Miért van az, hogy egyes könyvek a polcokon porosodnak, senki nem veszi a kezükbe őket? Ennek rengeteg oka lehet. Először valószínűleg arra gondolunk, hogy maga a könyv érdektelen, kár volt kiadni. Ez azonban viszonylag ritka, ha nem is példátlan eset. Lehet, hogy kiadásakor a könyv nagyon is népszerű volt, idővel mégis megcsappant az iránta való érdeklődés. Különösen igaz lehet ez szakkönyvekre: a bennük foglalt tudást meghaladta az idő. De hasonlóképpen avulhatnak el útikönyvek, vagy akár tankönyvek, melyeknek nem is feltétlenül tartalmuk, gyakran inkább módszertanuk avul el. De előfordulhat ugyanez szépirodalmi művekkel is: megváltozik az irodalmi ízlés. És persze ott vannak azok a művek, melyek egyszerűen rossz helyen vannak: lennének olvasóik, de azok nem ott keresik őket.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Éppen ezért nehéz általános tanulságot levonni azon kötetek alapján, melyeket a Centrális Galéria kiállításán találunk. Csak találgathatunk, hogy miért nem kölcsönözte ki senki őket az Egyetemi Könyvtárból. Ahhoz, hogy pontosabban meg tudjuk határozni az okokat, feltétlenül tudnunk kellene azt is, hogy mi az, amit kikölcsönöztek.

Így például gyaníthatjuk, hogy Hevesi Lajos Jelky András kalandjai, Fekete István Vuk vagy Mark Twain Egy jenki Arthur király udvarában című művét azért nem kölcsönözte ki senki, mert ezeket elsősorban ifjúsági irodalomként tartjuk számon, és ilyen köteteket tipikusan nem az Egyetemi Könyvtárból szokás kikölcsönözni. Ahhoz azonban, hogy ezt kijelentsük, tudnunk kéne, a könyvtárban mennyire férhetőek hozzá ilyen művek (beletartoznak-e egyáltalán a könyvtár gyűjtőkörébe), illetve hasonló kategóriájú könyveket milyen gyakorisággal kölcsönzik az olvasók. Hasonló okai lehetnek annak, hogy Spielberg Harmadik típusú találkozásokja sem talált olvasóra az Egyetemi Könyvtárban – igaz, itt közrejátszhat az is, hogy a filmekből készült könyvek (illetve a filmsikereknek köszönhetően megismert könyvek) nem mindig válnak olyan népszerűvé, mint a filmek.

Már Vuk se kell?

Azt, hogy a könyvek értékéről nem sokat mond az, hogy ennyi ideig nem kölcsönözték őket, jól mutatja, hogy a Népek meséi című, antikváriumokban aranyáron beszerezhető sorozat két kötetére is rábukkantunk: a Tolvajok kútja című perzsa mesegyűjteményre, illetve A nyírfa-fiúcska című mandzsu-tunguz kötetre. Ezek nem gyerekeknek szóló kötetek.

A szépirodalmi anyag jelentős részét persze a nyilvánvalóan ideológiai okokból kiadott magyar, illetve „baráti” országok nyelveiről fordított szépirodalom teszi ki. Ezek között azonban könnyen megbújhatnak valódi irodalmi értékek is. A nyest tudósítójának sikerült rábukkannia Vladislav Vančura cseh író Három folyó, illetve Vége a régi időknek című regényeire. Vančura neve jóval kevésbé ismert, mint Hrabalé, Kunderáé vagy akár a kortárs Hašeké, pedig több regényéből is filmet forgattak – a Vége a régi időknekből például Jiří Menzel.

A nyelvvel kapcsolatos kötetek közül először a nyelvkönyvekről kell szólnunk. Francia, spanyol és finn nyelvkönyvet találtunk, illetve több orosz nyelvkönyvet is. Ám ezek az ötvenes–hetvenes évekből származtak, azaz nem árulkodnak arról, hogy a nyelvek iránti érdeklődés csökkent volna. Már csak azért sem, mert nem tudjuk, hogy milyen későbbi nyelvkönyvek kölcsönözhetőek az Egyetemi Könyvtárból... Ráadásul feltételezzük, hogy a korszakban kiadott angol, olasz vagy lengyel nyelvkönyvek – ha vannak ilyenek a gyűjteményben – szintén nem lehetnek igazán felkapottak.

A nyelvkönyvek közt említhetjük meg Donald Alcock Ismerd meg a BASIC nyelvet! című, Magyarországon 1984-ben kiadott kötetét, mely az egyetlen olyan általunk fellelt programozási nyelvet oktató tankönyv. 1989 környékén ugyan a BASIC-ben való programozás ugyan még nem számított ritkaságnak, de erősen a könyv kölcsönzése ellen szólt, hogy a BASIC-nek egy olyan változatát tárgyalja, mely Magyarországon sosem volt elterjedt. Ráadásul szintén 1984-ben megjelent a kötet folytatása, a magyar szerzőgárda tollából származó Ismerd meg a BASIC nyelvjárásait! Ez három BASIC-változattal foglalkozott, de a három bemutatott géptípus, a HT 1080Z, az ABC80 és a ZX81 közül csak az első terjedt el igazán, az is iskolaszámítógépként. Az otthonokban a ZX81 mág csak-csak felbukkant, de az ABC80 hazánkban gyakorlatilag ismeretlen maradt.

Az ABC80. Ki látta élőben?
(Forrás: Wikimedia Commons / Arj / GNU-FDL 1.2)

A kötetek megjelenésekor, 1984-ben már rég a Sinclair Spectrum és a Commodore 64 tarolt, illetve a hazai gyártású Primo tett szert valamilyen fokú népszerűségre – 1989-ig az ezekre vonatkozó magyar nyelvű szakirodalom is felduzzadt, így nem csoda, ha Alcock könyve már senkit nem érdekelt. Emellett mégis elgondolkodtató, miért nem találjuk itt a már akkor is elavulóban levő programozási nyelvek (pl. ALGOL) tankönyveit, vagy éppen a TV-BASIC című kiadványt. Nem is voltak meg? Vagy valamiért mégis volt irántuk érdeklődés?

Nyelvészeti szakkönyvek

A nyelvészeti szakkönyvek között igazán nagy meglepetéssel nem találkoztunk. A legváratlanabb találat talán Telegdi Zsigmond Bevezetés az általános nyelvészetbe című műve volt. Ez a kötet eredetileg 1977-ben jelent meg, és akkoriban meglehetősen korszerűnek számított. Hat kiadást ért meg, még 1995-ben is kiadták, a kilencvenes években még szerepelt egyes nyelvészeti kurzusok olvasmánylistái között. Ráadásul olyan kötetről van szó, melyet várhatóan éppen egy egyetemi könyvtárból fognak kikölcsönözni. Hogy miért nem kölcsönözték ki mégsem, arra több magyarázat is van. Az egyik, hogy a bölcsészkar könyvtárában bőven volt belőle, így az érdeklődők onnan kölcsönözték ki. Ha így van, akkor a kiállítás által sugallt képet erősen torzítja az is, hogy mi érhető el a kari könyvtárakban, esetleg a városközpont más népszerű könyvtáraiban (például a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában). Sajnos a kiállítás leírása alapján az sem zárható ki, hogy a kiállításon nem olyan művek szerepelnek, melyeket nem kölcsönöztek ki, hanem olyan példányok. Ha tehát egy műből a könyvtárnak több példánya is volt (akár különböző kiadásokból), akkor olyan művekkel is találkozhatunk a kiállításon, melyeket valójában olvastak – csak nem a kiállított példányt. Csak remélni tudjuk, hogy ekkora hibát nem követtek el a kiállítás rendezői.

Klasszikus jegyzetcímlap. Kálmán Béla: Nyelvjárásaink.

Nem számítottunk Kálmán Béla Nyelvjárásaink című könyvére sem. Ez 1966-ban jelent meg, de a kétezres évekig lényegében ez volt a nyelvjárástani jegyzet. Aki magyar nyelvjárástant tanult, annak elvben a kezébe kellett vennie. Szinte rejtély, hogy az Egyetemi Könyvtár példánya hogyan kerülhette el az olvasókat...

A nyelvészeti szakkönyvek nagy része azonban valamilyen szűk szakterülettel foglalkozik, így aztán akkor is könnyen olvasatlanul marad, ha jelentős munkáról van szó. A kiállításon szereplő ilyen könyvek között említhatjük Penavin Olga A jugoszláviai Baranya magyar tájnyelvi atlasza, K. Palló Margit Régi török eredetű igéink vagy Szabó József A nagykónyi nyelvjárás című munkáját. Azon sem lepődünk meg, ha az olvasók nem tolonganak Jékel Pál és Papp Ferenc Ady Endre összes költői műveinek fonémastatisztikája című művéért.

Érdeklődéssel fedeztük fel a kiállított kötetek között Prószéky Gábor 1989-es Számítógépes Nyelvészet (sic!) című művét. Függetlenül attól, hogy a számítógépes nyelvészet az utóbbi két évtizedeben sokat fejlődött, és 1999-ben megjelent az utódja is (Prószéky Gábor – Kis Balázs: Számítógéppel – emberi nyelven), tíz évig mégiscsak egy fontos szakterület összefoglaló műve volt, sok szempontból még ma is hasznos. A kötet által felölelt szakterület sem olyan szűk, hogy az érdeklődés hiányát magyarázná.

Prószéky Gábor: Számítógépes Nyelvészet

A népszerűtlen könyvek között találunk tanulmánygyűjteményeket, így például az 1981-es Lakó-emlékkönyvet. Az alig 220 oldalas kötetben öt különböző nyelven találunk tanulmányokat – nem sokan lehetnek, akik végigolvashatják. Azt azonban, hogy időnként valaki kezébe vegye, mégis indokolná, hogy itt található meg Mikola Tibor egy fontos tanulmánya az uráli nyelvek tárgyas ragozásairól, illetve kialakulásukról. Hasonló jellegű a Tanulmányok a magyar és a finnugor nyelvtudomány történetéből (1850-1920) című, 1978-as kiadású konferenciakötet – ennek témaköre azonban ismét túl szűk ahhoz, hogy nagy olvasóközönséget vonzzon.

Érdekes színfoltként tűnt fel dr. Kálmán Zsófia és dr. Kassai Ilona 1987-es Bliss-jelképszótára. A Bliss-nyelvről ma nem túl gyakran hallhatunk, fura módon még a Bliss Alapítvány honlapján sem találhatunk róla semmit.

Egy Zsilka-kötet

Hasonlóan feltűnő, de érthető jelenség volt, hogy Zsilka János több kötete is a polcokra került – a nyelvészeti könyvek szerzői közül ezt egyedül neki sikerült elérnie. Az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének egykori vezetője valaha igen jelentős kutatónak tűnhetett (bár már kortársai közül is sokan kritizálták), halála után azonban kutatásait senki nem folytatta, műveit gyakorlatilag senki nem olvassa.

Nyelvi ismeretterjesztés

Valódi nyelvi ismeretterjesztő kötettel mindössze eggyel találkoztunk: Hernádi Sándor Szó-beszéd című „képzelt nyelvi folyóiratával”, mely 1981-ben jelent meg. A kötet valóban folyóiratot utánoz: mintha egy havilap egy éves évfolyama lenne összefűzve. A kötetben igen érdekes példamondatra bukkantunk: „Manes György mesemondó, furulyás és táncosnak...”. Az ilyen szerkezetek, amikor a felsorolásban az esetrag csak az utolsó elemen jelenik meg, igen ritkák. A kérdéssel korábban is foglalkoztunk a nyest oldalain. Sajnos a tördelés meglehetősen sikerületlen, így a könyv nagyon nehezen olvasható. A mű nagyrészt rosszízű, okoskodó nyelvművelés. Pozitív elemként fedeztük fel azonban a Sanda-ügyek című „krimit”, melyben Sanda nyomozó nyelvi jelenségeknek köszönhetően bukkan a nyomára – ez egyfajta bevezetés az igazságügyi nyelvészetbe, de magáról a nyelvhasználatról is sokat elárul.

Egy elképzelt folyóirat

Félig-meddig ide sorolhatjuk még Barla Gyula Nyelvtan, stílus, iskola című 1979-es művét. Ez ugyan nem ismeretterjesztő mű, inkább arról szól, hogyan kell ilyen ismereteket átadni az iskolában: elsősorban a stilisztika oktatásáról szól.

Finnugor népekről

Két olyan kötetet is találtunk, mely nem kapcsolódik közvetlenül a nyelvészethez, témájukat mégis nyelvi vonatkozású kérdés, nevezetesen a nyelvrokonság határozza meg.

Az egyik kötet Boros János és Rapcsányi László Vendégségben őseinknél (igen megtévesztő) című, 1975-ös kötete. Ennek témája kissé tágabb, mint maga a finnugor rokonság, még az A finnugor világ címet viselő részben is külön fejezet foglalkozik Baskíriával és Tatárfölddel is. A másik, Az Etiltől nyugatra című fejezet viszont már a népvándorlás útvonalát járja be. A kötet egyébként furamód nem tűnik igazán ismertnek a finnugristák körében sem, az ajánlott olvasmányok listájának sem szereplője. A műbe belelapozva nem egészen világos, hogy elsődleges célja valóban a megjelölt tematika ismertetése, vagy ez csak ürügy ahhoz, hogy a Szovjetunió különböző területeit bemutassa. A kérdésre a jövőben még bizonyára visszatérünk.

Vendégségben...

A másik, szintén nyelvrokonainkkal foglalkozó kötet Yrjö Kokko A négy szél útja című könyve. A lappok között játszódó történet tulajdonképpen regény, de a fényképekkel gazdagon illusztrált kötet egyben mégis dokumentációja a lappok életének.

Itt kell megemlítenünk még egy kiadványt, a dr. Bolgár Elek szerkesztette, 1946-ban megjelent A Szovjetunió I. című kötetet is. Ez a Nagy Népek Élete című sorozat első, és egyben valószínűleg utolsó része is. A kötetet az Athenaeum kiadó jelentette meg, igen igényes, még a háború előtti időszakra emlékeztető tipográfiával. Alighanem az új idők új szeleihez igyekeztek igazodni – ám ez csak félig-meddig sikerült. A kötet jelentős része a Szovjetunió népeinek néprajzi áttekintése Balassa Iván tollából. A leírásban lélekszámukhoz képest igen nagy teret kapnak a finnugor népek. A leírások több furcsaságot is tartalmaznak, kezdve attól, hogy a népek felsorolásának sorrendje is esetleges. Szó esik arról, hogy Hunfalvy és Budenz is felkereste az oroszországi finnugor népeket, vagy hogy Permi Szent István lefordította komira a Bibliát – egyik sem igaz. A tájékozatlanságot jól mutatja, hogy a legnagyobb udmurt írók egyikeként említi Kuzebaj Gerdet – akit ekkor már rég kivégeztek, a nép ellenségeként tartottak számon, és akinek nevét hazájában ki sem volt szabad ejteni. Balassa fejezetein túl említésre méltó még a Vargyas Lajos által írt rész, mely a magyarság és a Szovjetunió népeinek néprajzi kapcsolataival foglalkozik.

Egyéb csemegék

Még két olyan kötetet szeretnénk említeni, amely felkeltette érdeklődésünket.

Az egyik Szántó Tibor Tipográfia című 1962-es műve. Gondolhatnánk, hogy egy fél évszázados szakkönyv esetében természetes, hogy senkit nem érdekel. A könyv nyomdatechnikai része valóban elavult, ám a nyomdaipari termékek formatervezésével kapcsolatos ismeretek ma is nagyon hasznosak lehetnek bárki számára, aki nyomtatott szövegeket állít elő, vagy akár weboldalt szerkeszt. (Azaz szinte mindenkinek.) A könyv magában is nyomdaipari különlegesség, hiszen illusztrációi időnként anyagukban is elütnek a kötet meghatározó részétől. Antikváriumokban ezért a könyvért akár tízezer forint feletti összeget is elkérnek!

A másik,a  nyest számára igen érdekes kötet Dr, Kiszely István Sírok, csontok, emberek című műve volt, melyet azonnal sikerült a csontváz nemének megállapításáról szóló résznél kinyitnunk. Azt ugyan nem tudjuk megállapítani, hogy Kiszely munkája szakmailag mennyire pontos és megbízható, azt azonban tökéletesen megértjük, ha a jövendő régészei nem az ő könyveire szeretnének támaszkodni.

A kiállításról

Összefoglalóan elmondhatjuk tehát, hogy a kiállítás nagyon kellemes időtöltés, a mostoha sorsú könyvek között is mindenki találhat magának kedvére valót. Egy egyszerű könyvtárlátogatáshoz képest azonban a kiállítás aligha nyújt többletet. Persze mondhatnánk, hogy egy közönséges könyvtárban ott találnánk az 1989 után megjelent könyveket is – de ezt az állításunkat óhatatlanul a könyvtárak könyvbeszerzési lehetőségeivel kapcsolatos keserű ironizálással kellene pontosítani.

Nem lehetünk meggyőződve arról, hogy a kiállított könyvek valóban azok, melyektől az olvasók érdeklődése elfordult. Ahhoz pedig, hogy megállapítsuk, miért pont ezekre a kötetekre nem volt az utóbbi két évtizedben igény, túl kevés adat áll rendelkezésünkre. A kiállítás ötlete kétségtelenül szellemes, de inkább csak geg, mint valójában elgondolkoztató.