Már 13 hónapos kisgyermekek is tudják, hogy a különböző nyelvű beszélők különböző szavakat használnak egy adott tárgyra, állítják egy kísérletsorozat eredményei alapján új-zélandi kutatók. Mint korábban beszámoltunk róla, már az újszülöttek is képesek különbséget tenni anyanyelvük és egy másik nyelv között. Ez arra utal, hogy a nyelvtanulás már az anyaméhben elkezdődik. Az éppen járni tanuló apróságok pedig azt is tudják, hogy különböző anyanyelvű emberek más-más szavakat használnak ugyanarra a tárgyra. Miből következtetnek erre a kutatók?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Természetesen 13 hónapos gyerekekkel még nem lehet hosszas eszmecserét folytatni tudományos kérdésekről, hiszen ekkora korban még általában csak egy-egy szót mondanak a gyerekek. A kutatók a kísérletek során a gyerekek szemmozgását kísérték figyelemmel egy kamera segítségével. Az a tapasztalat ugyanis, hogy a kisgyermekek azokat a dolgokat, amik újak vagy nem felelnek meg az elvárásaiknak, hosszabb ideig szemlélik, mint a szokásos, egyáltalán nem meglepő dolgokat.

A kísérletben 36 új-zélandi kisgyermeket vizsgáltak, akik ébrenléti óráiknak legalább 80%-át angol nyelvű környezetben töltötték. Az édesanyjuk vagy édesapjuk ölében ülő gyerekeknek először egy olyan filmet mutattak, amelyekben az egy fehér pólós francia színész és egy lila pólós angol színésznő szerepelt. A színészek anyanyelvi beszélők voltak.

Ő már érti a nyelvek közti különbségeket
(Forrás: Wikimedia Commons / Trocaire / CC BY 2.0)

Az első filmben gyerekdalokat énekeltek a színészek, anyanyelvükön. A második filmben a francia színész előtt az asztalon két tárgy volt, amit a gyerekek még sosem láttak. A színész kimondott egy új szót – például azt, hogy medo – majd felemelte az egyik tárgyat, majd a szót elismételte, miközben a tárgyra nézett. Ekkor a filmet megállították. A képernyő csak akkor sötétült el, ha a gyerek legalább 2 másodpercig félrenézett, vagy ha 2 perc eltelt. Ezt a második filmet többször levetítették a gyerekeknek, és mindannyiszor mérték, hogy mennyi ideig figyelik a képet. Így a gyerekek tulajdonképpen megtanulhatták, hogy franciául azt a bizonyos tárgyat medonak hívják.

Ezután a gyerekeket két csoportra osztották. Mindkét csoportnak egy újabb filmet mutattak, amiben az előbbiekben bemutatott tárgyakat felcserélték. Bejött az egyik színész, megnézte a tárgyakat majd a kamerába nézve megvonta a vállát. Az egyik csoport filmjében a francia színész játszotta el a fenti jelentet, a másik csoportéban pedig az angol színésznő. A filmek utolsó képkockáját itt is sokáig nézhették a gyerekek.

Következett a tesztelési fázis, amelynek során újabb filmeket mutattak a gyerekeknek. Bejött a színész, felvette az egyik tárgyat, és azt mondta: medo. Egy másik filmben ugyanez a színész felvette a másik tárgyat, és azt mondta rá: medo. A gyerekek azzal a színésszel látták ezeket a jelenteket, amelyik a vállvonogatós jelenetet számukra előadta. Minden gyerek háromszor látta azt, hogy a színész a franciául medonak nevezett tárgyat hívja medonak, és háromszor azt, hogy a színész a másik tárgyat nevezi medonak.

Lehet, hogy ez egy medo?
(Forrás: Wikimedia Commons / Newtown grafitti / CC BY 2.0)

A fenti kísérletet 18 másik kisgyerek részvételével megismételték úgy is, hogy az angol színésznő nevezte el a furcsa tárgyat az elején, tehát a gyerekek azt szűrhették le, hogy az anyanyelvükön nevezik ezt a tárgyat medonak. Ám a második részben csak a francia színész vett részt.

Az első kísérlet az mutatta, hogy a gyerekek akkor nézték a képet legtovább, ha a francia beszélő nem az eredetileg medonak nevezett  tárgyat nevezte medonak, hanem a másikat: átlagosan több mint 9 másodpercig nézték a képet. Ha a francia beszélő az eredeti medot vette a kezébe, akkor kevesebb mint 7 másodpercig kötötte le a kép a gyerekek figyelmét átlagosan. Ha azonban az angol színész hívta a tárgyakat medonak, nem volt statisztikailag jelentős különbség a megfigyelési idők között. Tehát a gyerekek nem feltételezték, hogy az angol színész tudja, melyik is a medo.

A második kísérletben, amikor az angol színész nevezte meg először a tárgyat, majd a francia színész hívta medonak hol az egyik, hol a másik tárgyat, a gyerekek nem voltak különösebben megdöbbenve a francia színész előadásán: a két tárgyhoz köthető megfigyelési idők nem voltak nagyon különbözőek. Viszont arra, amikor az angol nő megtanította nekik a medo szót, hosszabb ideig figyeltek, mint az első kísérletben. 

A kutatók szerint az eredmények azt mutatják, hogy a gyerekek képesek voltak különbséget tenni a két nyelv beszélője között. Viszont nem várták el, hogy ugyanolyan névvel illessenek egy tárgyat. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy 13 hónapos korban a gyerekek már tisztában vannak azzal, hogy különböző nyelvek vannak a világon, és ezekben különböző szavakat használnak egy bizonyos tárgyra. Ez a tudás a cikk konklúziója szerint segíti a gyerekeket abban, hogy azokra a szavakra figyeljenek, amit anyanyelvük beszélői használnak.

Forrás

Jessica Scott – Annette Henderson: Language matters: thirteen-month-olds understand that the language a speaker uses constrains conventionality.