nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kati kopogtat Julival?
Bepillantás a műveltetés boszorkánykonyhájába

„Kopogtat a gólya”, vagy „kopogtat az ősz”, „kopogtat az ajtón” – ezek teljesen természetesnek tűnnek. A „Kati kopogtat Julival” abszolút idegennek hangzik, pedig a -tat-/-tet- műveltető képző: ha valakit kopogásra késztetünk, akkor kopogtatunk vele, ahogyan altatjuk, ha alvásra késztetjük.

Kálmán László | 2014. július 8.
|  

Az úgynevezett műveltetésről már könyveket írtak tele a nyelvészek, eszem ágában sincs ennek a bonyolult jelenségkörről akárcsak vázlatosan is áttekintést adni. De a fogalom lényegéről mégis szólnom kell egy-két szót, mivel Zöldborsó álnevű olvasónk kérdése kapcsolódik hozzá.

Általában a magyar szakirodalom két különböző dolgot nevez együttesen műveltetésnek. Az egyiket latin eredetű szóval faktitivitásnak is nevezik. Ez azt jelenti, hogy egy valóságbeli tényállást úgy szemlélünk, hogy abban két cselekvőt különböztetünk meg, és a kettő között oksági kapcsolatot feltételezünk: az egyik cselekvő olyasmit tesz, aminek a következtében a másik cselekvő tesz valamit. Például az Ádám átnézette Klárikával a főkönyvet mondat szerint Ádám, az egyik cselekvő csinált valamit, aminek következtében Klárika, a másik cselekvő átnézte a főkönyvet. A műveltetés másik fajtáját szintén latin eredetű szóval kauzativitásnak nevezik. Ebben is van egy olyan cselekvő, akit okozónak tekintünk, de a másik szereplőnek nem a cselekvő mivoltát emeljük ki, hanem inkább valamilyen folyamat elszenvedőjeként tekintünk rá. Például kauzatív értelmű a süt ige: Ádám megsütötte a kenyeret. Itt is Ádám a cselekvő-okozó, és itt is oksági kapcsolat van az ő tevékenysége és valamilyen más esemény között, de itt az okozott esemény (a kenyér megsülése) nem cselekvés. A kenyér nem cselekvője, hanem elszenvedője ennek az eseménynek, abban az értelemben, hogy állapot- vagy helyváltoztatáson megy át a következtében.

Nyelvileg mind a faktitív, mind a kauzatív kifejezésekben kiemeljük az okozó (az alannyal kifejezett szereplő) cselekvő mivoltát. Ezért ezek a mondatok mindig „cselekvő szemléletűek”, így lehetnek „szenvedő szemléletű” párjaik. (Erről a megkülönböztetésről nemrég ugyanebben a rovatban már írtam.) A faktitív mondatok szenvedő megfelelőiben az okozott cselekvés tárgyát fejezzük ki alanyként (a főkönyv át lett nézve), a kauzatív mondatok szenvedő megfelelőiben pedig az okozott cselekvés alanyát (a kenyér megsült).

Megsült, mert megsütötték
Megsült, mert megsütötték
(Forrás: Wikimedia Commons / FotoDawg / CC BY 2 0)

A faktitív szerkezetek könnyen felismerhetők arról, hogy bennük szerepelhet az okozott cselekvés végrehajtójára utaló kifejezés. A magyarban -val/-vel ragos névszói szerkezet fejezi ezt ki, mint a fenti példában a Klárikával. Ezzel szemben a kauzatív szerkezetek sokszor a megszólalásig hasonlítanak egyszerű tárgyas igei szerkezetekhez, sőt, esetleg felfoghatók is ilyennek. Ilyen a fenti példa is: Ádám megsütötte a kenyeret. Nem kell feltétlenül önálló eseménynek tekintenünk a kenyér (meg)sülését, Ádám tevékenységébe, a sütésbe ezt bele is érthetjük. Aztán vannak olyan esetek, amelyekre akár a faktitivitásról adott fenti leírás is ráillene, mert a második eseményt akár cselekvésnek is tekinthetnénk, de mivel nem tárgyra irányulónak fogjuk fel, a második cselekvőt tárggyal fejezzük ki, és mintegy elszenvedőként kezeljük: Ádám megnevettette Klárikát. Ez szerkezetileg egyszerűen tárgyas, jelentéstanilag pedig műveltető szemléletűnek (régiesen: „neműnek”), közelebbről kauzatívnak tekintik: úgy ábrázoljuk a történeteket, mintha Klárika nem aktív cselekvője lenne a nevetésnek, hanem elszenvedője, mint a kenyér a megsülésnek.

Ha ez a második típus, a kauzatív szerkezet voltaképpen egyszerű tárgyas szerkezet, akkor miért beszélnek egyáltalán a nyelvészek külön róla? Egyszerűen azért, mert sok nyelvben többé-kevésbé rendszeres nyelvtani kifejezőeszköz tartozik hozzájuk, vannak speciális toldalékok, szavak vagy elrendezések, amelyek arra utalnak, hogy a beszélő két külön eseménynek tekinti az okozó cselekvést és annak következményét. A magyarban is van ennek nyoma. Igaz, hogy a sül és a süt példáján ez nem látszik, ebben a szópárban nem fedezhető fel olyan nyelvi eszköz, amit különösebben rendszeresen használhatnánk a különbség kifejezésére. De már a fenti példánkban a megnevettette igealak -tet toldaléka éppen arra szolgál, hogy a nevetésre utaló igéből az „előidézett nevetésre” utaló igét képezzünk vele. Vagy például az -ad/-ed végű igék nagy részének van -aszt/-eszt végű megfelelője, és ezek mind a kauzatív párjuknak tekinthetők (például dagaddagaszt), vagy az -ul/-ül toldalékos igék nagy részének van -ít végű párja, és ezek között is hasonló a jelentéstani kapcsolat (például zöldülzöldít).

Kel – keleszt – kelt? – keltet?
Kel – keleszt – kelt? – keltet?
(Forrás: Wikimedai Commons / ElinorD / GNU-FDL 1.2)

A magyarban tehát a kauzativitás kifejezésének nincsen egyetlen, minden esetben alkalmazható eszköze. A faktitivitásnak azonban van, az -at/-et/-tat/-tet toldalék, amit fenti példánkban is megtalálunk: Klárika átnézi a főkönyvet, de Ádám átnézeti Klárikával a főkönyvet. (Az -at/-et változatot általában az egy szótagos tövek esetében, a -tat/-tet változatot pedig több szótagosokkal használjuk.)

A dolgot kicsit bonyolítja (ha még nem lenne elég bonyolult), amit a megnevettette igealakkal kapcsolatban láttunk, hogy az -at/-et/-tat/-tet toldalék egyben a kauzativitás kifejezésére is használatos az igék egy csoportjánál. Például a megszűnik nem cselekvést jelölő ige, az alanya csak elszenvedi az eseményt, amikor megszűnik, tehát a Klárika megszüntette a visszaéléseket mondat nem tekinthető faktitív szemléletűnek (ezt az is mutatja, hogy nem tehetünk bele -val/-vel toldalékos, második cselekvőre utaló névszói szerkezetet). Kauzatív szerkezetről van szó, vagyis úgy fogjuk fel az eseményt, hogy Klárika tett valamit, amivel azt okozta, hogy a visszaélések megszűnjenek.

És akkor most rátérek Zöldborsó kérdésére:

A közelmúltban kétségeim támadtak a kopogtat igével kapcsolatban. Eddig meg voltam győződve,hogy a kopogtat ige nem műveltető ige, de egy a magyar nyelvtanban igen jártas személytől az ellenkezőjét hallottam. A kopogtat a gólya, vagy kopogtat az ősz,kopogtat az ajtón szókapcsolatok teljesen természetesnek tűnnek számomra, ugyanakkor a Kati kopogtat Julival abszolút idegennek hangzik. De ha a kopogtat ige valóban cselekvő (vagy gyakorító), akkor mi a műveltető formája? Kopogtattat?

Mit keres a kopogtat igében a -tat/-tet toldalék? Mint Zöldborsó is megállapítja, faktitivitásról itt általában szó sem lehet. Márcsak azért sem, mert a kopog nem tárgyas ige, ezért nem lehetséges Zöldborsónak az a példája, hogy Kati kopogtat Julival – mint mondtam, a faktitív szerkezetnek (és így a második cselekvő -val/-vel-es kifejezésének) kötelező kelléke, hogy az okozott cselekvés tárgyra irányuló legyen. Az már elképzelhetőbb, hogy Kati Julit kopogtatja, abban az értelemben, hogy ’Kati ráveszi Julit a kopogásra’, bár, elismerem, ez is igen furcsa, sajátos beszédhelyzetre van hozzá szükség. (Például Kati színházi rendező, Juli pedig színész, és azt az instrukciót kapja, hogy a színpadon folyamatosan kopogjon. Ebben az esetben joggal beszélhetünk kauzativitásról, hiszen ilyenkor Julit nem a saját akaratából cselekvőnek tekintjük.)

De akkor mit keres a -tat/-tet a kopogtat ige szokásos használatában? Csak spekulálok, de talán igazam van: feltételezem, hogy eredetileg a kopog ige is, ahogy hasonló hangutánzó társai, a cseng, peng vagy a zörög, olyan módon utalt egy eseményre, hogy az alanya a hangot kiadó tárgyra utalt: kopog a kövezet, cseng az ezüst, peng a húr, zörög a sárhányó. Vagyis azt gondolom, újabb fejlemény, hogy ilyet is lehet mondani: Kopogok az ajtón. Talán még a zörög esetében találunk ilyen használatot: Ne zörögjetek az evőeszközzel! Hogy miért, azt nem tudom, így alakult. De a többi itt idézett példa esetében ez nem lehetséges, kauzatív szerkezettel kell kifejezni a ’valamit hangadásra használ’ értelmezést: csengetek, nem pedig csengek, pengetek, nem pedig pengek. De a kopog (és esetleg a zörög) új típusú, ’valamit hangadásra használ’ értelmű használata mellett megmaradt ezeknek a kauzatív, képzős alakja is, nagyjából ugyanabban az értelemben: kopogtat, illetve zörget.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 mederi 2014. július 31. 08:55

A kopogtat szerintem a "koppint/ koppan" késztetés-eredmény párból következhet (gyakorítva a koppan: koppangat/ kopp-kopp, kopog.)

A "koppant" (i=a) ebben az esetben nem a "dobbant"-hoz hasonlóan erős tevékenységre (is) utaló, hanem csak múlt idejű, egyszeri eredmény..

A "kap-sz egyet a fejedre ("kup-ádra")" egyben erős "koppintást" is jelent, ami a "kupa (mint fej) koppanását" jelenti..

(A "kopp" a "kapsz" fejleménye (kapsz--*kopsz---kopp) is lehetne..)

-Azt gondolom, hogy talán

pl. a "szűköl-tet (egy) kutyát (átmeneti állapot!) pl. kő dobálásának a segítségével", vagy

"kaffog-tat valakit" ("mérgesít" értelemben), hasonló képződmények, mint a kopogtat.

-Ha a kaffog mintázatára valaha létezett a "*kappog-tat egy ajtót pl. kővel, vagy csak a kezével"---ha a=o *koppog-tat ..---kopogtat egy ajtót, vagy ajtón.

Talán mert a "koppangat" elvesztette "késztetés jellegét" (ma ritka kopogást jelent), helyette alakulhatott ki a "kaffogtat" tipusú alak, ami formailag tisztán műveltetés, valójában inkább "kényszerítés"..

5 szigetva 2014. július 9. 02:22

@Krizsa: Te, aki naponta többször bizonyítod, hogy semmit nem értesz hozzá, biztosan meg tudod ezt állapítani.

4 Krizsa 2014. július 9. 01:35

@szigetva: Ülök a szobában, a szoba a házban van. A ház falait még sose láttam, mert be vannak vakolva és meszelve. Azt sem tudom, milyen téglákból, vagy üreges blokkokból épült-e a házam.

A nyelvhasználathoz nekem (a gyöknyelvűnek) nem kell tudnom, hogy milyen hang, milyen más hangok környezetében hogyan módosul - kicsit, vagy nagyon? Mert úgyis csak a szavak első egy vagy két mássalhangzóját "fogom fel" először. S csak utána a toldalékokat, azokat is egyenként (láncragozó nyelven beszélek). Mivel a láncragozás előtt kb. a fele alapszavunk már eleve flektálva volt, a magánhangzókra még oda se figyelek. Azokat általában úgyis "beirányozza" már a második szótag: egyelőre csak magasra, mélyre - vagy Í-re (magánhangzó illeszkedés). Az anyanyelvet hallás után értem és ugyanígy tanulom is (O-4 éves korban). Tehát azt se kell tudnom, hogy milyen beszédszervekkel és hol képezem a hangokat.

Azt nem mondtam ezzel, hogy a hangtant nincs értelme kutatni, csak azt, hogy a beszédhez sem a múltban, sem manapság nincs rá szükség. Az íráshoz már igen? Jó - s a nem-gyöknyelveknél bizony méginkább.

3 szigetva 2014. július 8. 23:24

@Krizsa: Az ELTE Angol Nyelvészet Tanszékének nyelvészei például az angol kutatásáért kapják a fizetésüket, de közben mégis egy csomó cikket írnak a magyarról, főleg a hangtanról. Pl. a Strukturális magyar nyelvtan 2., fonológiai kötete szerzőinek a fele (Nádasdy, Siptár, Törkenczy, Varga) a mi tanszékünk tagja (volt). Az Oxford Phonology of the World's Languages sorozatának a magyar hangtanáról szóló kötetét Siptár és Törkenczy írta. A Blackwell Companion to Phonologynak a magyar magánhangzóharmóniáról szóló fejezetének megírására Törkenczy kapott felkérést. Stb, stb.

2 Krizsa 2014. július 8. 22:06

@mederi: Na végre! "Az előbbi okból kifolyólag nagyon erőltetett szerintem bele kényszeríteni a magyar felfogást a nyugati tipusú nyelvek "műveltetés"-es meghatározásába..."

Mikor kezdik a magyar származású nyelvészek a magyar nyelvet kutatni? Fizetést kapnak? Igen. A magyar adófiezetőtől? Igen. Mire?

1 mederi 2014. július 8. 21:31

Szerintem a latin tipusú műveltetésnek nagyon eltér a magyartól a szemlélete. A latin tipusúra nem térek ki, mert a cikk alaposan részletezi..

A magyar nyelvtől a "szenvedő szerkezet"-ű megközelítés azért idegen, saját elgondolásom szerint, mert a magyar semmi esetre sem tekint élőként pl. a kenyérre, amely esetleg képes volna "cselekedni". Az élettelen dolgok állapotváltozása nem lehet cselekvés (lehet romlás, szerkezetváltozás, stb.), de nem valós szenvedés (bár "elszenved" valamilyen változást, de ennek más az értelme, mintha Kati "szenved", aki képes érzelmekre) , hiszen nem élő dologról van szó.

Az élő szervezetek, de az életteleneké állapotváltozása is, mintegy "eredmény" jelenik meg, amit gyakran múlt idővel fejezünk ki (pl. halott, romlott).

Sok nyugati nyelvben a tárgyak nemekhez való kötése és nyelvileg is kötelező megjelenítése egyfajta "élő tárgy szindrómát" hordoz önmagában, ami nincs a magyarban. Ez nem jó, vagy rossz, de nagyon eltér a magyartól.

Az előbbi okból kifolyólag nagyon erőltetett szerintem bele kényszeríteni a magyar felfogást a nyugatitipusú nyelvek

"műveltetés"-es meghatározásába...

-Ahogyan szerintem a kétféle "műveltetés" felfogás kifejeződik a magyarban az nem kétféle, és nem önmagában műveltetés.

A második, kauzativitásnak nevezett esetben pl. a "Péter kenyeret süt" két okból nem műveltetés magyar szemmel:

1. A kenyér mint élettelen, határozottan tárgy, nem műveltethető, nem tud ellent mondani, nincs akarata.

2. A kemence, amit befűtöttek, és képes a kenyeret megsütni, szintén nem műveltethető, mert nem tud ellent mondani, csupán élettelen eszköze a műveletnek.

-A faktitivitás tipusú műveltetés azért valós, mert pl. "Katival Ádám átnézeti a főkönyvet" akkor válik valósággá, ha már Kati átnézte, hiszen meg is tagadhatja a művelet elvégzését, ha nem kész a feladatra.

A főkönyv, ami ugye szintén tárgy, nem "szenved" változást, csak ha Kati bele javít, de nem "érzelmi alapú" a főkönyv változása.). Az állapota nem változik meg fizikailag, mégis Ádám a főkönyvről Kati közvetítésével tiszta képet kap arról, vagyis volt eredménye a tevékenységének a tárggyal (főkönyvvel) kapcsolatban.

-Szerintem magyar szemmel sem a napsütésnek, sem a kenyérsülésnek nincs köze valódi műveltetéshez.

Pl. A "Süttetem magamat, vagy a hasamat a Napon." sem igazi műveltetés, hiszen a Napot mint valós eszközt és nem élőlényt veszem igénybe a napozáshoz. Valójában magamat késztetem arra, hogy kifeküdjek a Napra, és a Napot mint eszközt használjam. A Napra nem tudok műveltetőként hatni, mert az vagy süt, vagy nem. Múltidővel fejezem ki az eredményt, hogy "lesültem".

-Ha "Péter csenget.", "A csengő cseng." ha működik, szintén "nem valódi" műveltetés, mert nem tud ellent mondani a csengő.

Ha "Pisti Péterrel csengettet, mert ő kicsi, nem éri fel a csengőt." Péter részére műveltetés volna hagyományos értelemben..

-A fentiekből látható, hogy ami a nyugatias szemléletű rendszerben két tipusú műveltetés, az nem azonos élő és nem élő vonatkozásban a magyarral, ami formailag is kimutatható.

A magyarban szükséges a kategóriák körét bővíteni, aminek a műveltetés is része..

Pl. szituáció:

a/"A katona megsérült, de feltehetően él." Állapotot fejez ki az él.

b/"A katona megsérült, de elájult, ezért éleszteni kell. Orvos éleszti őt." Az "éleszteni" egyfajta késztetése az ájultnak, hogy térjen magához. Nem műveltetjük (hagyományos értelemben), hiszen olyan mint egy fadarab, fekszik, mintegy "tárgy".

c/"A katona éled." Az állapota folyamatosan változik, ami az élesztés eredménye. Ha "feléledt", az állapotváltozás ebben az értelemben befejeződött.

-d//Az orvos szanitéccel éleszteti fel az ájult katonát." Hagyományos értelemben művelteti az orvos a szanitécet (a szanitéc fizikailag élő, nem tárgyi eszköz). A szanitéc a késztetési (élesztés, a katona ennek eredményeként valószínűleg felébred) feladatot mintegy átveszi az orvostól (annak parancsára), mert az "műveltetette" őt.

Ebben az esetben három szereplő van, az első "művelteti" a másodikat, a második "készteti" a harmadikat állapotváltozásra.

Ha az orvos maga élesztette volna a katonát, műveltetésre nem lett volna sem mód, sem szükség..

Információ
X