nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nappal a templomokban, éjjel az egyetemeken?
Az ősök ajándéka: felsőoktatás

vente sok millió turista érkezik Kambodzsába, hogy megtekintse Angkor Vat romjait. Ennek az áradatnak nagy szerepe volt abban, hogy a közeli Siem Reap rendezetlen vidéki településből virágzó, kozmopolita várossá változott, zajos éjszakai élettel és több mint tízezer hotelszobával. Az idegenforgalom fellendülése más üdvös következménnyel is járt. A város, ahol egy évtizede még nem voltak egyetemek, mára az ország második legfontosabb felsőoktatási központjává vált - Phnompen, a főváros után.

MTI | 2012. március 3.
|  

A falusi fiatalok tömegesen érkeztek ide, hogy idegenvezetőként, szállodai portásként, bárpincérként vagy pincérnőként dolgozzanak, műszak után pedig pénzügyi, számviteli és nyelvi, főleg angol képzésben vegyenek részt.Soha nem gondoltam volna, hogy egyetemet végezhetek” – mondta a The New York Timesnak Hem Sophoan 31 éves idegenvezető, aki már második diplomájának megszerzésére készül.

Angkor
Angkor
(Forrás: Wikimedia Commons / Yosemite / GNU-FDL 1.2)

Szóltam, verjenek hátba, ha elalszom

Kambodzsa egyike Ázsia legszegényebb országainak, és még mindig nyögi a vörös khmerek népirtó uralmának következményeit. Siem Reapban azonban gyorsan változik az élet. A munkáltatók szerint mind több jelentkező jártas az angol nyelvben, az egyetemre járó alkalmazottak kitűnnek jó kifejező készségükkel és határozottabb döntéseikkel. Sok fiatal, akinek másként aligha lett volna esélye tovább tanulni, ma fárasztó stúdiumokat végez, hogy diplomához jusson.
A 26 éves Khim Borin nappal idegenvezető, éjszaka joghallgató. Igaz, a turistaszezon csúcsán néha képtelen nyitva tartani a szemét az előadóteremben: napközben órákon át kalauzolja a turistákat az ősi templomok meredek lépcsőin a trópusi napfényben.
Szóltam is barátaimnak, hogy verjenek hátba, ha elalszom” – jegyezte meg az amerikai lap riporterének.


Khim egy szegény család gyermekeként először bárpincérként és masszőrként dolgozott, mielőtt idegenvezető lett. Azt mondja, hogy élete nehéz, de ő boldognak érzi magát.

Az öt Siem Reap-i egyetemnek együttesen több mint 10 ezer hallgatója van. A város különböző pontjain szétszórt kampuszok többsége napközben csendes, de alkonyatkor életre kelti őket a munkából érkező diákok motorkerékpárjainak hangos berregése.

Tandíj a riksavezető lányának    

A munka és a tanulás összefonódása nem az ország újjáépítésében nagy szerepet játszó ENSZ vagy más nemzetközi szervezet valamilyen előzetes tervének eredménye: a kínálat és a kereslet alakulása diktálta így. Egyetemek létesültek, hogy teret nyújtsanak a kambodzsai fiatalok tanulási vágyának, egyidejűleg a turizmus ritmusához alkalmazkodva rugalmas időbeosztást biztosítottak hallgatóiknak. Az egyetemi illetékesek szerint hallgatóik 80-90 százaléka főállásban dolgozik.

Siem Reap-i utcakép riksával
Siem Reap-i utcakép riksával
(Forrás: Wikimedia Commons / Henning Blatt / GNU-FDL 1.2)
A legtöbb diák maga fizeti az évi 400 dollárnak megfelelő tandíjat. „Egyeseknek a szülei valamennyit besegítenek, de nem jelentős összegekkel „ – közölte Rous Bunthy, a 2006-ban megnyílt, 2300 hallgatóval működő Délkelet-ázsiai Egyetem alelnöke.

Noha a tandíj töredéke annak, ami a fejlettebb országok magánegyetemein járja, a hallgatók számára gyakran ez is sok.Előbb a pénzt kell biztosítaniuk, csak azután kezdhetnek tanulni. Márpedig ez a legnehezebb” – magyarázta That Bunsay, a Build Bright Egyetem ötezer diákot oktató Siem Reap-i tagozatának alelnöke.

Akadnak szerencsésebb fiatalok, akik külföldiektől kapnak támogatást. Egy este egy Kambodzsában nyaraló argentin biztosítási ügynök, bizonyos Maria Theresa Landoni kereste fel irodájában That Bunsayt. Azért jött, hogy befizessen egy kambodzsai lányt az idegenforgalmi szakra. Mint kiderült, Landoni összebarátkozott tuk-tukjának motorizált riksájának a vezetőjével, aki meghívta otthonába: ott ismerkedett meg a lányával.Nagyon szegények, ez az ország sokat szenvedett indokolta döntését az argentin nő, aki 180 dollárt, félévi tandíjat ajánlott fel a riksavezető lányának a javára. Nem vagyok gazdag, de ennyi pénzem még van erre.

Eltökélték, hogy viszik valamire

A város minden felsőfokú oktatási intézménye magánegyetem, egyesek nonprofit alapon működnek. Ám vezetőik kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy még évekig veszteségesek lesznek. Az intézményeket támogató gazdag kambodzsaiakat főleg emberbaráti meggondolások motiválják.

A közigazgatási tanulmányokat végző Hem Sophoan idegenvezető szerint a Siem Reap-i egyetemek színvonala hullámzó.Egyelőre a létszámra helyezik a hangsúlyt, minél több diákot, minél nagyobb piaci részesedést kívánnak biztosítani maguknak” – ecsetelte. Azok közül, akik végeztek, sokan megmaradtak addigi munkaadóik alkalmazásában. A diplomával ugyanis megnő az esélyük arra, hogy vezető pozícióba kerüljenek.

Seam Reap-i utcakép
Seam Reap-i utcakép
(Forrás: Wikimedia Commons / Kounosu / GNU-FDL 1.2)
A diákok úgy érzik, hogy az előadások hallgatása és a diploma megváltoztatja őket. A 29 éves Chan Sreyroth, egy Siem Reap-i étteremlánc menedzsere úgy látja, hogy egyetemre járó alkalmazottainál nagy fejlődés tapasztalható. „Van már egy álmuk, és ahogy tudásra tesznek szert, már nem félnek. Eltökélték, hogy viszik valamire” – húzta alá. Chan Sreyroth mintegy 250 alkalmazottért felelős, akik közül sokan tanulnak is.

Angkor Vat dzsungeltemplomai nélkül Siem Reapban valószínűleg semmi nem változott volna meg. Ám hála az őserdei emlékeknek, tavaly 3 millió 300 ezer turista fordult meg a városban, közülük minden második külföldi volt.

A helyi idegenforgalmi iroda igazgatóhelyettese, Kong Soeun szerint végső soron mindent a templomok hajdani építőinek köszönhetnek. Az ő alkotásaik vonzzák a turistákat, és az idegenforgalom adta vissza az ő életét is.

Angkor
Angkor
(Forrás: Wikimedia Commons / Tsui / GNU-FDL 1.2)

Gyermekéveire esett a vörös khmerek uralma, amelynek idején 11 fivére és nővére közül hatnak nyoma veszett. Aztán idegenvezetői jövedelme révén Siem Reapban elvégezte az egyetemet, jogász lett, és most ügyvédi pályáról álmodik.

Kong Soeun szerint emléknapot kellene kijelölni őseinek, Angkor Vat hajdani építőinek tiszteletére. „Ez a templomegyüttes – szögezte le – igazi csoda.”

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X