nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Vágjuk ki a barackfákat?
Az „elvont” jelentésű igék üldözője

A nyelvvédők gyakran úgy gondolják, hogy ha van egyszavas (általában képzős) ige, amely hasonlót jelent, akkor az igés szerkezet használata „felesleges”, „indokolatlan”, „csúnya”. Ezen az alapon azt is követelhetnék, hogy ha valamire van két szótagos ige, akkor ne használjunk három szótagosat. Mire ez a nagy spórolás?

Kálmán László | 2014. március 20.
|  

Károly nevű olvasónk nem is annyira levelet, mint inkább önálló cikket küldött a Nyestnek. A szerkesztőség azonban jobbnak látta kérdésnek tekinteni, és engem válaszra kérni. Azt hiszem, ez nemcsak Károly levelének témája miatt történt, hanem ezért is, mert időről-időre jót tesz, ha tiszta vizet próbálunk önteni a pohárba a tudománytalan „nyelvvédelem” és a teljesen indokolt stilisztikai megfigyelések különbségével kapcsolatban.

Az ige mozgalmasságot, elevenséget érzékeltet, ez jelentéséből következik. De az átvitt értelemben használt vagy elvont jelentésű igék olykor úgy elárasztják a beszédet, hogy a mozgalmasság, elevenség nehézségbe csap át. [...] fel-felkapom a fejem a tudni ige gyakori használatán, burjánzásán.

Így kezdődik Károly levele, írása. Már ebből is látható, hogy olyan nyelvhasználati kérdésről lesz szó, amely nem annyira a nyelvérzéket, hanem inkább a stílusérzékünket érinti. A különbséget én abban látom, hogy ha egy kifejezésmód a nyelvérzékünket sérti, akkor a használójáról azt gondoljuk, hogy külföldi, vagy esetleg hogy a mienktől igen különböző nyelvváltozatot beszél. Ha viszont a stílusérzékünket, akkor nem gyanakszunk ilyesmire. A kétfajta furcsaságnak, a nyelvinek és a stilisztikainak van egy vékony határmezsgyéje: az, amikor egy bizonyos kifejezésmód különösen egy bizonyos társadalmi rétegre, kisebb csoportra jellemző, akiknek persze ugyanaz az anyanyelvük, mint a mienk, de használnak olyan nyelvi eszközöket, amelyeket mi nem, vagy gyakrabban használnak olyanokat, amelyeket mi ritkábban. Ilyenkor szoktak a „nyelvvédők” olyan sületlenségeket mondani, mint például hogy „nyelvi értékvesztés” történik.

Mondok egy példát. Megfigyelhető, hogy bizonyos beszélők igen gyakran kezdenek főmondatokat azzal a hogy szócskával, amelyik az én nyelvváltozatomban szinte kizárólag mellékmondat bevezetésére szolgál: Az a gond, hogy én teljesen másképp gondolom ezt. Hogy nekem ezzel más a bajom, mint neked. Mint a példa is mutatja, a hogy itt főmondatot vezet ugyan be, ezért is hangzik nekem furcsán, de valójában alárendelt mondatról van szó. A beszélő nyilván azt szeretné érzékeltetni, hogy még az előző gondolatot folytatja, és hogy a második főmondat elé is oda kell képzelni azt a főmondati bevezetést, hogy az a gond, ... És nekem úgy tűnik, terjedőben van a bevezető főmondat elhagyása, így a hogy szócska sokszor úgy vezet be mondatot, hogy nem nagyon lehet kikövetkeztetni az elégondolt, elhagyott bevezetést. Nos, én nem érzem úgy, hogy ennek az eszköznek a használói akár idegen anyanyelvűek lennének, akár az én nyelvváltozatomtól távolit beszélnének. A különbséget stilisztikainak ítélem. De el tudom képzelni, hogy valaki nyelvtani különbségnek érzékeli ezt a jelenséget, úgy gondolja, hogy aki gyakran használ főmondatot bevezető hogyot, az már más nyelvváltozatot beszél, mint ő. Ebben a kérdésben nem lehet tudományosan megalapozott döntést hozni, de talán nem is fontos: a jelenség a nyelvi és a stilisztikai különbségek határmezsgyéjén van.

Határmezsgye
Határmezsgye
(Forrás: Wikimedia Commons / Beentree / GNU-FDL 1.2)

Mivel szerintem stilisztikai kérdésről van szó, én teljesen jogosultnak gondolom azt a stilisztikai megjegyzést, hogy az ilyen fogalmazás eltér az irodalmi stilisztikai normától, mert olyan eszközt használ, amit az irodalmi nyelv szinte soha. Ha valaki mégis nyelvtani kérdésnek tekinti a főmondati hogy használatát, annak azt válaszolom, hogy rendben van, akkor létezik egy olyan nyelvváltozat, amelyre ez jellemző, és kész. A „nyelvvédők” azonban egészen mást mondanak az ilyesmiről: egyrészt nem tesznek különbséget nyelvtani és stilisztikai jellegzetességek között (hajlamosak „magyartalannak”, „helytelennek” bélyegezni az irodalmitól eltérő eszközhasználatot), másrészt pedig értéktelenebbnek tartják az irodalmi normától eltérő fogalmazást (ezért beszélhetnek „igénytelen”, „szegényes” nyelvhasználatról, sőt, „értékvesztésről”).

Mi a helyzet Károly problémájával? Úgy látszik, szerinte a beszélők egy része túl gyakran használja például a tud igét, amelynek valóban „elvont” a jelentése, legalábbis abban az értelemben, hogy nem közvetlenül megfigyelhető eseményekre utal, hanem valamiféle képességre, amely csak lehetővé tesz bizonyos közvetlenül megfigyelhető tevékenységeket. Ilyen példákat idéz:

tudtuk követni – követtük; megtudjuk állapítani – megállapíthatjuk; le tudtuk zárni – lezártuk; átfogják tudni venni – átvehetik; tudjanak repülni – repülhetnek; tudjuk megosztani – megoszthatjuk; megtudták venni – megvehették, tudtunk átadni – átadhattuk; nem tud színes lángra gyúlni – nem gyúl színes lángra; kevés helyen tud megtörténni – kevés helyen történhet; ki tudjuk mutatni – kimutathatjuk; letudjuk váltani – leválthatjuk; ezzel tudtunk szakítani – ezzel szakíthattunk; felújítani tudtunk- felújíthattuk; ezt az örömhírt tudtam bejelenteni – ezt az örömhírt jelenthettem; megfogjuk tudni kötni – megköthettük; az ő munkáját tudtuk teljesíteni- teljesíthettük; az a nemzet, amelyik megtudja élni- …megélheti; megtudja szerezni az előnyt,- megszerezheti…; a fájlkezelőt tudjuk elindítani – …elindíthatjuk, egy gombnyomásra le tudjuk zárni – …lezárhatjuk; még nem tudjuk zárni a kérdéseket –… nem zárhatjuk stb. stb. – Így fogalmaz az államtitkár, a rádióbemondó, a tiszteletes, az országházi politikus, az akadémia tagja,az író, a tudományos kutató, a zene ismertető, az igazgató és felsorolhatatlanul sokan mások, azok, akikre figyelünk, s akiket aztán utánoz az egyszerű ember, az iparos, a polgár, a tanuló, az egyetemi hallgató, újságíró, katona és még a válogatott cigánylegény is.

Az idézett példák közösek abban, hogy egyiknek az esetében sem gyanakszunk idegenajkú beszélőre vagy a standardtól nagyon eltérő nyelvváltozatot használóra. Számomra tehát nyilvánvaló, hogy stilisztikai kérdésről van szó. Ugyanakkor a példák egymástól nagy eltéréseket mutatnak. Egy részük esetében a tud valóban „elhagyható” abban az értelemben, hogy a legtöbb helyzetben, amelyet hozzájuk tudunk képzelni megfelelő lehet a tud nélküli változat is, például tudtuk követni és követtük. Itt nyilván arról van szó, hogy a követés (mondjuk egy gyanúsított követése) ténylegesen megvalósult, tehát az egyszerű múlt idejű követtük alak is megfelelt volna a helyzet leírására. És ha az illetőknek sikerült a követés, akkor nyilván a képességük is megvolt rá, tehát tudták követni az illetőt. Károly szerint „egyszerűbb”, „mozgalmasabb” lett volna a fogalmazás, ha a tud nincs ott. A beszélőnek azonban láthatóan mások voltak a szempontjai (divatos szóval: a prioritásai). Ő igenis hangsúlyozni akarta, hogy azért sikerült követni az illetőt, mert megvolt hozzá a képesség: lám, ilyen ügyesek voltak, hogy képesek voltak követni. Ebből is látszik, hogy messzemenően nem nyelvi természetű kérdésről van szó: miért is ne lenne joga a beszélőnek (akár önfényezésből) hangsúlyozni a saját képességeit? És ha valakiben ez visszatetszést kelt, miért a nyelvi formát okolja, miért nem egyszerűen azt a következtetést vonja le, hogy a beszélő rátarti vagy felfuvalkodott? Mi köze ennek a szerencsétlen tud segédigéhez és az elvontsághoz?

A példák másik részében egészen másról van szó. Ezeknél Károly is elismeri, hogy a tartalom szerves része a képesség vagy lehetőség jelenléte, és a tud segédigét tartalmazó szerkezet helyett hat/ het toldalékos ige használatát tartaná szerencsésnek. Nos, ez teljesen ízlésbeli kérdés, mert mindkét megoldás a magyar nyelvi eszköztár gyakran használt része. Még stilisztikai különbséget sem látok köztük, amikor jelentéstanilag mindkét szerkezet használható: le tudjuk zárni az ügyet, vagy lezárhatjuk az ügyet, egyre megy. Persze vannak olyan esetek, amikor a kettő nem felcserélhető, de Károly nyilván nem azokra az esetekre gondol, hiszen a tud helyett -hat/-het-es alakot javasol. Ilyen eset az, amikor a tud egy cselekvés elvégzéséhez szükséges képességnek, nem pedig a külső lehetőségnek a meglétére utal, akkor nem helyettesíthető -hat/-het toldalékos igével: Én nem tudom becsavarni ezt a körtét egészen mást jelent, mint Én nem csavarhatom be ezt a körtét.

Becsavarnivaló körte
Becsavarnivaló körte
(Forrás: Wikimedia Commons / KMJ / GNU-FDL 1.2)

Érdekes, hogy Károly a tud használatának „problémáját” egy kalap alá veszi a „képzőszerűnek” nevezhető igék használatával. Ezek azok az igék, amelyekre azt is mondják, hogy „üresek”, „nem jelentenek semmit”, csak arra szolgálnak, hogy a bővítményükben kifejezett dologgal kapcsolatos jelentésű igei szerkezetet alkossanak. Károly néhány példája:

Ha nem vagyok rest javítgatom a fölöslegesen használt igékkel együtt: Javaslatot tesz – javasol; tudomására hozza –tudatja; kérdést intéz – kérdez; megállapítást nyert – megállapították; intézkedés történt – intézkedtek; azt célozza – az a célja; kivételt képez- kivételez; kezdetét veszi – kezdődik, örömömre szolgál – örvendek neki.

Az ilyen igés szerkezetek régi vesszőparipái némely „nyelvvédőnek”. Úgy gondolják, hogy ha van egyszavas (általában képzős) ige, amely hasonlót jelent, akkor az igés szerkezet használata „felesleges”, „indokolatlan”, „csúnya”. Ezen az alapon azt is követelhetnék, hogy ha valamire van két szótagos ige, akkor ne használjunk három szótagosat. Mire ez a nagy spórolás? És egyáltalán, ha a nyelvhasználók szükségesnek látták megalkotni ezeket a szerkezeteket, és ezek sikeresek, elterjedtek, akkor mi értelme kifogásolni őket? Lehet, hogy éppen a hosszúságukat kedvelik a beszélők, mert így nehezebb őket félreérteni, és amíg kimondjuk őket, könnyebb a következő mondaton gondolkozni. Na és? Mi ezzel a baj? Amúgy pedig szóvá kell tennem, hogy Károly példái közül legalább az egyik, a kivételt képez szerencsétlen is, mert nem illusztrálja a jelenséget: teljesen mást jelent, mint a kivételez (az első azt jelenti, hogy az alany kivételszámba megy, ő maga a kivétel, a második pedig azt, hogy az alany egy másik dolgot kivételesként kezel). Még a legelvetemültebb „nyelvvédőnek” is el kell ismernie tehát, hogy szükség van a magyar nyelvben ilyen igés szerkezetekre. Más esetekben stilisztikai különbség van a kétféle kifejezésmód között: a perifrasztikus, több szóból álló kifejezés általában hivatalosabb, formálisabb. Végül vannak olyan esetek, amikor a személytelen (vagyis az alany személyére nem utaló) kifejezések megalkotása indokolja a perifrázist. Például az intézkedtek alak használata sok esetben félreérthető (ha például az előző mondat alanya többes számú, akkor úgy lehet érteni, hogy az indézkedtek igének is ugyanaz az alanya). Ezért nagyonis indokolt lehet a kifejezetten személytelen intézkedés történt használata. És persze vannak a példák közt olyan párok, amelyek valóban szinonimak, mint például a javaslatot tesz és a javasol. Megdöbbentő, hogy amit egyrészről „a nyelv gazdagságának” minősíthet a laikus, a szinonimák sokasága, azt másrészről „feleslegesnek” is lehet mondani. Ebből látszik, hogy mindkét vélekedés sületlenség.

Barackfa
Barackfa
(Forrás: Wikimedia Commons / General Sisi / CC BY-SA 3.0)

Végül idézem Károlynak még egy megjegyzését, pusztán azért, mert nagyon jellemző a „nyelvvédők” hozzáállására.

Sejtem, hogy svédben a kan, az angolban a can segédige lopakodott szóban és írásban elkövetett fogalmazványainkba.

Nos, a svéd–magyar nyelvi érintkezés elhanyagolható; az angol nyelv hatása vitathatatlan, de semmi bizonyítékát nem látom annak, hogy a tud használata valaha is eltért volna egymástól a két nyelvben, tehát hogy az angolban régebben gyakoribb lett volna, mint a magyarban. Ilyen állítást komolyan vehető módon csak az tehet, aki statisztikailag adatolni, bizonyítani is tudja. Másrészt pedig: ha angol hatásról lenne is szó, mi a baj azzal? A Magyarországon honos növény-, állat- és embervilág jelentős részben idegen eredetű. Vágjuk ki a barackfákat? Miért lennének kevésbé értékesek az idegen eredetű élőlények és tárgyak, mint a hazaiak? És miért lenne más a helyzet a nyelvi eszközökkel?

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
24 Krizsa 2014. március 23. 05:29

Nna.

23 Avatar 2014. március 22. 21:34

" - Na mi a puszta? Hoztátok az ívelt grendelyű

talpas faekét?

- Előbb mutassátok a tejtermékek titkos

receptjeit, és a hozzájuk kapcsolódó, számunkra

ismeretlen szavakat!

- Tessék.

- Héhéhéhéhéhé, lassabban! Táltos, ellenőrízd!

- Ez halandzsa...

- Vigyázz, csapda!

- Vigyázz bazd meg , visszacsapó íj van náluk!

- Köcsög kazár!

- Édesapám,mit mondott a kazár a vigyázz után?

- Én sem értettem fiam. Talán azt, hogy bazd

meg? Mindegy, vegyük át indulatszónak!"

22 El Vaquero 2014. március 22. 12:38

@Krizsa: ezt még nem értem el. Kik adtak el magyar szóbokrokat 20-30 latin nyelv között? Mi jó származott nekik belőle, vagy mennyit kerestek a bulin? Magas ez nekem. Bár el tudom képzelni, hogy valaki a piacon éppel árul, "Itt a szép magyar szóbokor, csak tessék, tessék, most csak 10 euró egy csokor".

21 Krizsa 2014. március 22. 05:43

A cikkből: "Miért lennének kevésbé értékesek az idegen eredetű élőlények és tárgyak, mint a hazaiak? És miért lenne más a helyzet a nyelvi eszközökkel?"

A nyelv nem eszköz, hanem maga a program.

A testek, még a saját testünk is csak eszköz. Bármi, akár egy fejfájás (sokszor csak egy pohár vizet kellett volna inni), teljesen működésképtelenné teheti. Az élő és a mesterségesen előállított élettelen tárgyaknak szerkezetük, működési feltételeik és programjuk van.

Az idegen nyelv programtöredékei többé vagy kevésbé elállítják, hibát hibára halmoznak mindaddig, amíg a program végleg össze nem zavarodik és a "tárgy" megszűnik működni. Az ember nyelvi programja elsősorban az élet első perceitől kb. a 6-9 éves korig lesz "behuzalozva" valamely konkrét (1 vagy max. 2-3 egyidőben tanult nyelvre). Más programra (nyelvre) való átállítás az ember életében már csak beszűkült működést eredményezhet - a már beépült memóriatár és a mentális hálózatok nagy részének elvesztésével.

Ha új nyelv(ek)et csak pluszként tanul az ember - például a szakmai nyelveket, stb. - akkor nincs baj, de ha az anyanyelvet kell elvesztenie, annak mentális lerokkanás az ára. Az ilyen ember az új környezet másod-hatodrangú, KISZOLGÁLTATOTT része lesz. Ez történt a latin nyelv (de szerencsére csak hivatalos, nem köznapi) használatakor, és ez történik ma az angol nyelvi "hulladék" korlátlan befogadásával. A PLUSZ soha nem árt. Még 16 új nyelv ismerete sem - hiszen mindez csak az illető szellemi képességeitől függ. Csak annyit szedhet fel, amennyire képes. Az anyanyelv felbomlása, felcserélése azonban "baleset". Hol van a határ? Ennek megállapítása egy külön nyelvtudományi ágazat feladata (lett) volna.

20 Janika 2014. március 21. 22:04

@Krizsa: Lehet hogy a történeti nyelvészt elsősorban a dolgok elnevezése és azok eredete érdekli, azonban ha a cikkben szereplő - általad megkérdőjelezett - mondatot elolvassuk rájöhetünk, hogy ez az élőlényekről állít valamit és nem azok nevéről, pláne nem a nevük eredetéről.

Ennek igazolását meg egyáltalán nem befolyásolja hogy a történeti nyelvészeket mi érdekli és mi nem.

Ennyi erővel a matematikusokat meg csak a halmazok és egyenletek érdekik, mégsem kapnak elő ennek a mondatnak a bizonyításához egy parciális diff egyenleget, mivel tudják hogy azzal ezt az állítást sem bizonyítani sem cáfolni nem lehet. Mint ahogy a te szóelemzéseddel sem lehet.

A krumplit bárhogy is nevezzük amerikából hozták be euróába. És még sok más élőlény idegen eredetű. (nem pedig a neve!) A mondat pusztán ennyit állít, nem többet.

19 Krizsa 2014. március 21. 17:55

@El Vaquero: Nem. Az ember - mindaddíg, amíg valakije, akár csak egyetlen barátja van, azzal a kapcsolatának eszköze a nyelve. Amikor már nincs kivel beszélnie, onnantól beszédképtelen állat.

Amikor ismét van kivel, másnyelvűekkel kapcsolata, akkor 2-3 nemzedék mulva már "kiköltöztek" az eredeti életükből és más néphez kezdenek ügyefogyottan, mint iskolázatlan, buta tanoncok tartozni.

És az baj? Ha nincs már aki élvezné, nevetné, jóízűen káromkodna - emlékezne az ő egész "világukra", és már olyan sincs, aki siratná, akkor - az idegenné váltaknak - már nem baj.

A magyar nyelvet már azóta - TUDATOSAN - akarják megsemmisíteni, amióta a kb. 300 flektált gyökszó-láncolatát és azoknak egyenként többszázas szóbokrát "ELADTÁK" 20-30 újkori nyelv között, mintha mindezt másoktól kaprgáltuk volna össze.

Holott a magyar nyelv az eurázsiai szubsztrátnyelv fő alkotója. És mint ilyen, 90%-os valószínűséggel alapnyelve a legközelebbi rokonnak, a szláv nyelvcsomagnak is.

50%-os valószínűséggel pedig alapja Eurázsia összes nyelvének.

Aki ezt megtagadja, holott megvizsgálhatná és nagyon könnyen igazolhatná, hogy így van...

aki korlátlanul magyarrá nyilvánítja a teljesen idegen szavak ezreit, az nemcsak a magyar nyelvet pusztítja, hanem az emberiség legalább felének az önismeretét is.

NEM a magyar nyelv volt a fél világ ősnyelve - hiszen senki nem hívta még "magyarnak". A protokelta-szláv-magyar, vagyis a KM-beli eurázsiai szubsztrátnyelv volt a fél világ ősnyelve.

De a mindvégig a KM-ben maradó, leginkább autentikus leszármazott (nyelv és ember - genetika - együtt) - az a magyar.

S ezt nem a magyar zsenialitás, sem isten, sem ember nem rendezte így, hanem a 3 nagy (és a tucatnyi kisebb) jégkorszak.

Amelyek idején a KM volt a folyamatosan túlélhető hely - mert az északi hegykoronája volt a jéghatár. S a nagy jégkorszakok idején (több tízezer év) Ázsia még nem (alig) volt belakva.

Dél-Európa és a Közel-Kelet ugyan már 200.000 éve is be volt lakva, de azokat ismételten, egy sor özönvíz és hatalmas vulkáni kitörések pusztították el. Amik közül a 10.000 évvel ezelőtti csak a legutolsó özönvíz volt.

18 El Vaquero 2014. március 21. 13:48

@Krizsa: ez mindig is így volt, az ember csak életben akart maradni, a nyelv mindig is sokadlagos volt, csak egy eszköz. Egyébként meg nem értem, hogy ki/mi akarná a magyar nyelvet megsemmisíteni.

17 Krizsa 2014. március 21. 13:09

@Janika: Dehát a történeti nyelvészt nem érdekel semmi más, csak a nyelv. S ha a nyelv ősi (mivel a nyelvtanok nem ősiek, hanem nagyonis újkoriak), a történei nyelvészt elsősorban a szavak (a dolgok elnevezése) érdekli.

16 Krizsa 2014. március 21. 12:55

@szigetva: Amerika NYELVI TÉRKÉPE nem érdekel minket. Lerohanták, majdnem teljesen kiirtották őket, majd a szórvány EGYSZERŰEN életben akart maradni. Valahogy életben maradni. Mert az életben maradási (a szaporodási) ösztön mindent megelőz.

A magyar (nyelvet) még mindig nem sikerült teljesen megsemmisíteni. Még KÜZDÜNK.

Ha elbukunk (remélem, hogy nem), akkor már csak, mint a rabszolgák, a puszta szapordásunkért fogunk küzdeni.

De még nem tartunk ott!

15 szigetva 2014. március 21. 12:32

@Krizsa: Amerikában 200 év alatt abszolút megváltozott a nyelvi térkép, Észak-Amerikában az őshonos helyi nyelvek szinte teljesen eltűntek, és ma szinte kizárólag olyan nyelveket beszélnek ott, amit 500 éve még nem beszélt senki.

14 Janika 2014. március 21. 12:23

@Krizsa: Ha elolvasod amit írtam, akkor nem a dolgok NEVÉT igazoltam, hanem magát a dolgokat.

Erre kértél bizonyítást, hogy nem légbőlkapott.

"A Magyarországon honos növény-, állat- és embervilág jelentős részben idegen eredetű".

Tehát nem az elnevezésük, hanem maguk a növények, állatok.

Az elnevezések (szavak) eredetéről nem írtam egy szót sem, te meg arra hoztál példákat.

A krumpli nem létezett európában amerika meghódítása előtt, tehát idegen eredetű. mégh akkor is, ha a neve esetleg nem az.

13 Krizsa 2014. március 21. 11:55

@Janika: "Kell ennél töb bizonyíték?"

Kell. Még ma jövök az összes általad felemlített példával, amiknél az se számít, hogy mi jött Amerikából, mert nem az amerikai nevével együtt jött át a krumpli (ami héjas), a paprika (ami puffadt), a paradicsom (piros alma), görögdinnye (viaszos), stb., hanem legtöbbször helyben (Dél-Európa és Közel-Keleten), vagy pontosan magyar nyelvből) kapta az "olyan, mint a..." nevét.

De előbb: "...a honfoglalást azért elfogadjuk?"

Nem fogadjuk el.

Az eddigi jelek szerint török nyelvű nép "foglalt hont". De az se változtat sokat, ha valamely magyarhoz hasonló ragozó nyelvűek érkeztek, mert SOKKAL kevesebben voltak, mint az ittlakók.

200 év alatt nem változtathatták meg a itteni népesség elképesztően gazdag nyelvét. Vezető réteg, meg hasonlók? ... mesebeszéd.

A "honfoglalók" nem HOZHATTÁK BE és terjeszthették el mindössze 200 év alatt a minimum 2000, KM-honos növény, állat, személynév, mezőgazdasági, állattenyésztési, halászati, kohászati, stb. SZAKSZAVAKAT sem.

Tehát azoké volt a nyelv, akik már itt voltak.

A legvalószínűbben a NYÍLT SZÓTAGÚVÁ változott közös proto-szláv-magyar vált magyarrá, és a délvidékről VISSZA-érkezett avarok nyelve kellett legyen, az már igen, A magyar nyelv. S mivel a ragozó nyelvek

1. egész Eurázsiában mind azonos-hasonló mássalhangzó vázakat tartalmaznak,

2. mivel 2000 évvel ezelőtt a mai nyelvtanok még egyáltalán nem voltak kialakulva,

alaposan feltehető, hogy az összes ragozó nyelv eléggé hasonló volt. Akár kiáradt innen, akár visszaáramlott Ázsiából és a Kaukázusból, akár mindigis itt maradt a KM-ben.

Szóval jövök a konkrét példákkal.

12 El Vaquero 2014. március 21. 10:49

@Xebulon: én nagyon idősekkel szemben használom a tetsziket, mondjuk már belém kötöttek miatta, hogy nekik nem "tetszik", de aztán ilyenkor megértetem velük, hogy valóban kicsit erőltetett fordulat, de inkább ez, mintha nyanyának, papának, nyuggerkémnek szólítanám vagy le sz'asz-oznám.

11 Janika 2014. március 21. 09:05

@Krizsa: Nézzük a növényeket itt van pl a nemzeti eledelünk a gulyásleves, hús nélküli változata a krumplileves.

Mi kell hozzá? krumpli, paprika, bors, hagyma.

Mindegyik jeleneleg hazai alapanyag, azonban

a krumpli, paprika amerikából jött, a bors távolkeleti, a hagyma ázsiai/afrikai eredetű.

Vagy jó kis rizses lecsó: paprika, paradicsom amerikai, a rizs távolkeleti.

Együnk utána egy kis görögdinnyét: európába a 13. században hozták be.

A főtt kukorcát már meg se említsük.

nézzük az embereket: ugye a honfoglalást azért elfogadjuk? az akkori itt élő őslakosokat "szállták meg" a honfoglaló Magyarok. A nemzetiségiek? Ezt talán nem kell részletezni. Időközben jöttek persze a tatárok, törökök, szlávok, osztrákok, oroszok, mind itthagyták a genetikai nyomaikat.

Kell ennél töb bizonyíték?

10 Krizsa 2014. március 21. 05:12

A cikkből: "A Magyarországon honos növény-, állat- és embervilág jelentős részben idegen eredetű."

Leírtak egy mondatot. Nem baj, hogy légbőlkapott?

Kérünk szépen linket ennek a bizonyítására.

Vagy én tegyek fel a honlapomra - mondjuk egy 500 szavas gyűjteményt annak a bizonyítására, hogy a M.o,-on (Kárpát-medence) honos NÖVÉNY, ÁLLAT, és EMBER(nevek) a legrégibb protomagyar (KM) szavak?

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X