nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ősi vagy csak középkori?
Rovásírás: a székely-magyar ábécé titokzatos eredete 2.

A székely rovásírás eredete a mai napig homályba vész. Hagyományosan a régi türk írásrendszerrel rokonítják, ám az igazolt írásos emlékek csak 800 évvel ennek kialakulása után kezdtek gyakorivá válni. Nem zárható ki a székely rovásírás 15-16. századi teljes újjászületése sem.

Péli Péter | 2009. november 4.
|  

A Kárpát-medence bő 1500 kilométerre fekszik a türk rovásírás legközelebbi lelőhelyeitől, a Dontól, az Orkhontól pedig mintegy 6000 kilométerre. Ez a nagy földrajzi távolság némileg enyhíthetné a régi türk és a leggyakrabban ebből származtatott székely rovásírások hiányos betűegyezéseit – főleg ha a nagy időbeni távolsággal is számolunk. Ahogy korábban láttuk, az orkhoni türk írásemlékek a 8. századból származnak, míg a legkorábbi – bizonyítottan datálható és minden kétséget kizáróan értelmezhető – székely rovásírás-emlékek csak a 16. századból. Az összes ennél korábbi régészeti emlék bizonytalan eredetű. A szövegek rövidsége mellett – ahogy ezt már a cikk előző részében is tárgyaltuk, – a rovásírásos emlékek értelmezési problémája részben abból adódik, hogy a székely rovásírás a régi türk íráshoz hasonlóan gyakran ugratja a magánhangzókat. Ez lényegesen megnehezíti a szavak és a szövegek egységes olvasatát, akárcsak a központosítás hiánya, ami egységesíthette volna a helyi dialektusok kiejtésétől független szóleírását.

Egy befalazott ablakból előkerült rovásírásos tégla a székelyderzsi templomból
Egy befalazott ablakból előkerült rovásírásos tégla a székelyderzsi templomból
(Forrás: Oláh Tibor /MTI)

800 év kétes értékű leletei

Az általánosan késő avarkori leletként ismert nagyszentmiklósi aranykincs és a szarvasi tűtartó feliratainak türk jellegű jelei egymással megegyeznek ugyan, de jelentősen eltérnek a legnyugatabbi török írásrendszertől. Megfejtésükre több próbálkozás történt: mind török, mind magyar nyelvű olvasatok is születtek. Ezek azonban szögesen ellentmondnak egymásnak, és közülük egyik sem eléggé meggyőző ahhoz, hogy a szakértőket egy táborba tömöríthesse. A szarvasi tűtartó 63 jelből álló feliratának például legalább egy török és két magyar olvasata ismert. (Az előbbi Róna-Tas Andrástól, az utóbbi kettő Vékony Gábortól és Oláh Imre Jenőtől származik). A 63 betű viszonylag soknak számít, ám még ennyi sem feltétlenül elég egy szöveg értelmezéséhez.

A 10. századi Homokmégy-halmon talált csonttegez feliratának szintén nincs elfogadott olvasata. A 11. és 15. század közötti időszakból csak igen kevés és rövid rovásírásos emlék áll a rendelkezésünkre. Az egy-egy kövön vagy téglán fennmaradt jeleknek nincs meg a kellő régészeti kontextusuk, így nem lehet őket még csak megközelítő pontossággal sem datálni. Töredékességük azt sem teszi lehetővé, hogy igazolják a magyar nyelvű keletkezést – bár ehhez általában nem fér kétség.

A legkorábbi, teljes formájában ránk maradt székely ábécé a Nicolsburgi kézzel írt változat. Keletkezésének feltételezett dátuma 1483; annak az ősnyomtatványnak a megjelenési időpontja, amelyhez hártya-védőlevélként volt hozzáerősítve. Valójában ennél akár jóval korábbi vagy későbbi is lehet a Nicolsburgi lelet.

Az első – számottevő számban terjesztett – rovás-ábécé még későbbről, csak a 16. század végéről származik. Telegdi János értekezése, amely a „Rudimenta Priscae Hunnorum Linguae” címet viseli, 1598-ban jelent meg. Ezt is azonban csak későbbi hivatkozásokból és kézírásos másolatokból ismerjük, talán meg sem jelent nyomtatásban.

A Marsigli-féle, botra rótt kalendáriumot – amely egyes felételezések szerint a 15. századra datálható– csak 1690 körül találták meg. A négy oldalán rovásírással ellátott botot Luigi Ferdinando Marsigli (1658-1730) olasz hadimérnök gyűjtötte Erdélyben, miután Buda visszafoglalását követően hadműveletek szólították oda. Ő másoltatta és fordíttatta le a bot feliratait néhány helyi hozzáértő lakossal. A bot azonban már rég elveszett, csak a feliratok másolata olvasható a bolognai egyetemi könyvtárban. Ennyi információ alapján merésznek tűnik azt feltételezni, hogy a lelet több száz éves múltra tekintett vissza. Igaz ugyan, hogy a kalendárium ünnepei között szerepel Szienai Szent Bernát ünnepe is, akit csak a 15. század közepén avattak szentté, ebből azonban csupán azt lehet biztosan megállapítani, hogy ennél régebbi nem lehetett az eredeti bot.

Az énlakai rovásfelirat (1668):
Az énlakai rovásfelirat (1668):
(Forrás: Wikipedia)

A hagyomány-folytonosság kritikája

A régi török és a székely rovásírás közötti majdnem 800 éves folytonossági hiány talán magyarázat lehetne a jelek közti nagy formai különbségekre. Másrészről ez a 800 év gondolkodásra is késztet. Túlélhetett-e egy ilyen hosszú időszakot egy – a latin ábécé bevezetése után valószínűleg üldözött, és csak kevesek által ismert – titokban átadott írásmód? Ne feledjük, hogy 1850-re a rovásírás ismerete és gyakorlása szinte teljesen megszűnt még Erdélyben is, pedig 100 évvel korábban még viszonylag gyakran használták. A honfoglalás előtti időktől a 15. századig Európában a köznép sehol sem írt jelentős számban, nem volt szervezett oktatás, így egyetlen szakadás az átadás folytonosságában a hagyomány végét jelenthette.

Ezek alapján az sem kizárt, hogy a töredékekben fennmaradt jelekből később született meg a székely rovásírás, amikor a jelekhez a korábbi jelentésüktől már eltérő hangértékeket rendeltek. (Egy Sequoyah (1767-1843) nevű cserokí (cherokee) amerikai indián például úgy hozta létre az angol nyelv betűiből a cserokí nyelv szótagírásos jelkészletét, hogy sem az angol nyelvet, sem a betűk eredeti jelentését nem ismerte. Ezt az új írásmódot nemzetével egy évtized alatt el is tudta fogadtatni.)

Egyéb jelek is utalnak a székely rovásírás későbbi „újrafeltalálására”. Ilyenek a ligatúrák, az összevont betűk gyakori használata a 16. század utáni székely rovásemlékekben. Ligatúrának számítanak például a latin ábécé nyomdai szedésében az æ (a+e) vagy a fi (f+i) betűkapcsolatok, amik különösen jellemzőek voltak a középkori latinra. Gutenberg Bibliájában még több mint kétszáz ligatúra szerepelt. Hasonló kreativitással a székely rovásírás betűit is lehetséges összevonni. Ezeknek a helyes egyedi értelmezése azonban kellő standardizálás és nyomtatott változatok híján nehézségbe ütközhet.

A nikolsburgi (ma: Mikulov, Csehország) ábécé
A nikolsburgi (ma: Mikulov, Csehország) ábécé
(Forrás: Cserlajos / Wikipedia)

Érvek a humanizmus kori keletkezés mellett

Horváth Iván a székely rovásírás nyelvtörténeti analízisében Püspöki Nagy Péterre hagyatkozik, aki szerint a legkorábbi ránk maradt székely ábécé a magyar nyelv 15-16. századi helyzetét tükrözi. Nincs már benne jel az ősmagyar „dzs” hangra, viszont jelöl olyan fonémákat, melyek az ősmagyarban még nem terjedtek el (gy, ny, ty, zs). Ugyanakkor feltűnő, hogy bár a székely rovásírás ábécéjét nagyon sok más ismert ábécével kapcsolatba lehet hozni, a latinnal szinte egyáltalán nem lehet rokonítani. Mintha a kidolgozó szándékosan kerülte volna a latin betűkhöz való külső hasonlóságot. Pedig ha több száz éves szerves egymás mellett élésről van szó, ahogy ez Magyarország és Erdély esetében volt, akkor az egymás mellett élő ábécéknek alakilag szükségszerűen hatniuk kellett volna egymásra. Ellenben mégis a latin nyelv ismeretére utal az a tény, hogy a korai (16. századi) székely rovás ábécékben egyetlen jel jelölte a magyarban egyértelműen elkülönülő i és j, illetve u és v hangokat. A k hangnak pedig latinosan két írásos változata is volt, ami feltűnő és megmagyarázhatatlan módon eltér az ábécé többi részének szigorú fonetikusságától.

A nemzeti hősi/ősi múlt fabrikálása a humanista kornak volt egyik jellemző sajátossága. Ebben az időben fedezték fel a gondolkodók a népnyelveket és azok nyelvtanát, és hasonlítgatták őket több-kevesebb sikerrel az ismert ősi nyelvekhez. A már korábban említett Telegdi Rudimentájához Baranyai Decsi János (15??-1601), a kor egyik legműveltebb gondolkodója írt előszót. Ebben azt állította, hogy a székely rovásírás a külföldiek számára is bizonyítékul szolgálhat a magyar nép ősi származásáról. Baranyai Decsi hivatkozik egyebek mellett a jobbról balra való olvasási irányára, ami szerinte a rovásírást származásban és korban a hasonló irányban írt héber nyelvhez teszi közelivé.

A fenti fejtegetés azonban tudományosan egyáltalán nem megalapozott. A jobbról balra való haladási iránynak egyszerűbb magyarázata is van: mivel a botot általában jobb kézzel faragták, bal kézzel kellett azt tartani a faragás közben. A papírra vetett írás elterjedésével azonban – az elkenődések elkerülése érdekében – praktikusabbá vált a balról jobbra való haladás.

A kor továbbá régészeti és felirat-hamisítványokban is bővelkedett, sőt időnként teljes ál-ábécék is készültek. Például Giovanni Nanni (1432-1502) egy teljes ál-görög ábécét talált ki felirat-hamisításaihoz.

Marad az eldöntetlenség

A székely rovásírás eredetének meghatározása még várat magára. Ahogy a fentiekből is látszik, jelenleg lényegesen több a megválaszolatlan kérdés, mint a tudományos igényű magyarázat. Nem valószínű, hogy új – terjedelmes vagy kétnyelvű – rovásleletek nélkül a téma érdemben tovább tudna fejlődni. A rendelkezésre álló adatok a székely rovásírás 15-16. századi teljes újjászületését teszik az egyik legvalószínűbb alternatívává.

Információ
X