nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Amit tudni akarsz a házi nyúlról…*
* (de sosem merted megkérdezni)

Fontos szembenéznünk azzal, hogy a helyesírás a maga egészében rendkívül komplex rendszer, és ha egy ponton megbontjuk javító szándékkal, akkor teljesen váratlanul más pontokon erősen megborulhat a szerkezet. Ezért van, hogy a legkisebb változtatási javaslat megítéléséhez a magyar helyesírás egész rendszerének tüzetes ismeretére van szükség.

Mártonfi Attila | 2015. szeptember 15.
|  

Nagy viharokat kavarnak a házi nyulak. Úgy látszik, a korábban általam ismertetett adatok nem voltak elégségesek, hogy a fantázia szabad áramlását a tények mederébe tereljék. Fejes László és Szilágyi N. Sándor kreativitását újfent élvezhették a Nyest olvasói. Akármilyen hálátlan, újra megpróbálom visszarántani a disputát a földre, azaz a helyesírás szabályozásához, tényeihez.

Csak pozitívan!

A tágan értelmezett pozitivizmust, benne a történeti-összehasonlító nyelvtudományt, de akár a modern értelemben vett helyesírást is, tulajdonképpen a linnéi taxonómiát megújítva kiterjesztő darwini evolúcióelmélet alapozta meg. Tehát épp az taxonómia a modern (és részben a posztmodern) tudományosság alapja, amelyet vitapartnereim ki akarnának rekeszteni a helyesírásból. Sajnálattal kell tudatnom velük: ez nem lehetséges. Amíg van helyesírás, a taxonómiával (természetesen nem csupán a biológiai taxonómiával, azaz az állat- és növényrendszertannal) szoros szemléleti kapcsolatban tud csak létezni.

Valódi alternatíva egy van csupán: a helyesírás eltiprása. Ez nem ördögtől való, de még az annyiszor (ellen)példaként emlegetett angol esetében is nagyon szoros szabályozásokat tudunk felmutatni (igen, több párhuzamos rendszer él egymás mellett, ahogy a magyar helyesírás történetében is annyiszor; igen, nem a nebulókat bosszantja a helyesírás, hanem a profikat segíti).

A helyesírás dokumentumainak hierarchiája

A jogszabályok között nagy mérvű hierarchiát látunk: minden törvény alapja az alkotmány, ezt fejtik ki, specializálják bővebben a törvények, ezt tovább részletezik a kormányrendeletek, majd a miniszteri rendeletek. Ha például egy kormányrendelet szemben áll az alkotmánnyal, akkor az alkotmányban foglaltakat kell követni, ha azonban csupán kifejti a kormányrendelet az alkotmányt, a kormányrendelet szerint kell eljárni. A megfelelő döntés gyakran nem egyszerű, épp az ilyen nehézségek megoldására tartjuk fenn az Alkotmánybíróságot. És nehezebb esetekben rendszerint még az alkotmánybírók sem tudnak egybehangzó álláspontra jutni.

A helyesírás világa sem különbözik ettől lényegesen. A helyesírás „alkotmánya” A magyar helyesírás szabályai. Ezt egészítik ki a különféle szójegyzékek, szótárak, szaknyelvi helyesírások, átírási szabályzatok, tipográfiai tanácsadók. És itt most elkerülhetetlenül ki kell térnünk a szaknyelvi helyesírások létrejöttére. Ezek kezdeményezése és alapvető alakítása mindig az adott szakma művelőitől ered, a helyesírók szerepe másodlagos, leginkább a köznyelvi helyesírásba való illeszkedést kontrollálja.

Ebből az is következik, hogy a köznyelvi és a szaknyelvi szabályzatok szerves egységet alkotnak, azaz a szaknyelvi helyesírások integráns részei a magyar helyesírás egészének. De ez nem is lehet másképp. Hiszen ahogy nem választható élesen szét a szókészlet köznyelvi és szaknyelvi része a rendkívül sok átmeneti eset miatt, a helyesírásban sem lehet más a köznyelvi és a szaknyelvi írásmód. Ha valami igazán nagy nehézséget okozna, az épp annak az eldöntése lenne, hogy az adott mondatban épp köznyelvi vagy szaknyelvi házi nyúlról van-e szó.

Házi nyúl
Házi nyúl
(Forrás: Wikimedia Commons / David Sedlecký / CC BY-SA 4.0)

Fontos szembenéznünk azzal, hogy a helyesírás a maga egészében rendkívül komplex rendszer, és ha egy ponton megbontjuk javító szándékkal, akkor teljesen váratlanul más pontokon erősen megborulhat a szerkezet. Ezért van, hogy a legkisebb változtatási javaslat megítéléséhez a magyar helyesírás egész rendszerének tüzetes ismeretére van szükség. Egy néhány oldalas változásjegyzék átfutása nem nyújtja és nem is nyújthatja az ehhez szükséges ismeretek széles körét. (Az viszont nem a helyesírás, hanem a filológia, a forráskezelés alapismerete, hogy blogokra vagy a Wikipédiára mint szaktekintélyre nem hivatkozunk: folytonosan változó, szerzőségében többnyire azonosíthatatlan, nem – vagy csupán szűk részben – szakemberek által gondozott szövegként, ilyennek nem tekinthetjük.)

Hogyan változnak a jelentések?

A házi nyúl és társai esetében tehát az a kérdés, van-e ellentmondás a köznyelvi helyesírásnak a melléknévi minőségjelzős alakulatokra vonatkozó általánosabb megfogalmazása és a növény-, illetve állatnevek szabályaiban olvasható konkrét eljárásmód között.

Álláspontom szerint ez nem is kérdés, mint már korábban is megírtam:

A melléknévi jelzőket különírjuk, ha faji jelzős nemi névről van szó, ámde egybe, ha a jelzős alakulat maga egy egész nemet határoz meg. Ez a megközelítés jól illeszkedik abba a logikába, hogy a melléknévi minőségjelzőt jelentésváltozás esetén írjuk egybe: a biológiai, szaknyelvi alapjelentés a faji jelzős nemi név, ettől jelentősen eltér az összeforrt nemi név, tehát az alkotó tagokat egybeírjuk.

Minthogy e felett a kritikus pont felett mind Fejes, mind Szilágyi N. átsiklik (nem cáfolják a megállapításomat, miközben úgy tesznek, mint ha a szaknyelvi helyesírás szabályaiban foglaltak ellentmondanának a köznyelvi szabályozásnak), szükségét látom alaposabban megvilágítani a kérdést.

Bár a köznyelvi helyesírási szabályzat egyszerűen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy „ha két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének együttese, akkor ezt az alkotóelemek egybeírásával érzékeltetjük”, a helyzet ennél sokkal összetettebb.

Merthogy a jelentésváltozás mint olyan (nevezzük az idézetben foglalt feltételt egyszerűen így) nem kétállapotú. Nem úgy van, hogy egy kifejezés vagy egyáltalán nem jelentésváltozásos, vagy teljesen az, hanem nagyon finom fokozatai vannak a jelentésváltozás mértékének. Ha a legkisebb mértékű jelentésváltozást is egybeírással jeleznénk, akkor el is feledhetnénk a szóközt, hiszen egy konkrét szövegben minden egyes kifejezés minden egyes eleme mindig egy picit mást, többet jelent, mint a szótári jelentés. Minthogy az alapeset a szavak különírása, csak nyomós okkal, azaz például tekintélyesebb mértékű jelentésváltozás esetén írjuk egybe az alakulat tagjait.

Másfelől viszont ott vannak az állandósult szókapcsolatok különféle fajtái: például a szólások (ha valaki a lovak közé csap, nem valószínű, hogy vannak lovak a környéken) vagy a nyelvnek a szótárakban értelmezett szókapcsolatként megjelenő elemei (a csabai kolbászt nem szükségszerűen Békéscsabán készítik, ámde a Békéscsabán készített tetszőleges kolbászt nem nevezhetjük – a szókapcsolat kötött értelmében – csabai kolbásznak). Ezek vitán felül jelentésváltozásosak, mégis különírjuk a tagjaikat.

Csabai kolbász
Csabai kolbász
(Forrás: Wikimedia Commons / Pavlant / GNU-FDL 1.2)

Óvatosan kell tehát bánnunk a jelentésváltozással mint az egybeírás forrásával, különösképpen az -i képzős melléknévi minősítőjelzők esetében. A házi feladat sem pusztán ’házban v. otthon végzett feladat’-ot jelent, mégsem jutna eszünkbe egybeírni.

Nyelvészet?

Vissza-visszatérően lehet olvasni a helyesírás „kritikájaként”, hogy a helyesírás nem nyelvészet. Ez igaz is, bár kétségtelen, hogy van köze a helyesírásnak a nyelvészethez. Azt is nemegyszer a helyesírási szabályzatokra olvassák, hogy túl sok bennük a nyelvtani szemlélet és szakkifejezés. Ebben is akad megfontolandó. A mostani vitában azonban azért kárhoztatják (különösen Szilágyi N.) a helyesírást, hogy nem kizárólag a nyelvészet alapján áll. Az pedig a különírás-egybeírás tekintetében egyenest értelmezhetetlen, hogy a biológusok „másképpen írnak, mint ahogy az magyarul van”. Tekintve, hogy az írás (benne a helyesírás) nem része a nyelvnek, és a beszédben nincsenek szóközök.

Minthogy a magyar helyesírás értelemtükröző, ahhoz, hogy le tudjunk valamit írni, tudnunk kell, mit is akarunk leírni: a világról való enciklopédikus tudás bizonyos mértékig bevonódik a helyesírásba. Ez nagyon hasznos, nagyban segíti a megértést. (Nem véletlenül az értelemtükröző megnevezés használatos a magyar helyesírás vonatkozásában, nem pedig a jelentéstükröző. Tehát az enciklopédikus tudásunkra kell támaszkodnunk, és nem árnyalt jelentéselemzésekre. Ez a nem nyelvészek számára mindenképp könnyebb és célszerűbb.)

A beszélt nyelv használati közegében ugyanis megvan a közös előismereteknek az aránylag nagy, de mindenképp jól körülhatárolható halmaza, a visszakérdezés lehetősége, valamint a hangzó beszéd gazdag intonációs és egyéb metakommunikációs arzenálja. Az írásbeliségben a kommunikáció aktív szereplője ezzel szemben alig-alig tud valamit az olvasójáról: lehet, hogy kétszáz év múlva olvassa a szövegét egy teljesen más nyelvjárásban beszélő ember, aki nem tud visszakérdezni, és az író szándékára sincs lehetősége következtetni mimika, intonáció stb. alapján. Hogy a kommunikációs aktus mégis sikeres legyen, számos biztosítékra van tehát szükség. Ezért alakult ki a nyelvnek a beszélt nyelvitől merőben eltérő formája az írásbeliség számára. Gondoljunk csak arra, hogy például a chat, azaz a beszélt nyelvet tükröző írásbeliség mennyi félreértésre, sértődésre ad alkalmat, pusztán a gazdag metakommunikáció hiánya miatt.

Beszélt nyelvet tükröző írásbeliség, a félreértések és sértődések forrása
Beszélt nyelvet tükröző írásbeliség, a félreértések és sértődések forrása
(Forrás: Wikimedia Commons / Valve / CC BY-SA 3.0)

Visszatérés az alaptémához

Foglaljuk még egyszer össze, a lehető legvilágosabban, a növény- és állatnevek írásának legfontosabb szabályait.

Minthogy a természetes nyelvi elnevezések legtipikusabban (de messze nem kizárólag) a rendszertan nem (az állatnevek esetében), illetve nemzetség (a növénynevek esetében) kategóriájának felelnek meg, ezek jelentik az elnevezések kiindulópontját. Tehát – ahogy a településnevek esetében is – a nemi neveket, illetve a nemzetségneveket mindig egybeírjuk.

A fajnevekkel már bonyolultabb a helyzet, ugyanis két lehetőség van: vagy melléknévi minőségjelzős szerkezet a fajnév, amelynek az alaptagja annak a nemnek/nemzetségnek (esetleg és korlátozottan magasabb rendszertani kategóriának) a neve, amelybe az adott faj tartozik, akkor pontosan két szóba írjuk a fajnevet (akár annak az árán is, hogy az egyéb helyzetben különírandó elemekből álló összetett jelző egybeírjuk), minden egyéb esetben egy szóba. Tehát a házi nyúl, a fekete rigó és a fehér akác különírandó, a házilégy, a sárgarigó és a lilaakác egybe. Látszólag azonos nyelvi formák, a nyelven kívüli valósághoz való viszonyuk azonban eltérő – ezt tükrözi a helyesírás. Ha mindegyiket különírnánk (mondván, a melléknévi minőségjelzőket általában különírjuk), vagy mindegyiket egybeírnánk (mondván, az, hogy taxonnevekről beszélünk, eleve jelentésváltozás), látszólag egységesebb írásgyakorlatot idézhetnénk elő, de információt veszítenénk. És akkor a *házinyúl mintájára valóban a *hosszúkarmúfakúsz (helyesen: hosszúkarmú fakúsz) vezetne az üdvözüléshez? Akkor is, ha az amúgy egybeírandó lilaakácot (ami nem akác) rendszerint különírják, akik nem néztek utána? Tehát ha „érzésre” *házinyúlt és *lila akácot írnánk, a teljes káoszt eredményeznénk. Ismételten utalok a helyesírási elemzéshez elengedhetetlenül szükséges rendszerszemléletre.

Hosszúkarmú (vagy hegyi) fakúsz
Hosszúkarmú (vagy hegyi) fakúsz
(Forrás: Wikimedia Commons / Jacob Spinks / CC BY 2.0)

Ceterum censeo

Az alapprobléma persze az, hogy sokak számára a helyesírás a frusztrációt jelenti. Ez nem a helyesírás bűne, hanem azé a szemléleté, amely a helyesírás egészét rátolja az iskolákra, ráadásul – részben ennek következtében – az iskolákban is gyakran bunkósbotként jelenik meg a helyesírás. Ezen valóban szükséges változtatni. A diákok számára nyilvánvalóan szükséges akkora rész a helyesírásból, amennyi összhangban van a jelenlegi és várható írásbeliségükkel. De csupán ennyi. Magyarán annak a túlnyomó többségnek, aki nem lesz hivatásos író, szakíró, fordító, szerkesztő, korrektor, címfestő stb., bőven elegendő a helyesírás alapjainak tudása, speciálisabb ügyekben szükség esetén megnézhetik a szótárban, hogy miként is kell írni az adott alakulatot – vagy nyugodtan dönthetnek úgy, hogy ez most nem fontos, írják, ahogy jólesik nekik.

A helyesírás szép rendszer, jó játék – éljünk vele. De ne rontsuk el a játék örömét.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 Irgun Baklav 2015. szeptember 16. 13:58

@Fejes László (nyest.hu): Az a felsorolás, ami a cikkben van, szerintem kb. ilyen (bölcsészeknek való) munkaköröket sorol fel ("hivatásos író, szakíró, fordító, szerkesztő, korrektor, címfestő stb.") példaként arra, hogy kinek nem elég csak a "helyesírás alapjait" tudni.

Rendesen alatt én azt értem, hogy legalább a saját szakterületének szövegalkotását általában komolyabb helyesírási hibák nélkül tudja megírni, és lehetőleg a rokonainak is be tudjon számolni a háza előtt ciripelő házi tücskök (házitücskök) szerenádjáról.

Az egybeírásra (kötőjellel, anélkül) vonatozó szabályok elég bonyolultak lennének önmagukban is (pláne az "egyistenhites" minor szabályokkal), az állati, növényi nem- és fajnevek okozta bonyolítás már csak a hab a tortán.

2 Fejes László (nyest.hu) 2015. szeptember 16. 12:38

@Irgun Baklav: „Hát ez kb. úgy hangzik, mintha igazándiból nem is lenne cél, sőt kifejezetten elkerülendő lenne az, hogy az egyszeri nem bőcsész értelmiségi valaha is rendesen meg tudjon tanulni helyesen írni.”

Mi az, hogy „rendesen”? Különben egy közgazdász, jogász, üzletkötő marketinges stb. stb. stb. is folymaatosan hoz létre szövegeket, szóval nem világos, miért záródnak ez a bőcsészeknél...

1 Irgun Baklav 2015. szeptember 16. 12:12

"A diákok számára nyilvánvalóan szükséges akkora rész a helyesírásból, amennyi összhangban van a jelenlegi és várható írásbeliségükkel. De csupán ennyi."

Hát ez kb. úgy hangzik, mintha igazándiból nem is lenne cél, sőt kifejezetten elkerülendő lenne az, hogy az egyszeri nem bőcsész értelmiségi valaha is rendesen meg tudjon tanulni helyesen írni. Mert különben a szegény bölcsészek mehetnének a mekibe sajtburgert árulni, mert feleennyi korrektorra, nyelvi lektorra lenne szükség.

Egy kicsit olyan ez, mint a jogi szakszövegek. Rossznyelvek szerint azért is olyan magyartalanok, kacifántosak, nehezen érthetőek a jogi szakszövegek is, hogy biztosan csak jogászok tudják értelmezni őket, legyen megfelelő felvevőpiac a felsőoktatásból kikerülő új ügyvédpalántákra.

Információ
X