A falut fél ezren lakják, javarészt rénszarvaspásztorok, vadászok, halászok. Állandóan lakott településen itt mérték az eddigi leghidegebbet, mínusz 71,2 Celsius-fokot. Nyáron ugyanakkor nem ritka a 30 fokos meleg sem. A falusiak decemberben látják a legsötétebben a világot: 3 órányi a nappal. Júniusban viszont hasonlóan kurta az éj.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A rendkívül fagyos tél számos gondot okoz. Nem írnak a tollak, mert megfagy bennük a tinta, a szárazelemek használhatatlanok szabadtéren, akárcsak a mobiltelefonok – bár azok amúgy is, mivel Ojmjakon kiesik a térerőből –, van, aki kocsiját egész éjjel járatja, hogy reggel biztosan elinduljon. Az ember szája könnyen hozzáfagy a pohárhoz. A rendkívüli hideg ellenére a legtöbb háznak nincs benti vécéje.

Még keményebb megpróbáltatás a temetés. A talaj annyira mélyen fagyos, hogy általában három napon át kell tűzzel melegíteni. Az első máglya csak annyira képes felolvasztani a földet, hogy 10-20 centi mély gödröt lehet ásni. Utána ismét tűzet gyújtanak, majd megint ásnak – csak a harmadik napra lesz elegendően mély a sírverem. 

A vízzel nincs ilyen gond. A településen ugyanis van egy hőforrás, ennek köszönheti, hogy egyáltalán kialakult (Ojmjakon neve be nem fagyó vizet jelent). Nomád rénszarvaspásztorok a forrás miatt ejtették útba, ám az 1920-as évekig nem lakták állandóan. A szovjet éra azonban megálljt parancsolt a vándoréletnek, és a fagyos röghöz kötötte a pásztorokat, jóllehet a haszonnövény-termesztés az éghajlat miatt szinte lehetetlen, túl rövid a nyár.

A helyiek főként szarvas- és lóhúst esznek, még sincsenek tápláltsági gondjaik, mert – orvosok szerint – haszonállataik teje nagyon gazdag tápanyagokban – írta riportjában a Daily Mail című brit lap.