nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A Versmaraton valóban maratonira sikeredett

Közel félszáz résztvevő, profik és civilek mondtak verseket a Kossuth téri József Attila-szobor eltávolítása ellen szervezett versmaratonon több mint 32 órán át.

MTI | 2011. november 21.
|  

Ezen a civil rendezvényen a „hírességeknek, közéleti személyeknek is ki kellett várniuk a sorukat”, hiszen a versmondás érkezési sorrendben zajlott: az „utcáról jött emberek” mellett verset mondott többek között Margitai Ági, Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Bródy János, Dés László, Rutkai Bori, Novák Eszter, Bach Szilvia, Fábri Péter és Kováts Kriszta – mondta el Faragó Zsuzsa dramaturg, az esemény egyik szervezője hétfőn az MTI-nek.

Nagyon sok középiskolás, nyugdíjasok és középkorúak is részt vettek az eseményen, de 6-8 éves gyerekek is kiálltak verset mondani. Az egyik anyuka kimondottan erre az alkalomra tanulta meg József Attila Kései sirató című művét. Egyesek olvasták, mások kívülről mondták a költeményeket. Igazi „szünet” nem volt és alig „szorultak rá”, hogy felvételekről hallgassák a verseket, vagy hogy maguk a szervezők álljanak színpadra – hangoztatta Faragó Zsuzsa.

Az én József Attilám – Szubjektív versmaraton a József Attila szobránál elnevezésű Facebook-csoport rendezvénye pénteken kezdődött, szombaton egész nap folytatódott és éjfél előtt fejeződött be. Az eseményre érkezőket forró teával, forralt borral, zsíros kenyérrel fogadták a nagy hidegben. Bárki színpadra állhatott előzetes bejelentkezés nélkül, hogy egy-két számára kedves vagy fontos verset, írást, vallomást elmondjon, eljátsszon, elénekeljen, eltáncoljon vagy akár megrajzoljon József Attilától.

A 32. születésnapja után háromnegyed évvel elhunyt József Attila emlékére 32 óra 40 percig tartó versmaraton civil kezdeményezésben valósult meg, a rendezvényen összegyűlt adomány a költségeknek körülbelül a felét fedezi – közölte Faragó Zsuzsa, hozzátéve: a szervező csoportnak nincs hivatalos támogatója, nem kötődik sem pártokhoz, sem egyéb szervezetekhez.

Az eseményt tiltakozásul szervezték azért, mert a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról döntő országgyűlési határozat alapján József Attila szobrát máshová kell áthelyezni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X