nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A történelem szovjetesítése?

Az Alkotmánytanácshoz kíván fordulni Jacques Myard francia kormánypárti képviselő az örmény népirtás tagadásának tiltásáról szóló törvény miatt, s ennek érdekében megkezdte a beadványhoz szükséges hatvan képviselői aláírás összegyűjtését – közölte kedden a honatya.

MTI | 2012. január 25.
|  

„Úgy döntöttünk egy barátommal, hogy köröztetjük az alkotmánytanácsi beadványt, és remélem, leszünk hatvanan, valamennyi képviselőt megszólítunk” – hangsúlyozta Myard. Hozzátette: „Nem a gazdasági része érdekel a dolognak, hanem az, hogy a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága sérül azzal, hogy skatulyázni, szovjetesíteni akarják a történelmet”.

Parlamenti források szerint a kezdeményezés mögött áll egy másik kormánypárti képviselői is, Michel Diefenbacher, aki a nemzetgyűlés francia-török baráti társaságának az elnöke.

A parlament által elfogadott törvények alkotmányossági vizsgálatát egy hatvan fős képviselői vagy szenátori csoport, a köztársasági elnök, a kormányfő, valamint a nemzetgyűlés, illetve a szenátus elnöke kérheti az államtanácstól.

Bernard Accoyer, a nemzetgyűlés elnöke kedden azt közölte, hogy nem fordul az alkotmánytanácshoz, annak ellenére, hogy személy szerint fenntartásai vannak az elfogadott szöveggel kapcsolatban.

A francia parlament hétfőn este végleg elfogadta az örmény népirtás tagadásának tiltásáról szóló törvénytervezetet a szenátusi végszavazással, amely jelentős diplomáciai válságot okozhat Párizs és Ankara között. A köztársasági elnöknek két hét áll rendelkezésére eldönteni, hogy aláírja-e a törvényt.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő kedden kijelentette, hogy a törvény „semmis” Törökország számára, illetve, hogy az ország lépésről-lépésre szankciókat fog bevezetni Franciaország ellen, „a visszavonás esélye nélkül”. A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette: Törökország most még türelmes. Annak a reményének adott hangot, hogy Franciaország „helyrehozza a hibáját”. Ezzel gyakorlatilag az alkotmánytanács általi esetleges megsemmisítésre utalt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X