nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A nyelvtudás hiánya a briteknél is gond

Radikálisan visszaesett Nagy-Britanniában az idegen nyelveket tanulók száma: az országnak ez hamarosan súlyos problémát jelenthet.

nyest.hu | 2013. augusztus 29.
|  

Másfél évvel ezelőtt William Hague brit külügyminiszter nyelvi tanszékek egyetemi tanárait hívta meg hivatalába. Mint kifejtette, a brit gazdaság és diplomácia súlyos kockázatoknak van kitéve annak köszönhetően, hogy kevés a megfelelő idegennyelv-tudással rendelkező szakember. Kijelentette: Nagy Britanniának sürgősen tennie kell valamit annak érdekében, hogy szélesebb körűvé váljon az idegen nyelvek ismerete – írja a The Guardian.

Csak az utóbbi évben 10%-kal csökkent az iskolákban a két legnépszerűbb nyelven, franciául, illetve németül tanulók száma. A számuk azonban már csupán feleannyi, mint 2000-ben volt. A többi modern nyelv tanulóinak száma is csökkent, de csak minimális mértékben. Az egyetemek nyelvi szakjaira 13%-kal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly. Gazdasági és közigazgatási képzésre tízszer annyian jelentkeztek, mint nyelvi szakokra. 2000 óta 40%-kal csökkent azoknak a száma, akik az egyetemek nyelvi kurzusaira járnak, és az előrejelzések szerint a következő évtizedben hasonló mértékű csökkenés várható.

A változásért részben a korábbi munkáspárti kormány is okolható: az ő idejükben törölték az érettségiből a kötelező idegen nyelvet. Ennek köszönhetően ma már csak az érettségizők 40%-a választja valamelyik idegen nyelvet – Walesben a helyzet még rosszabb. (Walesben viszont kötelező a walesi, Észak-Írországban az ír.)

Mit mutatnak a számok?
Mit mutatnak a számok?
(Forrás: Wikimedia Commons / Man / GNU-FDL 1.2)

Az idegen nyelvek ismeretének csökkenését a nacionalizmussal is kapcsolatba hozzák. Sok brit gondolkodik úgy, hogy ha valaki üzletelni akar velük, tanuljon meg angolul. Míg korábban a britekre a nyitottság volt jellemző, szívesen működtek együtt a külföldiekkel, most a tendencia megfordulni látszik. Igaz, hogy az üzlet nemzetközi nyelve az angol, de mindig jól jön, ha valaki ismeri a partner nyelvét is. A brit vízművek fele francia kézben van, és az energiaipar is hasonló irányba tart. Ha a britek nem fognak tudni franciául, ezeknél a cégeknél legfeljebb óraleolvasók lehetnek, de vezető pozícióba aligha kerülhetnek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Pesta 2013. augusztus 29. 21:00

A fél világ idecsődült, nem is csoda, hogy utálják a külföldieket a nyelvükkel együtt...

Információ
X