nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • szigetva: @mederi: Abszolút tények nyilván nincsenek. A te hozzászólásaidra azonban a „jelen tudásun...
    2023. 02. 02, 10:55  Urál‒Altaj
  • mederi: @szigetva: Szerintem ilyen típusú vizsgálatoknál abszolút tényekről nyilván nem lehet szó,...
    2023. 02. 02, 08:31  Urál‒Altaj
  • szigetva: @mederi: Csak ez lehetetlen, ha valaki a tényeknek nincs birokában.
    2023. 02. 01, 11:49  Urál‒Altaj
  • mederi: @szigetva: Külön külön a tudományágak gondolom kevésbé hatékonyak, mint ha összeegyeztetve...
    2023. 02. 01, 11:42  Urál‒Altaj
  • szigetva: @mederi: A Pángea 175 mó éve bomlott fel. De tök mindegy, nem hogy 60 mó évre nem látunk v...
    2023. 01. 31, 09:33  Urál‒Altaj
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
I think you mean Doctor Whom!
A gondolkodó ember stíluskalauza

Az amerikai nyelvtisztogatók igen hasonlítanak magyar társaikra, de azért különbségek is vannak közöttük. Steven Pinker velük való hadakozását mutatjuk be az egy hónap múlva megjelenő könyvéről szóló cikke alapján.

Szigetvári Péter | 2014. augusztus 19.
|  

Steven Pinker a szeptemberben megjelenő új könyvét (The Sense of Style: the Thinking Person’s Guide to Writing in the 21st Century, azaz Stílusérzék: a gondolkodó ember kalauza a 21. századi íráshoz) ismerteti, reklámozza a Guardianben. Pinker nyelvész és pszichológus, pszicholingvisztikával foglalkozik, a nyelv és az elme kapcsolatával. Pinkert a magyar olvasók is ismerhetik: 15 éve jelent meg A nyelvi ösztön (Typotex, 1999, eredetileg The Language Instinct, 1994) című ismeretterjesztő műve. Magyarul még egy könyvét olvashatjuk: Hogyan működik az elme (Osiris, 2002, eredetileg How the Mind Works, 1997). Pinker A nyelvi ösztönben is élesen kritizálta a preskriptivista (előíró) nyelvszemlélet, azt az elképzelést, hogy bizonyos emberek jobban tudják, hogyan is kellene a többieknek beszélniük. Olvassuk el a vonatkozó fejezetnek legalább az első bekezdését.

Biztos, ami biztos, Obama újramondja az esküt
Biztos, ami biztos, Obama újramondja az esküt
(Forrás: Wikimedia Commons / White House, Pete Souza)

Nyelvi hibák

A cikk eleji kép az amerikai olvasókat a Obama elnök 2009-es első beiktatására emlékezteti, amikor is az eskü szövegét előmondó főbíró és a beiktatandó elnök egymást sikeresen összezavarta, így az eskü szövege pontatlanul hangzott el. Mivel ez egy beszédaktus volt, a hibák akár érvényteleníthették is az esküt, ezért azt elővigyázatosságból másnap a Fehér Házban a két résztvevő megismételte.

A preskriptív szemlélettel a deskriptív áll szemben, amely szerint „a helyes nyelvhasználat nem más, mint az uralkodó osztály titkos kézfogása, amelynek célja, hogy a tömeget a helyén tartsa”, mondja Pinker. Vonzó, de hamis szembenállás ez. Aki olvasott már diáktól rossz dolgozatot, szörnyű Google fordítást, vagy interjút az ifjabbik Bush elnökkel, az tudja, hogy fontos a nyelvi megformálás milyensége. De akkor hogyan döntsük el, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami csak nyelvhelyességi hiedelem és babona?

Ellenőrzőkérdések

Pinker javaslata, hogy ellenőrzőkérdéseket tegyünk fel magunknak. (Hasonló meggondolásokkal sokszor találkozhattunk már a nyesten is.) Vajon a szabályunk csak egy nyelvtani jelenség kiterjesztése egy összetettebb esetre? Azok a gondos írók, akik figyelmetlenségből megsértik a szabályt, vajon egyetértenének azzal, hogy valami nincs rendben, ha rájuk szólnának? Betartották-e a szabályt a legjobb régi írók? (Ezzel nem érthetünk teljesen egyet, hiszen az adott szabály időközben megváltozhatott – SzP.) A gondos mai írók betartják? Akik különbséget tesznek, egyetértenek-e abban, hogy ez jelentéseket különböztet meg? És vajon a szabály megsértése egyértelműen félrehallás, figyelmetlen olvasás vagy egy gyenge próbálkozás arra, hogy valami bombasztikusan hangzót mondjunk? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor ez egy betartandó szabály.

Viszont komolytalan a szabály, ha valamilyen áltudományos elméletből fakad, ami szerint az adott nyelvnek – Pinker természetesen az angolt említi, mi gondoljunk a magyarra – olyannak kell lennie, mint a latin, vagy hogy egy szónak az „eredeti” az egyetlen helyes jelentése. Vagy ha a nyelv vizsgálata azonnal cáfolja, hiszen rendszeresen előfordulnak a szabály által hibásnak mondott alakok. Vagy ha egy önjelölt szakértő vesszőparipájaként keletkezett. Vagy ha nagy írók rendszeresen megsértik. Vagy ha egy valós probléma félreértéséből származik – például ha egy szerkezet néha kétértelmű, akkor mindig helytelen. Vagy ha a mondat javítása, hogy megfeleljen a szabálynak még ügyetlenebbé és kevésbé világossá teszi a mondatot. Meg kell jegyeznünk, ezek a kérdések sokszor haszontalanok, hiszen aki tudja rájuk a helyes választ, annak valószínűleg eleve nincs szüksége a kérdésekre, hogy megítélje egy-egy nyelvi szabály komolyságát.

A stílus nem maga az ember

Pinker felhívja arra is a figyelmet, hogy máshogy fogalmazzuk meg egy népirtás emlékművére kerülő szöveget és egy emailt a barátunknak. Ha nem megfelelő stílust használunk, egyfelől dohosnak, vaskalaposnak, kényeskedőnek, önteltnek, arrogánsnak, másfelől felületesnek, esetlegesnek, tiszteletlennek fogunk tűnni. Sok nyelvhelyességi tanácsadó mintha elfeledkezne erről a különbségről, és az informális stílust helytelen nyelvhasználatnak véli.

Pinker javaslata: nézzünk utána nyelvi útmutatókban, olyan szótárakban, amelyekben nyelvhasználati iránymutatások is vannak. Ha angolul kell fogalmaznunk, akkor valóban nagy számban állnak rendelkezésünkre ilyen művek, a magyarhoz a választék sajnos jóval szűkebb. Azonban mindenképp vigyázzunk az újságírók, mindenféle társaságok, kritikusok összeállította tanácsadóktól, mert ezek leginkább csak gondolkozás nélkül ismételgetik a korábbi kalauzokban található „hibák” bevett listáit.

Pinker meggyőzi hallgatóit
Pinker meggyőzi hallgatóit
(Forrás: Wikimedia Commons / G ambrus / GNU-FDL 1 2 )

Angol nyelvi babonák

A cikk második felében Pinker tíz olyan „szabályt” mutat be, amelyet generációk óta ismételgetnek tanárok, újságírók, kritikusok, olvasóilevél-írók és egyéb magukat hozzáértőnek tartó emberek. Ezek közül néhányat a magyarral kapcsolatban is rendszeresen hallhatunk. Rögtön az első „szabály”, hogy kötőszóval (és, de, mert, vagy) nem kezdünk mondatot. Az angolban ez ugyanúgy nem igaz, ahogy a magyarban sem.

A mondatvégi elöljárókról és a hasított infinitívuszról már a nyest is beszámolt. Ugyanígy fel szokás horgadni azon, ha az állítmányban az első vagy harmadik személyű névmás tárgyesetben (nem alanyesetben) áll: it is me ’én vagyok az’ (it is I helyett). Valójában csak arról van szó, hogy az első mondatot használjuk majd minden esetben, a második csak nagyon emelkedett helyzetekben. Mintha azt mondanánk, hogy a meghal ige használata helytelen, mondjuk helyette azt, hogy elhunyt.

Nem maradhat ki az aki, ami, amely problémaköre sem, az angolban ezt egyrészt a that és which, másrészt a who és whom közötti választás képviseli. Az utóbbi esetben arról van szó, hogy az alany- és tárgyeset megkülönböztetése javarészt felszámolódott, már csak néhány névmás (mint feljebb láttuk, a személyes névmás első és harmadik személye, valamint az emberre vonatkozó kérdő- és vonatkozó névmás) esetében marad meg. Azonban az utóbbi esetében is csak a formális stílusban használjuk a whom ’(a)kit’ alakot, egyéb helyzetekben a korábban csak alanyesetű who áll helyette: who did you see? ’kit láttál?’ (a legtöbb ember ritkán vagy soha nem mond olyant, hogy whom did you see?). Persze hiperkorrekcióként vagy viccként előfordul a whom ott is, ahol korábban csak who állhatott volna. Pinker példái között találjuk ezt: whom knows? ’ki tudja?’, de még Doctor Whom-ot is említi.

I think you mean Doctor Whom!
I think you mean Doctor Whom!
(Forrás: Wikimedia Commons / Steve Collis / CC BY 2.0)

A puristák a very unique ’nagyon egyedülálló’ kifejezésen is szoktak háborogni, vagy rosszabb esetben viccelődni rajta. Hiszen valami vagy egyedülálló, vagy nem, mondják. Magyar kollégáik erre (még?) nem harapnak, viszont hasonló meggondolásokból nem szeretik a legoptimálisabb vagy a harmadik alternatíva – és persze a slágernek számító médiák – kifejezéseket.

Ha valaki számolta volna az eddigi hibákat, az hiányolhat még néhányat a tízből. Ezeket úgyis csak az fogja élvezni, aki tud angolul, ők viszont az eredeti cikkben megtalálják őket.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X