nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Megint arról, hogy mi a legoptimálisabb

Házi szakértőnk olvasónk kifogásainak engedve elismeri: a „legoptimálisabb” lehet helytelen. Fenntartja viszont véleményét a nyelvvel kapcsolatban.

Kálmán László | 2013. május 30.
|  

Mindig nagyon izgatott, hogy a nyelvhasználat, főleg pedig mások nyelvhasználata miért vált ki olyan erős indulatokat a beszélőkből. Azt szoktam gondolni, hogy ez bizonyítja, milyen bensőséges kapcsolat fűzi a beszélőket az anyanyelvükhöz. De emellett a szép gondolat mellett ott motoszkál az agyamban az is, hogy a másokat nyelvhasználatukért bírálókban egyfajta önigazolás is munkál. Például a sajtóban dolgozók, a színészek és más nyelvi közegben dolgozók (nyilván jogosan) büszkék a saját nyelvi képességeikre. De emiatt néha hajlamosak a saját szaktudásukat számon kérni másokon: ők tudnak „helyesen” írni és beszélni, és ha valaki amellett érvel, hogy a „másképpen írók és beszélők” sem elítélendők, akkor ebben a saját maguk elleni támadást látnak.

Több ismerősöm is van például, aki a -ban/-ben nagyon gyakori -n nélküli ejtését (vagy akár írásmódját) „tudatlanságnak”, „műveletlenségnek”, „pontatlanságnak” tekinti. Hiába bizonygatom nekik, hogy ez réges-régi jelensége a magyar beszélt nyelvnek, sőt, igen régi írott szövegekben is előfordul. Az nem kétséges, hogy az -n-es kiejtés lett az irodalmi és helyesírási norma, de ettől még az -n nélküli nem kiirtandó vagy kárhoztatandó. Csak annyi történt, hogy megmaradt a társalgási nyelvben, és vígan él, nem okoz semmi galibát.

És tegyük hozzá, hogy az ún. „nyelvvédők” tevékenysége nem segít az ehhez hasonló jelenségek megértésében, megfelelő kezelésében. Például ugyanazoknak az ismerőseimnek, akik a -ban/-ben kiejtés mellett kardoskodnak, fel sem tűnik, hogy a társalgási nyelvben ők maguk is használnak hasonló alakokat, néha még az -n nélküli ejtést is. De ha eléggé figyelnek, és minden -ban/-ben toldalékban kimondják az -n-t, akkor is sokszor elhagyják például az irodalmi norma -t-jét az -ért toldalékban vagy a mert szóban. Ez hasonlóan régi szokás a magyar nyelvben, mint az -n nélküli -ban/-ben, csak éppen ritkábban állítják pellengérre a „nyelvvédők”, és ezért kevesebb megbélyegzés (stigmatizáció) éri azokat, akik rávetemednek.

Mint a fentiekből is kiderül, én nem vagyok újságíró (György nevű olvasónk kifejezésével: „firkász”), és azt hiszem, az újságírókra inkább a „nyelvvédő” attitűd szokott jellemző lenni, és nem az enyémhez hasonló elfogadó magatartás. György ennek ellenére így ír, egy előző írásomra írt reakciójában:

Személyes tapasztalatból tudom, hogy a fírkászok bármikor készek bárkit kioktatni, s bármilyen blődséget találnak ki akkor „ők tanult nyelvészek, s szókicsavarásaik csak a nyelv fejlődését szolgálják”. S ebben általában megértő társat találnak a nyelvészek egy körében is.

Györgyöt az zavarja, hogy „a nyest.hu” (helyesebben: én, Kálmán László) „most egy régi blődlit melenget fel egyértelműen támogatóan”, mégpedig „a legoptimálisabb mellett érvel nem kis demagógiával vegyes arroganciával”. Sem a demagógia, sem az arrogancia vádja nem túl kedves, de az ember egy vitában ne kérje számon a kedvességet. Csak visszautalok arra, amivel kezdtem: a nyelvhasználattal kapcsolatos értékítéletek sokaknál szinte érthetetlen indulatokkal párosulnak, és ezeknek a pontos lelki mechanizmusát nekem még nem sikerült teljesen megértenem.

György nyilván veszélyesnek tartja az optimálisabb szóval kapcsolatos állásfoglalásomat (miszerint ez nagyon régóta előfordul a magyar nyelvben, és ezt nem érzem tragikus jelenségnek), hiszen így fogalmaz: „Ezen az alapon megnyílt az út a pesszimális használata előtt is.” Remélem, kedves olvasóim kellően megijedtek ettől a kilátástól. Ne tessék kétségbeesni: én legalábbis nem riadok meg, mert az én felfogásom szerint a nyelvszokás számára eleve minden út „nyitva áll”, függetlenül attól, hogy én mit okoskodok össze a különböző kifejezésekről és normákról.

A jövő – bárhogy lesz, úgy lesz
A jövő – bárhogy lesz, úgy lesz
(Forrás: Wikimedia Commons / Albert Robida (1848–1926))

 

György egészen más véleményen van. Arról a gondolatról, hogy a nyelv kifejezéseit csak a nyelvszokás szentesítheti (és nem olyan nyelvészek, mint én, meg nem is a „firkászok”), neki ez jut eszébe:

Csakhogy ez nem (hogy pontos legyek ez sem) annak kérdése, hogy ízlés kérdése, hanem tudatos félrevezetés, melynek egyértelmű következménye, hogy a szentesítők nem fogják érteni azt, amiről szó van. Márpedig azt azért a nyelvészek is tudhatnák, hogy egy kifejezés célja nem az ő önmegvalósításukat szolgálja, hanem egy fogalom megragadását, sőt megértését! Akár valami meghatározó vagy egy kevésbé lényeges fogalomról van szó. S arról sem felejtkezhetünk meg, hogy ezek a belemagyarázások egyben azt az elemi logikai készséget is rongálják, aminek a köz embere számára egyébként sincs kellő mennyiségben a birtokában.

Olyan filozófiai mélységek (magasságok?) közelébe jutottunk ezzel az idézettel, amelyekbe nem tudom Györgyöt követni. Mi a kifejezések célja? Az világos, hogy a kommunikációval és a gondolkodással kapcsolatos funkciókra kell gondolnunk, és nem bárkinek az önmegvalósítására. De azt nem hiszem el Györgynek, hogy a szavak eredete ezeket a funkciókat befolyásolná. Közelebbről: nem hiszem el, hogy az optimális szó jelentésének megértéséhez, a szó sikeres használatához a beszélőknek tudniuk kellene arról, hogy az optimus latin szóból származik, egy ’legjobb’ jelentésű „felsőfokú” alakból. Pedig György mintha ezt állítaná:

Esetünkben is egyértelmű, hogy az aki nap mint nap hallja a legoptimálisabb kifejezés használatát nem igazán értheti meg, hogy mit is jelent valójában az, hogy optimális!

Még csak az sem igaz, hogy az optimális szó az átadó nyelvben, ahonnan a magyar kölcsönözte, felsőfokú melléknév lenne. Mert bár maga az optimus valóban felsőfokú melléknév volt, a latin nyelv életében nem létezett olyan latin szó, hogy optimalis. Az optimális valószínűleg a franciából került a magyarba (feltehetően német közvetítéssel). A franciában 1906-ból származik az első adatolt előfordulása, ott úgy magyarázzák, hogy a maximal ’maximális’ és a minimal ’minimális’ mintájára jött létre. Akárhogy is, ez a melléknév már az átadó nyelvben sem számított felsőfokú melléknévnek, hiszen a latin -alis/-aris képzőből származó francia -al képző nem ilyen melléknevet alkot.

De mit is jelent pontosan az, hogy optimális? György úgy gondolja, hogy tudja:

Csak a rend és a tanulatlanok kedvéért egy pontos, de közérthető definíció: Az adott körülmények között, az adott feltételeket leginkább kielégítő! Mint tudjuk nem kevés esetben beszélhetünk az optimális „megoldások” többelemű halmazáról is, de ezek között az eredeti feladat viszonylatában rangsorról semmiképp!

Félek, hogy egyes olvasóknak még ez a „közérthető” definíció sem elég világos. György valószínűleg arra gondol, hogy bár egy adott helyzetben egy adott célra több legmegfelelőbb dolog is lehet (például egy feladatnak több optimális megoldása), ezek nyilván egyenrangúak, nem lehet őket rangsorolni, mert ha lehetne, akkor valamelyikük már nem lenne a legmegfelelőbbek között.

György meghatározásából jól kibogozható az optimális szónak egy lehetséges matematikai használata. Ha például egy feladatnak egy csomó lehetséges megoldása van, és van egy mérőeszközünk, amelyik megmondja, hogy melyik megoldás jobb a másiknál, akkor a lehetéges megoldások matematikai értelemben ún. rendezett halmazt alkotnak. Ha bármelyik két megoldás közül eldönthető, hogy melyik jobb a másiknál, akkor teljes (lineáris) rendezésről beszélünk. (Azért nevezzük lineárisnak, mert ekkor képesek vagyunk egyetlen képzeletbeli egyenes vonal mentén elhelyezni a megoldásokat megfelelőség szerint, mint az iskolai tornasorban a gyerekeket.) Ha teljes rendezésről van szó, akkor egyetlen legmegfelelőbb (és egyetlen legkevésbé megfelelő) elem van. Ha nem, akkor részbenrendezésről beszélünk, ami azt jelenti, hogy bizonyos elemek nem összehasonlíthatók egymással, ezért nem tudjuk az összes megoldást optimalitás szerint egyetlen vonal mentén elrendezni. Ilyenkor egynél több legmegfelelőbb (és egynél több legkevésbé megfelelő) megoldás is lehet.

Egy részbenrendezett halmaz ábrázolása
Egy részbenrendezett halmaz ábrázolása
(Forrás: Wikimedia Commons / mate2code / GNU-FDL 1.2)

 

És most egy meglepőt fogok mondani: olyan matematikai szövegben, ami optimalitás szerint rendezett halmazokról szól, és például optimálisnak azokat a megoldásokat nevezzük, amelyeknél nincs megfelelőbb, helytelen az optimálisabb és a legoptimálisabb szó használata. Tudom, furcsa ezt a kijelentést tőlem olvasni, de nem ment az agyamra a meghűlés, mint Micimackónak! Ez a helytelenség ugyanis nem nyelvi, hanem matematikai természetű. Ha megegyezünk abban, hogy optimálisnak a rendezés szélén álló elemet vagy elemeket nevezzük, akkor nincs értelme optimálisabbról vagy legoptimálisabbról beszélni, ahogy elsőbbről, legelsőbbről, utolsóbbról, legutolsóbbról sincs. 

Azt, gondolom, György sem tételezi fel, hogy a bölcs magyar nép értelmetlenségeket beszél, amikor százezrével használja az optimálisabb, legoptimálisabb szavakat. Nyilván nem erről van szó, hanem arról, hogy amikor ezeket használják, nem a fenti matematikai konvenciót használják. Nem úgy gondolják, hogy az optimális a rendezés legszélső elemére utal, hanem valószínűleg úgy, hogy valahol a széle körül elhelyezkedőkre, olyanokra, amelyek a megfelelőség viszonylag magas fokát képviselik.

A másik lehetőség, hogy még ennyi motivációt sem kell e kifejezések használata mögött keresni. Gondoljunk csak a jogi nyelvre, ahol állandóan legfelsőbb bírói fórumot, legfelsőbb bíróságot, és ugyanígy legfőbb ügyészséget emlegetnek. Nem is beszélve a legelső, legutolsó szavakról, amelyek az irodalmi norma teljes jogú elemei, pedig György okoskodása szerint teljesen felesleges bennük a leg- előtag, hiszen az első, utolsó már eleve legszélső értékekre utalnak. Lehet, hogy az optimálisabb és a legoptimálisabb lassan eljut abba a stádiumba, hogy ilyen „érthetetlen” formában megszilárdult kifejezések legyenek. Ártalmasnak az sem lenne ártalmas.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 keletisarok 2017. október 18. 09:00

Egész véletlenül :) van a kezem ügyében egy 1801-es latin-magyar szótár, ami az OPTIMUS jelentését így határozza meg: IGEN jó. A kárpátaljai magyarok mai napig használják az "igen"-t "nagyon" értelemben.

Namármost: a "nagyon jó" nem ugyanaz, mint a "legjobb". Tehát ezzel el is intéztük a kérdést. :) A történet másik vonala, hogy az optimális mint LEGjoBB állapot értelmezhető természettudományos és társadalomtudományi szempontból is. A társadalomtudomány szemszögéből nézve több optimális állapot is létezhet. De ezzel már mi is a filozófia felé kanyarodnánk.

Grétsy László szószaporításnak, tehát nyelvi pongyolaságnak tartja a LEGoptimálisaBB formát, ellenben vele párhuzamosan a Magyar nyelv értelmező szótára teljesen elfogadott köznyelvi szóként hozza pl. a LEGteteje és LEGvége kifejezést felsőfokú értelemben (ez, ugye, nem melléknév, hanem határozószó), holott valaminek a TETEJÉN és VÉGÉN túl már nem érdemes keresgélni, magyarul: ha a LEGoptimálisaBB szót jelentéstani szempontból hibásnak vesszük, akkor a LEGtetejével is ezt kell(ene) tenni.

A magyarban létezik egy "legesleg-" felsőfokjel, ami szintén teljes jogú és értékű kifejezésként helyet kapott az Értelmező szótárban, jelentése: "A felsőfokkal kifejezettnél is nagyobb mértékben." A legoptimálisabb magyarítva: legeslegjobb, legeslegkedvezőbb.

Ami már igazán szőrszálhasogatás, hogy a SZUBoptimális (optimum alatti) szó jelentését így határozták meg: "nem megfelelő". Tehát ebből kiindulva nem kell akadémikusnak (sem) lenni, hogy visszafejtsük az optimális magyar köznyelvi értelmét...

5 hhgygy 2015. június 3. 17:37

A legoptimálisabb médiák a kormányközeli médiák - igaz-e Árpi?

4 GBR 2013. augusztus 8. 20:48

Egyreszt a magyar hasznalo mar nyilvan nem erzekeli latinnak a szot, ezert nincs tekintettel az eredeti hasznalatra, nem is kell tekintettel lennie. Azonban e specialis estben meginkabb ertelmetlen a kerdes feszegetes,- es ezt is lehetett volna ervkent felhozni-, hogy a latinban az optimus valoban felsofoku (a bonus- jo felsofoka), de a latin felsofok un. abszolut felsofok, nincs meg az a jelentese, mint a magyarban, hogy a leg...... -bb, jelen estben a legjobb valamennyi kozul, egyszeruen csak nagyon jo. A mindenek kozott a legjobb jelenteshez a latinban szukseg van ezt kulon kifejezni, pl. optimus omnium/ex omnibus.

3 Szalakóta 2013. május 30. 20:12

A matematikai optimalizálásban vannak lokális optimumok, és van globális optimum. Azt lehetne legoptimálisabbnak hívni, de nem hívjuk. Itt az optimum a feladattól függően maximum vagy minimum lehet.

2 Grant kapitány 2013. május 30. 18:10

Vagy esetleg: Leglehetetlenebb

1 Grant kapitány 2013. május 30. 18:09

Vagy épp a legtökéletesebb.

Információ
X