nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Azért a nyelv az úr
Az ágasvári nyelvművelők

1961-ben még nem volt ciki hinni az irodalmi nyelv felsőbbrendűségében – ám Bogáti Péter ekkor is inkább viccet csinált a nyelvművelők babonáiból. Egyszer kísérel meg valóban tanácsot adni – az sem jön össze.

Fejes László | 2013. október 24.
|  

Korábban már írtunk Bogáti Péter Az ágasvári csata. Vidám, kalandos történet című ifjúsági regényének nyelvi vonatkozásairól: akkor a nyelvjárásokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk. Most azt tekintjük át, hogy milyen nyelvműveléssel (nyelvhelyességgel) kapcsolatos motívumok bukkannak fel.

A kötet még bőven abban a korszakban íródott, amikor nem volt ciki hinni az irodalmi nyelv felsőbbrendűségében – ráadásul ez elbeszélő nem csak osztályfőnök, de magyartanár is. Várható tehát, hogy előbb vagy utóbb ki fogja javítani a gyerekek nyelvhasználatát. Elvégre egy ilyen kötet célja nem csupán a szórakoztatás, de a nevelés is...

Egy szerkezet, mely meg van bélyegezve

Várakozásainkban nem csalódunk. Illetve mégis. Az első ilyen megjegyzés ugyanis csak a regény közepe táján bukkan fel, akkor sem a tanár, hanem a másik elbeszélő, az egyik gyerek leírásában.

– A Csörgő-völgyben reggel óta nagy csata van folyamatban...

– Azaz folyik – javítottam ki, mert kényes vagyok a helyes magyar beszédre, ha más hibázik benne.

A kiemelés az eredeti szövegben található! A nyelvhelyesség témája tehát ironikusan kerül szóba. A kifogásolt jelenség tulajdonképpen nem is a szó szoros értelmében vett nyelvhelyesség szempontjából kifogásolható (azaz nem olyan alak, mely az irodalmi normának nem felel meg), hanem inkább stilisztikailag. Nominális stílusnak nevezik azt is, amikor az író főként főnévi szerkezeteket használ, kerüli az igéket, de nem feltétlenül igéből képzett főnevekkel, mint pl. Babits versébenNémethon. Város, régi ház:
emeletes tetõ, faváz.
Cégérek, kancsók, ó kutak,
hizott polgárok, szûk utak.
A jelenséget főnevesítésnek vagy nominális stílusnak szokták nevezni: lényege, hogy a szövegalkotó igéből képzett főnev(ek)et használ ott, ahol egy ige használata is elég lenne. Természetesen sokszor ilyenkor sem kerülhető el egy-egy (többnyire jelentését tekintve „üres”) ige használata: ilyen a fenti példában a van. Mivel az ilyen kifejezések felesleges szószaporításnak tűnhetnek, terpeszkedő kifejezéseknek is nevezik őket. Az ilyen kifejezéseknek azonban gyakran nagyon is megvan a szerepük: például az intézkedés történt megfogalmazást azért használják, hogy ne kelljen megnevezni, ki intézkedett (a megfogalmazó nem akarja, vagy nem tudja megmondani). 

A regény cselekménye idején a Gombás-tetőn vitorlázó-repülőtér működött
A regény cselekménye idején a Gombás-tetőn vitorlázó-repülőtér működött
(Forrás: Picasa / Lukács Zoltán)

És még egy toposz

Hasonlóképpen bukkan fel a nyelvhelyesség kérdése a regény vége felé, a két elbeszélő párbeszédében:

– Tessék csak velem jönni a tábor közepére. A közepének a szélére. A közepén a gúlasátor áll.

– És benne a zászló, tudom.

– És benne négy kék. Ezt is tetszik tudni?

– És a többiek?

– És a roham, már el tetszett felejteni? Meg a kaszálást? Meg a srjút? Azóta több kék nincs. Kampec.

– És ez a négy hogyan maradt meg?

– És nekünk talán nem voltak veszteségeink? A Csongorok meg Tündék közül már senki sincs... Dobos is elesett...

– És még őt is sajnálod?

– És a harc érdekes nem fontosabb, mint a személyes ellentétek?

– És mikor vagy végre hajlandó abbahagyni ezt a sok „ésezést”? Tanuld meg, hogy éssel nem kezdünk modnatot, csak mellékmondatot. És azt se akármilyent...

– És akkor se, ha nagyon izgatottak vagyunk?

Láthatjuk, hogy a nyelvhelyességi kérdés itt is ironikusan jelenik meg. Az éssel kezdődő mondatok sorát a később azt kifogásoló tanár nyitja meg, és közvetlenül a tiltás megfogalmazása után is éssel kezdi a mondatot.

Azt tudjuk, hogy háttal azért „nem kezdünk mondatot”, mert az állítólag felesleges töltelékszó. De mi a baj az éssel? Miért ne kapcsolhatna össze a tagmondatok mellett mondatokat is? Az nem érv, hogy felesleges, hiszen általában tagmondatok közül is elhagyható: Jutka megöntözte a virágokat, (és) elmosogatta az edényeket. Ilyen esetekben még sem szokás kifogásolni.

A tiltás talán onnan ered, hogy kezdő fogalmazók valóban hajlamosak éssel kezdeni minden mondatukat: Reggel felkelek és megmosakszom. És aztán megeszem a reggelit. És utána elkísérem a kisöcsémet az óvodába. És bejövök az iskolába. És egész nap az órákon ülök és tanulok. És délben megebédelek az iskolában. És utána hazamegyek stb. Ez valóban egyhangúvá teszi a szöveget, és úgy érezzük, hogy az és felesleges. Talán pedagógiailag célszerű is lehet úgy leszoktatni a gyereket erről, hogy megtiltjuk az és mondat eleji használatát – valójában viszont semmiből nem következik, hogy az éssel kezdődő mondat hibás lenne.

A regényben is fontos szerepet játszó turistaház, héttérben az Ágasvárral
A regényben is fontos szerepet játszó turistaház, héttérben az Ágasvárral
(Forrás: mcse.hu)

Üres beszéd vagy süket duma?

Az egyetlen olyan nyelvművelő tanács, mely nem ironikus, a regény legvégén hangzik el, szintén a két elbeszélő közötti beszélgetésben. És ahogy kezdetektől fogva várjuk, valóban a tanár fogalmazza meg:

– Ez mind üres beszéd, Gömböc, mondhatnám, süket duma. Mondhatnám, de nem mondom, mert tudod, hogy nem szeretem a jassznyelvet. Regényben különösen nem. Ezek a kifejezések gyorsan változnak, avulnak, és ha már nincsenek divatban, nagyon nevetségesek. A tisztelt Olvasó elolvassa őket, és legyint: hol él ez az író? Hiszen ilyen ósdian már senki nem beszél! Tudod, Gömböc, amikor én iskolába kezdtem járni, akkor az elégtelen osztályzatot még dacinak neveztük. Mire gimnáziumba kerültem, már dugó volt a neve, és sajnálkozva hallgattuk azokat a néniket és bácsikat, akik nagyon „diákosak” akartak lenni, és azt kérdezték tőlünk: „Na, gyerekek, nem kaptatok dacit?” Nekünk ez már nevetségesen ósdi volt, arról nem is beszélve, hogy az elégtelen, akárhogyan is nevezték, nem olyasmi, amit kapni szokás, hanem legalábbis beszedni, nem igaz? [...]

Nem, kedves Gömböc, sajnos, nem tudom, hogyan fogják öt-tíz esztendő múltán az elégtelent nevezni. Mi, tanárok bizonyára akkor is elégtelennek. És a süket dumára is csak azt mondjuk majd, hogy üres beszéd. Nem kívánom én tőled, hogy feltétlenül te is így mondd, úgyis hiába kívánnám, csupán arra kérlek, hogy el se feledd. Mert a süket dumából lehet hanta az egész, de az üres beszéd mindig csak üres beszéd marad.

Persze nem nehéz rámutatni az érvelés hibáira. Először is, egy regény szövegét nem lehet összehasonlítani élő emberek megfogalmazásaival: a nagyitól elvárhatjuk, hogy a daci helyett megtanulja a dugót, a karót vagy az éppen divatos kifejezést (állítólag a szög ilyen), ám azt ép ésszel nem hányhatjuk egy regény szemére, hogy nem követi a nyelv változásait. A legrosszabb esetben nem értjük meg a szót, de ezt nem hányjuk a regényíró szemére.

Az is feltűnő, hogy a kárhoztatott süket duma, ha nem is friss, ropogós kifejezés, de nagyon is jól érthető. Az interneten is jó néhány találat van rá. Ráadásul a vele szembe állított üres beszéd sem tűnik kifejezetten eredetinek – nem lennénk meglepődve, ha eredetileg valamilyen rétegnyelvhez tartozott volna.

És most egy feladatot adunk a kedves olvasónak. Kérjük, olvassa el még egyszer az utolsó idézetet, és keresse meg benne azt a kifejezést, melyet a legelavultabbnak gondol. Természetesen nem a dacira vagy a dugóra gondolunk, melyek már a szöveg keletkezésekor elavultnak számíthattak, hanem egy olyan kifejezésre, melyet az író hétköznapiként használ.

Nem kap fát akkor sem, ha nem találja el, mire gondoltunk
Nem kap fát akkor sem, ha nem találja el, mire gondoltunk
(Forrás: Wikimedia Commons / Susulyka / GNU-FDL 1.2)

Megvan? Igen, ha hasonló a nyelvérzékünk, akkor a jassznyelvre gondoltunk. Ez bizony egy szakterminus, melynek elméletileg ellen kellene állnia az idők változásának. Jasszoknak a nagyvárosi kisstílű bűnözőket nevezték, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára ’csibész, apacs’-ként adja meg a szó jelentését: az előbbi stílusértéke miatt nem jó megfelelő, az utóbbi (ebben a jelentésében) ma már nem használatos.

A jassznyelv eredetileg a városi kisstílű bűnözők sajátos szakzsargonját  jelentette, melyet ma börtönszlengnek vagy bűnözői szlengnek vagy tolvajnyelvnek is nevezhetnénk. Ugyanakkor, mint a fenti idézetben, használták tágabb értelemben ’szleng’ jelentésben, vagy éppen csak az ifjúság nyelvhasználatát értették alatta. De nem csak a jassznyelv tűnt el, hanem hasonló mértékben kikopott a vele párhuzamosan, nagyjából azonos jelentésben használ argó is.

Tanulság

Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy Bogáti Péter már 1961-ben meglehetősen kritikusan viszonyul a nyelvművelés toposzaihoz. Egyetlen egyszer kísérelt meg nyelvhasználati tanácsot adni a könyvben, ám ez is felemásra sikeredett, hiszen az általa gyorsan elavulónak vélt fordulat a mai napig él, ám a rá használt szakterminus elavult.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X