-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
avagy mit adott a pap Júliának?
Hol is lehetne érdekesebb egy fordítási probléma, mint éppen egy olyan mű kulcsmondatában, mely éppen a megértési és fordítási nehézségekről szól?
Az Arrival (Érkezés) című film mindenképp érdemes a nyelvtudomány iránt érdeklődők figyelmére, hiszen egy széles körben terjedő mű középpontjában egy nyelvész áll – ilyesmire talán Higgins professzor óta nem volt példa. Számos sajtóorgánum rácuppant arra a témára, hogy mennyire reális a film nyelvészképe (akit érdekel a téma, keressen rá az arrival és a linguist szavakra – magyarul a témáról semmi értelmeset nem találtunk). Mindezeknél azonban a magyar olvasó számára mégis csak a magyar fordításban szereplő probléma lehet érdekes. Mielőtt azonban erre rátérnénk, kis kitérőt teszünk egy másik történet felé.
Amikor e sorok írója egyetemre járt, a reneszánsz világirodalmat egy vajszívű előadó tartotta. Már az első előadáson biztosította a hallgatóságot arról, hogy nem kell komolyan félni a vizsgától, ő még életében csak egyszer buktatott meg valakit – el is mesélte, hogyan. Miután az illető hallgató Shakespeare Rómeó és Júliáját húzta, de a tanár hiába faggatta hosszan, semmire nem tudott válaszolni. Végül az oktató felajánlotta: feltesz egy utolsó kérdést, ha arra válaszol, elengedi egy kettessel, de ha nem, megbuktatja. A kérdés így hangzott:
– Mit adott a pap Júliának?
Mire a hallgató rávágta:
– Ajándékot.
A történet nem csupán azért érdekes, mert rámutat arra, hogy a bölcsészképzés színvonaláról (l. „büfészak” stb.) terjengő elképzelések, ha egyoldalúak is, nem teljesen alaptalanok (és a történet régi, a helyzet pedig nem javul). Ennél is érdekesebb a a válasz tulajdonképpeni szellemessége. Hiszen bármi olyat adunk, amiért nem várunk viszonzást (és amit nem valami ellenértékeként adunk), az nevezhető ajándéknak. A hallgató tehát tulajdonképpen helyes választ adott, és a tanárt talán nem is a tudatlanságának foka bosszantotta annyira, hogy minden szokásával szemben mégis a buktatás mellett döntsön, hanem az az arcátlanság, hogy a diák ehhez a trükkhöz fordult.
A történet az Érkezés kulcsmondatáról jutott eszünkbe. Ha valaki nem ismeri a Rómeó és Júliát, nem spoilerezzük el, hogy mi volt a pap ajándéka (azoknak azonban, akik tudják, a cikk még tartogat meglepetéseket), akik viszont még nem látták a filmet, és nem szeretnének belőle előre megtudni részleteket, azt javasoljuk, hogy tegyék félre a cikket, és csak a film megtekintése után vegyék újra elő.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A filmben a főhős nyelvésznőt arra kérik fel, hogy segítsen az idegen lényekkel kommunikálni: fejtse meg nyelvüket, működjön közre tolmácsként. A beszélt nyelv helyett azonban írásukat kezdi el megfejteni: ezek valamiféle szabálytalan(nak tűnő) körvonalakra emlékeztetnek. Végül azonban nem csupán ezek jelentését fejti meg, hanem azt is, hogy aki ezeket megérti, látja a jövőt: az idegenek azért jöttek, hogy átadják ajándékukat, és a jövőbelátás az idegenek ajándéka. Az angol eredetiben itt a gift szerepel: csakhogy a gift nem csupán ’ajándék’, hanem ’képesség, tehetség’ jelentésű is lehet, és itt célszerűbb lenen utóbbi jelentésében fordítani – a gift of seeing the future ’a jövőbelátás képessége’. A fordítási hiba azonban éppen azért nem feltűnő, amiért a fent említett hallgató válasza tulajdonképpen helyes volt: az idegenek végül is nem kértek semmit a jövőbelátásért cserébe, márpedig az ellentételezés nélkül adott dolgokat minden további nélkül nevezhetjük ajándéknak is.
Ahhoz azonban újra kellene néznünk a filmet, hogy egyértelműen kimondhassuk: félrefordításról van szó. Ha ugyanis a filmben már korábban elhangzik, hogy az idegenek giftet hoztak, azt az angol anyanyelvű néző is elsődleges jelentésében, ’ajándék’-nak fogják értelmezni. Ebben az esetben azonban a néző csak később jön rá, hogy a gift itt ’képesség’-ként értendő, azaz a filmben egy lefordíthatatlan szójáték szerepel – a fordítónak pedig nincs lehetősége ezt a szójátékot visszaadni. Az persze külön pikáns, ha éppen egy olyan mű él ilyen szójátékkal, mely számos pontján szól a nyelvek különbözőségéről és a szavak (nyelvi elemek) jelentéseinek esetlegességéről.
Azt persze ne gondoljuk, hogy tényleg létezhet olyan nyelv vagy írás, melyet megtanulva a jövőbe láthatunk. Ez az elképzelés a film kapcsán sokat emlegetett Sapir-Whorf hipotézisen alapul, melyről már többször írtunk – többek között annak a regénynek a kapcsán is, mely ihletője lehetett az Érkezés alapjául szolgáló elbeszélésnek is.
Nyelvészeti szemszögből ennél sokkal érdekesebb, hogy a történet milyen pontosan ábrázolja a nyelvészettel kapcsolatos félreértéseket. A kormány képviselői azzal keresik meg a nyelvésznőt, hogy tolmácsoljon. Csakhogy tolmácsolni olyan nyelvről lehet, amelyet az ember már ismer: egészen más tudást igényel egy ismeretlen nyelvet visszafejteni, beletanulni, és az így megszerzett ismeretanyagra támaszkodva tolmácsolni. Nem véletlen, hogy a filmkészítők által alkalmazott nyelvész szakértő is kifogásolta (hiába), hogy a főszereplő a történet szerint korábban fárszi (azaz modern perzsa) tolmács volt. A fárszit bárki megtanulhatja, inkább olyan háttértörténetre lett volna szükség, melyben a nyelvész korábban egy szótárakkal, nyelvtanokkal nem rendelkező nyelvvel dolgozott.
Az ismeretlen nyelvek megfejtésének megvan a maga módszertana. Hiteles a filmben a főhősnő magyarázata, miszerint először alapfogalmakat (’én’, ’te’, ’megy’, ’eszik’ stb.) kell tisztázni, és később ezekre építve az összetettebb fogalmakat. Más kérdés, hogy ebben is érhetnek minket meglepetések. Például a magyar és a magyarok körében ismertebb nyelvek alapján feltételezhetjük, hogy minden nyelvben hat személyes névmás van: ’én’, ’te’, ’ő’, ’mi’, ’ti’, ’ők’ (legfeljebb ezek közül egyeseknek lehetnek különböző nemeik). Vannak azonban olyan nyelvek, ahol kétféle ’mi’ van: ’én és mások, de ti nem’, illetve ’én és ti (meg esetleg még mások is)’. Vannak nyelvek, ahol nincs olyan széles jelentésű ’megy’, mint a magyarban, hanem más igét kell használni a gyalog, és mást a járművön közlekedésre; vagy külön igét kell használni a ’kimegy’, ’bemegy’, ’felmegy’, ’lemegy’ stb. jelentésekben. Még az emberi nyelvek körében is számtalan ilyen buktató van, mi lehet akkor, ha teljesen más biológiai felépítésű lényekről van szó. Honnan tudjuk, hogy esznek-e, vagy hogyan fejezik ki a helyváltoztatás különböző módjait? A filmben ráadásul pont ezek a lépések maradnak el: már csak olyan kérdésekkel szembesülünk, hogy egy „szó” vajon ’fegyver’ vagy ’szerszám’ jelentésű-e. Márpedig ennek tisztázása inkább gyakorlati, mint elméleti kérdés: azt kell tisztázni, hogy milyen célra használatos tárgyakra használják az adott nyelvi elemet. Ehhez azonban persze először e tárgyak neveit kell tisztázni. Az olyan fogalmak azonban, mint az ’ajándék’ vagy a ’képesség’, már meglehetősen összetettek, és csak viszonylag későn tisztázható pontos jelentésük.
Most pedig zárjuk be a Rómeó és Júliával nyitott kört. Az angol gift egyébként a give ’ad’ igével függ össze, eredeti jelentés ’adás’ vagy ’adott dolog’. Utóbbiból érthető meg mai ’ajándék’ jelentése (a hollandban ’adomány’ jelentésben van meg), de a ’képesség’ jelentés is: gondoljunk csak a magyar adottság szóra! Az óangolban még megvolt ’esküvő’ jelentésben is – ez nyilván a lány (át-, oda-)adására utal –, de jelentette a lányért fizetett menyasszonypénzt is. Melléknévként a skandináv nyelvekben ’házas’ jelentésben is használatos. Ami azonban számunkra a legérdekesebb, hogy a németben ’méreg’ jelentésben használatos – ez a jelentése megvan a skandináv nyelvekben is, korábban pedig a hollandban is megvolt.