-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 Folytatom.. Ez a feltételezésed az -szt/ d(t) toldalékokkal kapcsolatban: "...2024. 10. 14, 15:13 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 -re Folytatás: "A -d-re talán a válasz az, hogy fiktív tőre épül, nincs öná...2024. 10. 13, 11:41 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Nem csak az államgépezet vagy egy önkényeskedő BKV-ellenőr diszkriminálhatja a fogyatékkal élőket, hanem mi magunk is, akár úgy, hogy észre sem vesszük. A pejoratív kifejezések kicsiségnek tűnhetnek, de ha valaki napjában ötször hallja őket, egy idő után betelik nála a pohár.
Már sokszor írtunk a különböző hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos nyelvi jelenségekről – esett szó etnikai kisebbségekről Amerikában és Magyarországon, a személyt hangsúlyozó nyelvhasználatról, és még sok másról. De eddig még nem említettünk egy olyan jelenséget, ami ellen Nyugaton nagyon erősen fellépnek, hazánkban viszont még a neve sem ismert.
(Forrás: Wikimedia Commons / Agência Brasil / CC BY 3.0 )
Minek nevezzelek?
Ha valakit etnikai hovatartozása miatt diszkriminál a többség, arra van frappáns szó – rasszizmus. Hasonlóképpen bevett kifejezés a nőgyűlölet, és magyarul is egyre közismertebb szó a homofóbia. De mit mondunk akkor, ha valakit valamilyen fogyatékossága miatt ér hátrányos megkülönböztetés? Már maga az, hogy a legjobb kifejezés, amit erre ki tudtunk ötölni, a „fogyatékkal élőkkel szembeni diszkrimináció”, mutatja, hogy ezt a fogalmat nem túl gyakran használjuk – a gyakoribb fogalmakra ugyanis rendszerint hamar talál a beszélők közössége rövidebb szavakat.
Angolul valóban létezik ilyen kifejezés. Az ableism a rasszizmus és más izmusok mintájára képzett szó, az able ’ép, nem fogyatékos’ szóból ered. Magyarul talán az ableizmus lenne kézenfekvő magyarítás, habár ez pont a szó eredeti értelmét fedné el, mert sokan nem beszélnek angolul. Azonban az „ableizmus”-ra a Google gyakorlatilag egy találatot ad, ahol valaki szintén a magyar megfelelőre kíváncsi.
Ha magára az angol szóra keresünk magyar oldalakon, csak körülírásokkal találkozunk: „fogyatékkal élők elleni diszkrimináció” az NFÜ esélyegyenlőségi programjának honlapjáról, „fogyatékkal élők lekezelése” a Politikatudományi Szemléből, a Nokert.hu portálon pedig az „épségterror” fordítással is találkoztunk. Ez utóbbi nagyon frappáns, és az eredetihez hasonlóan azt is kifejezi, hogy az épek előnyben részesítéséről van szó, tehát nem a fogyatékosságra helyezi a hangsúlyt. Viszont az ableismnél jóval erősebb; mi olyan jelenségeket is besorolnánk az ableism alá, amelyek habár igen zavaróak, azért nem lehet őket egyértelműen terrornak nevezni. De lássuk, hogyan nyilvánul meg az ableism a mindennapi életben és az emberek nyelvhasználatában!
Ez mekkora bénaság már
A nyelvi ableizmusnak a leggyakoribb és a legártalmatlanabbnak tűnő fajtája valószínűleg az, amikor valamilyen fogyatékosságra utaló kifejezést szitokszóként használunk. Béna, süket, és így tovább – valószínűleg mindenki fel tud idézni néhány példát. Nem véletlen, hogy a magyar hallássérültek a siket szót preferálják, mert ehhez kevésbé társul a ’butaság’ értelme.
Azt gondolnánk, hogy azért egy bizonyos műveltségi szint fölött, vagy legalább a magát progresszívnak gondoló sajtóban ilyeneket nem lehet olvasni, de sajnos ez sincs így. Mi például rendre találkozunk még magukat liberálisnak valló közírók írásaiban is az autista szó pejoratív jellegű használatával. Ha azt akarjuk kifejezni, hogy egy számunkra ellenszenves politikus elzárkózik a külvilágtól vagy a tényektől, akkor valószínűleg nem ez az ideális megfogalmazás... A közhiedelemmel ellentétben az autizmus nem feltétlenül jár együtt súlyos értelmi fogyatékossággal, így elképzelhető, hogy az érintettek is olvassák a cikkünket, és teljes joggal vérig sértődnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Európai Néppárt / CC BY 2.0)
Más hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatban is megfigyelhető, hogy a csoport megnevezése pejoratívvá válik: például a cigány tempó kifejezés gúnyosan arra utal, hogy az illető nem dolgozza halálra magát, és a cigányútra mentben is érezhető pejoratív mellékzönge. De miért van ez így?
Futószalagon jönnek az új szavak
A szociolingvisztikában ismert az a jelenség, hogy eredetileg semleges jelentéstartalmú kifejezések pejoratívvá válnak. Ennek két oka is van. Egyrészt az, hogy a beszélők mögöttes attitűdjei sajnos nem feltétlenül változnak; attól nem fogja valaki kevésbé lenézni a kerekesszékes embertársát, hogy nem nyomoréknak hívja, hanem mozgáskorlátozottnak. Másrészt pedig helyenként az újszerű nyelvi megoldások egyszerűen nevetségesen hangzanak. Mint arról már korábban írtunk, a „valamivel élő ember”-jellegű kifejezések olykor még magukból a fogyatékkal élő emberekből is ellenérzéseket váltanak ki.
Steven Pinker, a vitatott politikai megnyilatkozásairól is ismert amerikai nyelvész és nyelvi ismeretterjesztő nevezte el a szépítő kifejezések negatívabbá válását eufemizmus-futószalagnak vagy eufemizmus-taposómalomnak (euphemism treadmill). Mint azt már részletesen bemutattuk, így lett például az amerikai fekete emberekre használt nigger és negro nyomdafestéket nem tűrő kifejezés, csak hogy azután az ezeket helyettesíteni hivatott colored (’színesbőrű’) is ugyanolyan vállalhatatlanná váljon. Olykor akár még az is előfordulhat, hogy a futószalag körbeér: korábban elvetett szavak újra bevetté válnak, mert a beszélők újabb generációja már nem érzi őket sértőnek. Például a mai Magyarországon a zsidó szót maguk a zsidók is inkább használják, mint az eufemisztikus izraelitát; ez utóbbi inkább csak történelmi elnevezésekben használatos.
Sok kicsi sajnos sokra megy
Nem mindegy, milyen szavakat választunk, ha jó szándékúak vagyunk? Egyáltalán nem. Egyrészt akármilyen a szándékunk, ha bizonyos kifejezéseket az emberek általában sértőnek tartanak, akkor nem fogjuk tudni kimagyarázni, hogy de hát mi nem is úgy gondoltuk... Másrészt pedig ha sokan hasonlóan viselkednek, akkor a sok kis hatás összeadódik és a végeredmény romboló hatású lehet. Hogyan kell ezt érteni?
A leírt jelenség fordítottja is létezik, a „te nem is vagy igazi fogyatékos”, amit akkor kaphat meg valaki, ha „gyanúsan” jól elboldogul. A vakokat rendszeresen vegzálják a tömegközlekedési eszközökön az ellenőrök, de nem kell mindenáron valamilyen nagy központi szervezetre gondolni; mi magunk ugyanúgy elkövethetjük ezt a ballépést egy egyszerű hétköznapi párbeszédben. A bóknak szánt „te nem is vagy annyira fogyatékos” igen bántó lehet.
Képzeljük el egy pillanatra, hogy mozgáskorlátozottak vagyunk – ehhez nem is kell nagy képzelőerő, hiszen egy egyszerű háztartási baleset nyomán is ideiglenesen mankókra lehet szükségünk. Már mindjárt egészen másképp kezelnek minket embertársaink, megbámulnak az utcán, elhúzódnak tőlünk. Talán már történt is velünk hasonló.
Mi történik, ha megszólítanak minket? Első lépésben örülhetünk, ha a másik nem laaassssaaaan és szó-ta-gol-va beszél hozzánk. Tapasztalataink szerint sajnos a mai napig gyakoriak a többségi társadalomban azok az elképzelések, hogy ha valaki valamiben fogyatékos, akkor nyilván másban is az, illetve hogy minden fogyatékkal élő egyben értelmi fogyatékos is.
A második lépésben pedig várhatjuk, hogy még ha a másik jó szándékú is, mégis mond valami olyat, amitől feláll a hátunkon a szőr. Bármelyik pillanatban beüthet a mennykő. Milyen érzés ez? Ha valakit napi rendszerességgel rokkantnak, nyomoréknak titulálnak, az igen negatívan hat az önbecsülésére. Ugyanígy hathat a lesajnáló magatartás is: a „szegény fogyatékos, de rossz neked” jellegű viselkedésnek senki sem örül.
A pszichológia a hasonló megnyilvánulásokat mikroagresszióknak hívja; ezeket először az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban írták le, de a koncepciót később minden kisebbségi csoportra kiterjesztették. A mikroagressziók épp azért különösen károsak, mert apróságoknak tűnnek; aki elköveti őket, gyakran nem is érzi a jelentőségüket. (Magyarul a kérdéskörnek gyakorlatilag nincsen irodalma, az interneten néhány érintőleges említést és egy rövid ismertetőt találtunk csak.)
Mint korábban is írtuk, a legbiztosabb módszer az, ha megkérdezzük ismerősünket, illetve utánaolvasunk kicsit az interneten, hogy mik a semleges kifejezések, ha mi nem vagyunk biztosak a dolgunkban. Sajnos a legnagyobb probléma a mai Magyarországon valószínűleg az, hogy a fogyatékkal élők olyan mértékben ki vannak rekesztve a társadalomból, hogy az ép többségnek gyakran semmilyen tapasztalata sincsen arról, milyenek ezek az emberek. Pedig a válasz a leggyakrabban az lenne, hogy olyanok, mint bárki más.
További olvasnivaló, felhasznált irodalom
Pinker, S. (1994): The game of the name. Baltimore Sun.
Mikroagresszió-gyűjtemény (angolul)