nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kutya jó film!
A Fehér Istent küldjük az Oscarért

Mundruczó szerint ezzel a hullámmal talán eljuthat a Fehér Isten az őt megillető helyre.

MTI | 2014. augusztus 10.
|  

”Nagyon büszkék vagyunk a nevezésre, és reméljük, hogy ezt a bizalmat visszaigazolja majd a film sikere” – fogalmazott Mundruczó Kornél rendező az MTI-nek annak apropóján, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán bejelentette: idén a Fehér Isten című filmet nevezi az Oscar-díjra, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Mundruczó Kornél felidézte, hogy a film, a nemzetközi fesztiválszereplések után, a magyar mozikban is nagy sikerrel szerepel: a napokban lépte túl a 35 000 fős nézőszámot, ami egy szerzői filmnél nagyon nagy siker.

A film plakátja
A film plakátja
(Forrás: kultography.blog.hu)

„Az Oscar-bizottságtól még sosem kaptam meg egyik filmemmel sem ezt a bizalmat, és ez már önmagában óriási visszaigazolás. Nagyon remélem, hogy be is fogja váltani a hozzá fűzött reményeket” – jelentette ki. Hozzátette: ha folytatódik az a hullám, amely Cannes-ban kezdődött, Magyarországon jelenleg zajlik, és ősszel tovább megy Európába, akkor talán eljuthat a Fehér Isten az őt megillető helyre.

A Cannes-ban díjazott mozifilm forgalmazási jogát már több mint 24 országban – köztük az Egyesült Államokban – adták el, ami a rendező szerint szintén azt mutatja, hogy a piac és a nézők is szeretik és akarják látni a Fehér Istent.

Jelenet a filmből
Jelenet a filmből
(Forrás: prizmafolyoirat.com)

Úgy fogalmazott, hogy ez egy kis ország kevesek által beszélt nyelvén készült, kis szerzői filmje, így ami eddig történt vele, már sokszorosan több, mint amit korábban az alkotók gondoltak. Ennek oka véleménye szerint egyrészt az, hogy a történetben főszereplő kutyák egy erős érzelmi kötődést váltanak ki a nézőkből, másrészt a közönségnek igénye van azokra a filmekre, amelyek „nem csak az agyukat, de a szívüket is megmozgatja”.

„Nekünk alkotóknak igenis felelősségünk, hogy tartalommal töltsük meg a filmeket, és bebizonyítsuk, hogy a nézőnek szükségük is van erre a valódi tartalomra” – tette hozzá. Beszélt arról is, hogy korábban úgy érezte, ez a film nagyon Magyarországnak szól, nagyon a magyarok problémájáról, felelősségük hiányáról üzen, ezzel szemben a nemzetközi siker azt mutatja, hogy igenis elhelyezhető ez a téma egy globális problémában. „Nagyon érdekes pillanat volt számomra megtapasztalni, hogy a problémával kapcsolatosan milyen közel került hirtelen Antwerpen Budapesthez és Los Angeles Tajpejhez” – fűzte hozzá.

Az Oscar-díjra jelölt filmeket egy erre a célra készített kampány mutatja be az amerikai filmakadémia tagjainak. A rendező hangsúlyozta, hogy nagyon szerencsés dolog, hogy a Fehér Istennek már van amerikai forgalmazója, ez a jelölt filmek töredékéről mondható csak el. „Ez egy olyan súly, egy olyan jelenlét, ami segítheti a kampány sikerét” – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy az amerikai forgalmazó és a Magyar Nemzeti Filmalap közötti együttműködés kiegyensúlyozott és sikeres lesz. Felidézte, hogy korábban két munkája, a Johanna és a Delta is volt már forgalmazásban a tengerentúlon, azonban a Fehér Istent most a piac egyik legnagyobb forgalmazója gondozza. Mundruczó hatodik nagyjátékfilmjének vetélytársai a nagy európai fesztiválok versenymezőnyéből kerülnek ki, azonban a végleges lista csak szeptember elején derül majd ki.

A Fehér Isten a cannes-i filmfesztiválon májusban elnyerte az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű program fődíját. A négylábú főszereplőket, a Hagent alakító Body-t és Luke-ot a legjobb alakításért járó Palm Dog-díjjal (Kutya Pálma-díj) ismerték el ugyanitt. A nemzetközi premiert követően világszerte elismerő kritikák méltatták Mundruczó Kornél filmjét.

A film időközben számos nemzetközi fesztiválon szerepelt nagy kritikai és közönségsikerrel, ősszel is folytatja nemzetközi fesztiválkörútját. Ősztől Németországban és Franciaországban lesz először látható.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X