nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
90 évesen szerzett PhD-t

Eric Wooff egy hónappal 90. születésnapja után doktori fokozatot szerzett. Ő tényleg az élethosszig tartó tanulás eszméje szerint él.

nyest.hu | 2014. január 3.
|  

Eric Wooff szolgált katonaként a II. világháborúban. Most, egy hónappal azután, hogy betöltötte kilencvenedik életévét, megszerezte a doktori (PhD) fokozatot a Lancaster Egyetemen – számolt be a különleges eseményről a BBC. A nyugdíjas tanár 74 évvel azután szerezte meg a fokozatot, hogy kényszerűségből ott kellett hagynia az iskolát 16 éves korában.

Ugyan Dr. Wooffnak 16 éves korában valóban munkába kellett állnia, később azonban matematikatanári diplomát szerzett. Nyugdíjazása után pedig újra iskolapadba ült, hogy megszerezze a doktori fokozatot. „A diplomaszerzés számomra az egyik legnagyobb kihívás” – mondja Wooff. „Amikor iskolás voltam, nem volt reményem arra, hogy egyetemre járhassak.” Az 1930-as években ugyan elnyert egy középiskolai ösztöndíjat, de a háború kezdetekor evakuálták őket Somersetbe, és 16 évesen ott kellett hagynia az iskolát, és munkába kellett állnia egy londoni irodában – annak ellenére, hogy a londoni egyetemre készült.

A háború alatt a brit királyi légierőnél szolgált, majd a háború után visszatért ahhoz az irodai munkához, amit korábban végzett. 1952-ben, amikor 39 éves volt, biztonságos, jól fizető állása, felesége és négy gyermeke volt. „Ekkor számot vetettem az életemmel, és megkérdeztem magamtól, hogy valóban erre az életre vágyom-e. A feleségem mindenben támogatott.”

Eric és családja a doktorrá avatási ünnepségen
Eric és családja a doktorrá avatási ünnepségen
(Forrás: bbc.co.uk)

Ekkor iratkozott be a főiskolára, hogy metematikatanári diplomát szerezzen. Tanárként dolgozott egy gimnáziumban több mint húsz éven át. „Nagyon szerettem tanítani, nagyon sok örömöm volt benne.” Ekkor sem hagyta azonban abba a tanulást: szabadidejében folytatta tanulmányait, így 2003-ban MA fokozatot szerzett. 2008-ban pedig a cumbriai egyetemen kezdett tanulmányokat, ahol az oktatók arra biztatták, szerezzen PhD fokozatot. „Az egyetemi légkör nagyon támogató volt. Biztattak, bátorítottak. Nagyon szerettem megismerkedni a fiatalabb diákokkal, velük együtt dolgozni.” A továbbiakban is szeretnek szakmai folyóiratokban publikálni – oktatási témákban.

A 90 éves Eric gyermekei már szintén majdnem mindnyájan nyugdíjasok: Louise nyugalmazott tanár, Chris a liverpooli egyetemen dolgozott, most nyugdíjas, Clare ügyvitellel foglalkozott, Francis pedig a salfordi egyetemen dolgozik. Felesége, Joan 1990-ben elhunyt. „Hihetetlenül szerencsés vagyok – mondja –, jó az egészségem, és rengetegen támogatnak.”

Forrás

Grandfather, 90, gains Lancaster University PhD

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 El Vaquero 2014. január 7. 18:24

"A nyugdíjas tanár 74 évvel azután szerezte meg a fokozatot, hogy kényszerűségből ott kellett hagynia az iskolát 16 éves korában."

Ez nem stimmel. 16 éves korában eleve nem készülhetett még PhD-zni. Persze ez a cikk további részéből is kiderül, de az idézett mondat megfogalmazása akkor is gáz.

Információ
X