nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Prezi
2 milliárd ember elérése a cél

A jelenleg 40 millió felhasználóval rendelkező Prezi célja, hogy világszerte elérje azt a mintegy 2 milliárd embert és szervezetet, akik ötleteket szeretnének megosztani – mondta Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója az MTI-nek, kiemelve, hogy ezen cél eléréséhez még sok munka áll előttük.

MTI | 2014. április 19.
|  

Az internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő Prezi április 16-án Budapesten egy konferenciával ünnepelte ötödik születésnapját. A cég egyben azt is bejelentette, hogy immár magyarul is elérhető a Prezi.

Árvai Péter kifejtette: ahhoz, hogy több kisebb nyelvre le tudják fordítani a Prezit, először a világ legnagyobb piacán, az amerikai piacon volt fontos megjelenniük. A Prezi a magyarral együtt már nyolc nyelven – a magyaron kívül angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, japánul, és koreaiul is elérhető. „Fontos volt visszakapcsolódni a magyar gyökerekhez” – fogalmazott a vezérigazgató.

Rubik Ernő, Kossuth-díjas magyar építész, játéktervező, az idén 40 éves Rubik kocka feltalálója a Prezinek is még legalább 40 születésnapot kívánt, kiemelve: jó, hogy a program már magyarul is elérhető. Úgy vélte, a következő célországnak Kínának kell lennie, kínaira is le kell fordítani a Prezit. Rubik Ernő azt kívánta a Prezinek, hogy hasonló globális hatása, sikerei legyenek mint a Rubik kockának.

A Prezi magyar nyelvű kiadásával egyidőben a cég budapesti irodájában megnyitotta a Prezi Ötletek Háza (Prezi House of Ideas) nevű közösségi teret, ahol konferenciákat és találkozókat szerveznek majd. Árvai Péter ezzel kapcsolatban elmondta: az Ötletek Házát úgy alkották meg, hogy alkalmas legyen prezentálásra, és bárki, akinek van kedve ötleteket előadni, eljöhet ide.

A vezérigazgató kifejtette: az utóbbi fél évben több mint 10 millióan csatlakoztak a Prezihez, naponta 55 ezer új felhasználójuk van, összesen pedig 120 millió prezi publikus a weboldalukon, ezzel nekik van a világon a legnagyobb prezentációs adatbázisuk.

Árvai Péter szerint a Prezi jó példa arra, hogyan lehet rövid idő alatt világsikert építeni Magyarországról, ami nehéz lenne nyitott kultúra nélkül. Sokan azt gondolják, hogy London, Stockholm, vagy Berlin Európa startup központja, de Budapest ugyanolyan jó csomópont, „semmi okunk kisebbrendűségi érzéssel küzdeni, inkább azon kell gondolkozni, hogy hogyan építsük fel a következő Prezit” – fogalmazott.

Szólt arról is: folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Prezi egyre több eszközön, telefonokon, táblagépeken is elérhető legyen, emellett új fejlesztéseket igényel az is, hogy egyre több cég kezdi használni a Prezit. Összességében az a cél, hogy a technológia egyre inkább a háttérbe kerüljön, és az ötletek legyenek a középpontban – mondta Árvai Péter.

2 milliárd ember elérése a cél
Forrás: Wikipedia

Jelezte: folyamatosan bővítik budapesti irodájuk létszámát is. Úgy vélte, terjeszteni kell Budapest népszerűségét, mert így lehet sok tehetséges fiatalt idevonzani, vagy más fiatalokat itt tartani; a Preziben 26 különböző országból dolgoznak munkatársak – fűzte hozzá.

Neelie Kroes európai uniós biztos a születésnap alkalmából küldött videóüzenetében kiemelte: az, hogy a Prezinek már 40 millió felhasználója van jó példája annak, hogy Európa tele van tehetségekkel, és arra is, hogyan lehet a digitális eszközöket felhasználva jobb jövőt építeni a kontinensen. Európának nincs saját szilíciumvölgye, de nincs is szüksége rá, csak sok lelkes, ötletekkel rendelkező vállalkozó kell.

A konferencián részt vett Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, M. André Goodfriend, a Budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője, Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke, Korányi László, a NIH kül- és belkapcsolati elnökhelyettese, valamint Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, illetve Záboji Péter, a European Entrepreneurship Foundation (EEF) elnöke és alapítója.

A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. Az indulás után nem sokkal a világ leghíresebb előadásait szervező cég, a TED Conferences fektetett be a Prezibe. A gyors növekedésnek és az egyre több felhasználónak köszönhetően még 2009-ben megnyitották a cég második irodáját San Franciscóban. A TED Conferences mellett az ACCEL Partners és a Sunstone Capital is befektetett a cégbe.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 gorilla 2014. április 19. 17:13

Hasznos program, jó az alapötlet a végtelen vászonnal. De igazából a marketingjük a nagyon jó. Ha ez egy sima asztali alkalmazás lenne, akkor eltörpülne a rengeteg hasonló színvonalú (akár ingyenes) program között. De így, hogy böngésző és felhőalapú, social networking, így már világmegváltó innovációnak látják egyesek.

Én lufinak érzem.

Információ
X