nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Minden tönkrement Európa felett
Scandinavian Music Group: Balladi 1

Felidézzük egy kicsit a nyarat ebben a nagy téli hidegben. Segítségünkre egy fennoskandináv zenekar lesz, ők a főszereplői slágersorozatunk legújabb részének.

Sunnuntaiset Lapset | 2014. február 2.
|  

A Scandinavian Music Group (Skandináv Együttes) 2002-ben az Ultra Bra (az angol bra ’melltartó’ szóhoz nincs köze, svédül ’nagyon jó’) nevű, a 90-es években népszerű zenekar romjaiból alakult. Kezdetben az Ultra Bra kiadatlan dalait játszották. Első sikeres kislemezük a Kun tuuli oli viilee / Kun puut tekee seittiä  (Mikor a szél hűvös volt / Mikor a fák ökörnyálat eregetnek) volt, ezt rögtön el is kezdték játszani a rádiók. Onnelliset kohtaa (A szerencsések találkoznak) címmel első nagylemezük is megjelent még az alakulás évében, és rögtön fel is került a toplisták élére. Azóta öt lemezt adtak ki.

Scandinavian Music Group: Balladi 1
Forrás: Facebook

A zenekar hetedik stúdióalbuma idén februárban fog majd megjelenni Terminal 2 (Kettes terminál) címmel. Ezen az albumon szerepel majd a Balladi 1 (Első ballada) című dal, melyet most meghallgathatunk.

Balladi 1 Első ballada
Suutelin tähteä puolivahingossa Félig véletlenül megcsókoltam egy csillagot
Se maistui tutulta Ismerős íze volt
Kuolemalta Halálíze
Aamiaiselta hotellihuoneessa iltapäivällä Egy hotelszobai reggeli íze délután
Kun kaikki on pilalla Amikor minden tönkremegy
Kirsikat ja maine, pitkittyneet rakkaussuhteet Cseresznyék és hírnév, elhúzódott szerelmi ügyek
Kaikki pilalla ja ylikypsää Minden tönkrement és túlérett
Kun on kännissä väärissä juhlissa Mint amikor részeg vagy egy buliban, rossz helyen
Kesä on kaikilla Mindenkinek van nyara
Myös ylpeytensä menettäneillä Még azoknak is, akik elveszítették a büszkeségüket
Kun on voitolla päivän päättyessä Amikor a nap végén nyerésre áll
Kesä on kaikilla Mindenkinek van nyara
Myös kunniastaan luopuneilla Még azoknak is, akik lemondtak a becsületükről
Tietää pian itkevänsä Tudja, hogy mindjárt sírni fog
Ettei pitäisi olla tässä Hogy nem kéne ott lennie
Mutta kaiken kauneus lyö hetken ällikällä De a minden szépsége egy pillanatra elkábítja
Kun on kännissä, väärissä juhlissa Mint amikor részeg egy téves buliban
Suutelin tähteä puolivahingossa Félig véletlenül megcsókoltam egy csillagot
Ja hetken lentelin Euroopan yllä És egy pillanatig repkedtem Európa fölött
Syöden ohuen ohuita perunalastuja Vékonyabbnál vékonyabb csipszeket ettem
Ja kaviaaria jetsetin jatkona És kaviárt a jet set folytatásaként
Kirsikat ja maine, pitkittyneet rakkaussuhteet Cseresznyék és hírnév, elhúzódott szerelmi ügyek
Kaikki pilalla Euroopan yllä Minden tönkrement Európa felett
Kun on kännissä väärissä juhlissa Mint amikor részeg egy téves buliban
Kesä on kaikilla Mindenkinek van nyara
Myös ylpeytensä menettäneillä Még azoknak is, akik elvesztették büszkeségüket
Kun on voitolla päivän päättyessä Amikor a nap végén nyerésre áll
Kesä on kaikilla Mindenkinek van nyara
Myös kunniastaan luopuneilla Még azoknak is, akik lemondtak a becsületükről
Tietää pian itkevänsä Tudja, hogy mindjárt sírni fog
Ettei pitäisi olla tässä Hogy nem kéne ott lennie
Mutta kaiken kauneus lyö hetken ällikällä De a minden szépsége egy pillanatra elkábítja
Kesä on kaikilla Mindenkinek van nyara

A zenekar Facebook-oldalán fennoskandináv együttesként jellemzi magát. Fennoskandináviához a Skandináv-félszigeten kívül Finnország, Karjala és a Kola-félsziget tartozik. Skandinávia Svédország, Dánia és Norvégia gyűjtőneve, de gyakran ide értik Finnországot és/vagy Izlandot is. Kulturális értelemben a számi, finn, svéd, norvég és egyes orosz népcsoportok kultúráját emlegetjük fennoskandinávként. Hogy a zenekar tagjai pontosan milyen nemzetiségűek, arra vonatkozóan nem találtunk adatot, csupán finn hangzású neveik alapján pedig nem mernénk levonni a végkövetkeztetést. Mindenesetre ha valaki Lahtiban jár február 2-a környékén, ne mulassza el meghallgatni a Scandinavian Music Group koncertjét a Moysan Baariban!

Scandinavian Music Group: Balladi 1
Forrás: Wikimedia commons CC BY-Sa 3.0

További izgalmas olvasnivalók

A zenekar hivatalos oldala

Facebook

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X