nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nem inge...
Kicsinálják a Tooramát?

A finnugor kultúrák iránt érdeklődők körében jól ismert Toorama együttest a megszűnés fenyegeti, mivel nem kap megfelelő mértékű anyagi támogatást.

Fejes László | 2011. november 10.
|  

A Toorama gyakorlatilag az egyetlen olyan együttes Mordóviában, mely az erzák és a moksák autentikus népi kultúráját mutatja be. A mordvin főváros, Szaranszk tartotta fenn – illetve csak tartotta volna. Az együttes tagjai jó ideje csupán filléres (kopejkás) fizetést kapnak, és költségeiket sem fedezik. Az együttesnek fellépőruhákra, hangszerekre, útiköltségre van szüksége, de ezekre nem kap anyagi fedezetet. Az együttes tagjai kénytelenek voltak ismerőseiktől kölcsönkérni, hogy a meghívásoknak eleget tudjanak tenni, majd szerény honoráriumukból kellett visszafizetniük a pénzt.

A honoráriumok nagy részét azonban nem fizették ki. Így például amikor 2007-ben Vlagyimir Putyin, Tarja Halonen és Gyurcsány Ferenc Szaranszkban találkozott, a Toorama is fellépett a Sumbrat, Finno-Ugrija! (Üdvözlet, Finnougria!) címen rendezett fesztiválon, ám honorárium helyett négy moksa inget kaptak – ám ezeket is csak használatra. Más esetekben is pénz helyett felszerelést „ajándékoztak” – ám ezek is az önkormányzat tulajdonában maradtak. Az elmaradt honoráriumok összege már mintegy kétszázezer rubelre (közel másfél millió forintra) rúg.

De ez lenne a legkevesebb! Miután a Toorama vezetője másfél évvel ezelőtt a szaranszki polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetőjéhez fordult azzal a kéréssel, hogy biztosítsák az együttes kiadásait, a mordóviai rendőrség gazdasági ügyekkel foglalkozó osztálya rendszeresen zaklatni kezdte az együttes vezetőjét és művészeit. Azt állították, hogy az együttes tagjai napidíjat kaptak, ami után nem fizették meg az adót. Miközben Mordóvián kívül azt hiszik, hogy az együttes tagjai zsíros fizetést, sőt, lakást kapnak, a valóságban az éhezés réme fenyegeti őket. Hiába fordultak a Mordvin Köztársaság elnökéhez is.

A Toorama 2004-ben
A Toorama 2004-ben
(Forrás: Wikimedia Commons / Петрянь Андю / CC BY-SA 3.0)

2010 novemberében úgy döntöttek, hogy szabadúszókká válnak.

Az együttesnek nyolc tagja van, és bár a fellépések mellett elvben lehetne idejük más munkát keresni, a gyakorlatban rengeteg próbára van szükségük: egy-egy nagyobb fellépést kéthetes vagy egész hónapos előkészület előz meg. A stadionokban tartott koncerteken gyakran a legnagyobb hőségben kell felkészülni. Olyan is előfordult, hogy a rendezvényt az utolsó pillanatban lefújták, ám a próbákért nem fizetett senki.

Amikor az együttes önállóvá vált, maguk kezdtek megállapodni a szaranszki és mordóviai kulturális intézményekkel a fellépésekről. Egy idő után azonban ezek a lehetőségek is megszűntek – minden bizonnyal a hatóságok nyomására.

Az információkat megerősítette Andrej Romaskin, az együttes vezetője is. Mint elmondta, az együttes tagjai nem keresték a konfliktust a hatóságokkal, de mivel nem fizették ki őket, kénytelenek voltak önállóvá válni. Szerinte jelenleg kritikus a helyzet, és a köztársaság könnyen autentikus népi együttes nélkül maradhat.

Egy kis együttestörténet

A Tooramát 1990-ben Vlagyimir Romaskin vezetése alatt a mordvin folklór kutatói alapították. 2002-ben bekövetkezett halála után fia, Andrej Romaskin vette át az együttes veeztését. Az erza és moksa többszólamú dalok mellett az együttes népszokásokat is bemutat. Emellett régi népi hangszereket is rekonstruálnak. Az együttesnek erza, moksa és orosz nemzetiségű tagjai is vannak.

Az együttes több díjat is elnyert, és egy sor országban fellépett. Első, erza nyelvű albumuk 1996-ban jelent meg Finnországban. A következő évben a Me Naiset (Mi Nők – egyben a „finn Nők Lapja” neve) finn női együttessel vettek fel egy albumot erzául és finnül. Harmadik albumuk 2000-ben jelent meg Észtországban, ez moksa nyelvű. Negyedik albumuk 2010-ben jelent meg, ennek költségeit az együttes tagjai fedezték.

Forrás

Чиновники Мордовии приговорили к смерти фолк-ансамбль «Торама»
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X