-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Az utolsó észt mohikán története egyszerre fantasy és annak paródiája – miközben végül egyik sem. A műfaj csak ürügy arra, hogy komoly, minket is közelről érintő kérdéseket feszegessünk.
Észtország, közelebbről meg nem határozott, meg sem határozható idő, de valamikor akkor, amikor a a német lovagok megszállták az országot – tehát az 1200-as években. A korábban erdőlakó észtek folyamatosan elhagyják a rengeteget, egyre nagyobb területet égetnek fel szántóföldnek, falvakba költöznek, megkeresztelkednek, elhagyják és elfelejtik őseik életmódját. Az ember legjobb barátjával, a kígyóval sem tudnak már szót érteni, pedig a „vasemberek” korábbi támadásainak visszaverésében segítő Észak Sárkányát is úgy lehet felébreszteni, ha sok ezren hívják egyszerre – kígyóul.Spoiler alert!
Cikkünkben nem tárjuk fel a történet fő fordulatait, de említünk bizonyos részleteket, melyekről esetleg nem szeretnének tudni azok, akik a könyvet éppen olvassák vagy olvasni készülnek. Nekik javasoljuk, hogy előbb olvassák el a kötetet, és csak azután térjenek vissza cikkünkhöz.
Pedig a kígyótudás nem csak a harcban hasznos: az ember kígyónyelven a legtöbb állatnak parancsolhat: a nyulak, őzek, szarvasok hívására lába elé hevernek, csak el kell vágnia a torkukat. Az észtek többsége mégis a nehéz szántóföldi munkát, a finom sült hús helyett undorító kenyeret esznek, bőrök helyett a kínkeservvel font-szőtt vászonból készült ruhákat hordanak. Lenyűgözi őket a fejlett technológia, a gereblye és a rokka, rajonganak a kolostorokból kiszűrődő gregoriánért, és örülnek, hogy lépést tartanak a nagyvilággal, már nem sötétek, elmaradottak. Az észt lányok – és fiúk – pedig akkor érzik a leginkább megtisztelve magukat, ha valamelyik püspök vagy lovag velük akarja tölteni az éjszakát. (Az erdei lányokat legfeljebb a medvék csábítják el ellenállhatatlan cukiságukkal.)
Andrus Kivirähk regényének persze nincs sok köze a történelmi valósághoz. Az észtek már jóval a keresztes hódítás előtt földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, a vikingekhez hasonlóan kalandoztak – az Észak Sárkánya segítsége nélkül –, és sosem értettek szót a kígyókkal (és az észt lányok sosem hemperegtek medvékkel). Azt sem nehéz felismerni, hogy a regény éppen korunkról, illetve általában a változások koráról szól: a regénybeli falusi életmódot a mai városi, multikulturális életformával tudjuk behelyettesíteni, míg az erdei életmód a mai falusival. Kivirähk ügyesen egyensúlyoz a könnyen felismerhető párhuzamok (gregorián – rock) és a valósággal kevésbé azonosítható regénybeli elemek között: ez előbbiek a felismerés örömét nyújtják az olvasónak, az utóbbiak viszont segítenek elkerülni a szájbarágás érzését.
Az egyensúlyt segít megtartani az is, hogy az eseményeket a hagyományos életmód mellett legtovább kitartó Leemet visszaemlékezéseiből ismerjük meg, és az új követése leginkább ostoba divatmajmolásként jelenik meg – ugyanakkor modernként pont az jelenik meg, ami a mai (észt) olvasó számára a tiszta múlt: a paraszti életmód. A képet tovább árnyalja, hogy a regényben felbukkannak olyan szereplők is, akik számára az erdei életmód is túl modern: szerintük „népünk hanyatlása nem a kenyérevéssel kezdődött, hanem azzal, hogy magunkra öltöttük az állatok bőrét és használni kezdtük az idetévedt hajókról elorzott vaseszközöket” – egy idő után még barlangjukból is visszaköltöznek a fákra, és arra a következtetésre jutnak, hogy „minden gond és betegség a földön járásból ered”.
Mindennek leírásához az író olyan műfajt választ, a fantasyt, mely eleve a múltba vágyódásra épül. Kivirähk játszik a műfaj eszközeivel, anélkül, hogy műve műfaji paródiának lenne nevezhető. Mindenesetre tény, hogy míg a regény alapvetően szomorú történetet mesél el, az olvasó végig úgy érzi, hogy humoros könyvet olvas. Ez a kettősség teszi lehetővé, hogy az olvasó megértéssel tudja nézni annak az embernek a tragédiáját, akinek hagyományos világa összeomlik, miközben kacagni tud azon a nyafogáson, ami a világ változását kíséri.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A múlt és jelen (jövő) szembenállásán kívül még egy szembenállás kíséri végig a regényt: ezt nevezhetjük a racionalizmus és irracionalizmus szembenállásának. Mind a régi, mind az új világban megjelenik az irracionalizmus, a vallás, mely elvben a valóság magyarázatául szolgálna, a gyakorlatban azonban éppen hogy a valódi helyzet felismerésének akadálya. Nem valódi valláskritikáról van szó, inkább annak kritikájáról, ami a vallás köntösében megjelenik: a regényben többször is a kereszténységre hivatkoznak olyan dolgokkal kapcsolatban, melyek távol állnak a valódi kereszténység gondolatától – különös tekintettel a kegyetlenkedésre. (Szintén humorforrás, hogy miként értenek félre a falusiak egyes keresztény hittételeket.)
A szerző persze azzal is játszik, hogy mi racionális és mi nem. A falusiak szemszögéből varázsaltnak tűnik, ha valaki a kígyómarás után ráveszi a kígyót, hogy szívja ki az emberi testből a mérget – az erdeiek szerint viszont nincs ebben semmi csodás, egyszerűen meg kell rá kérni a kígyót, hogy tegyen így (természetesen kígyónyelvet). Leemet szerint ostobaság hinni az erdei szellemekben, vagy elhinni azt, hogy az ember farkassá változhat, de természetes a szeleket elkapni vagy megkötözni, vagy embercsontból szárnyakat szerkeszteni és azokkal repülni. Ráadásul ismét a műfajjal való játszadozásról van szó, hiszen a fantasy, mint neve is mutatja, kifejezetten a valóságtól való elszakadást kedvelő műfaj, mely vonzódik a miszticizmushoz, tele van varázslatokkal, kitalált lényekkel, irracionális fordulatokkal.
A kötetben persze számos utalást találunk az észt mitológiára. Így például az egyik szereplő egy korábbi csatában elvesztette a lábát – az észt olvasó nem tud nem Kalevipoegre gondolni, aki szintén a lábait elvesztve halt meg. Hősünk ráadásul, ahogy a Kalevipoeggel kapcsolatban jósolja a néphit, visszatér, legyőzi ellenségeit – más kérdés, hogy ebből sem neki, sem másnak nem származik semmi haszna, tehát a népköltészet is kap egy fricskát. Így aztán az sem meglepő, hogy a lábát vesztett hősnek nem az anyja, hanem a lánya Linda...
Andrus Kivirähknek nem ez az első magyarul kiadott könyve: megjelent már az Ördöngös idők, A kék vagon, illetve a Sári, Samu és a titkok című gyerekkönyve is. Ezekről, az íróról és a műveiből készült filmekről, előadásokról korábban már írtunk.