nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Északon vagy? Napozz szarvval!
Gyulladván gyulladjék, oltatván aludjék…

Cikkünkben kis irodalmi körutazásban vehetnek részt. Az agancsukon égitesteket, illetve tüzet hordozó szarvasokat vesszük üldözőbe, átugorva pár ország- és kontinenshatárt. Kezdődjék hát a hajsza!

Viktória | 2011. március 17.
|  

Mégis, honnan eredhet ez az ötlet, hogy a mesebeli szarvasnak valami lángoló holmit kell a szarvai közt cipelnie? Motívumunk egészen a jégkorszakig vezethető vissza; több sziklarajzon  ábrázolnak őskori réneket agancsukon fénylő napkoronggal. Talán a réncsordákat követő jégkori vadászok valami összefüggést láttak az életüket biztosító zsákmány és a szintén életet, meleget adó Nap közt. Ez a mai északi törzsek közt sincs másképp: a nyenyeceknél a rén neve jilebc, ami egyben 'élet' szavuk is; egy evenki szójáték (aran ingyeren) pedig egyszerre jelenti, hogy 'a rén él' és 'a rén életet ad'. Mikor a szarvascsorda hajnalban vagy alkonyatkor átvágtatott egy sík mezőn, az őskori vadásznak valóban úgy tűnhetett, felmeredő agancsaik a Napot hordozzák.

Ismerős?
Ismerős?

Hazai tájakon

Nézzük végig, hol és milyen formában maradt fenn ez az ősi jelkép. Először itt egy jól ismert hazai példa: a regösénekek gyertyavivő szarvasa.

„..Csodaféle szarvasnak

Ezer ága-boga

Ezer ága-bogán ezer misegyertya.

Gyulladván gyulladjék,

Oltatván aludjék.

Haj, regő rejtem….”

Erdélybe látogatunk, ahol advent táján népszerűek az állatalakoskodó játékok, mind a magyar, mind a román lakosság körében. Ezek egyik figurája a táncoló kecske, ami napot jelképező tükröt tart a szarvai közt. Hogy a feltételezhető szarvasból miért lett kecske, vagy ha eredetileg is kecske volt, miért hordozza a napot, azt már senki sem tudja pontosan, de van pár elképzelés. Erre még a későbbiekben visszatérünk.

Szintén Székelyföldről és Moldvából származik a Júlia szép leány című ballada, amelyben pogány kori és keresztény jelképek ötvöződnek. Júlia a mezőn, virágszedés közben látomást lát:

„Föl is föltekinte a magos egekbe,
Egy szép gyalogösvény hát ott jődögél le,

Azon ereszkedék fodor fejér bárány,
A napot s a hódat szarva között hozván.
A fényes csillagot a homlokán hozta,
Két szál arany perec, aj, a két szarvába’,
Aj, a két oldalán két szép égő gyertya,

Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta…”

A bárány magával szeretné vinni Júliát a mennybe: legyen a mennyei szüzek karának tagja. Mikor harmadszor megszólal a kakas, újra eljön érte, és magával viszi. Júlia hazaszalad, és elbeszéli látomását az anyjának, aki máris elsiratja lányát:

„Leányom, leányom, virágos kertembe’
Első raj méhemnek gyönge lépecskéje,
Gyönge lépecskének sárguló viasza,
Sárog viaszának földön futó füstje,
Földön futó füstje, mennybe ható lángja…”

Érdemes a ballada végét összevetni a fenti regösénekkel.

„A mennyei harang húzatlan szólalék,
A mennyei ajtó nyitatlan megnyilék,
Jaj, az én leányom oda bévezeték.”

Maga a mennybe vitt / mennybe hívott leány legendája egész Európában megtalálható, ám napot és holdat hordozó bárányról csak nálunk énekelnek. Külön érdekesség, hogy a ballada az ősi magyar siratóénekek dallamán adandó elő – ami megegyezik az obi-ugor népek hősepikájának dallamával.

Észak

Erdélyből pedig kanyarodjunk föl az éjféli nap országába. A lappok (számik) körében találni ezt a bájos, napjaink tudományának nem éppen megfelelő, ám rovatunkban nélkülözhetetlen magyarázatot egy természeti jelenségre:

„Meandasz-pirre, az égi rén a Sarkcsillagot hordja agancsán, és folyamatosan fut Tiermesz isten elől, aki íjjal-nyíllal üldözi. Mikor tél végén a Sarkcsillag elhalványul, tudjuk, hogy Tiermesz leterítette a szarvast. Ám ősszel Meandasz-pirre mindig feltámad, és kezdetét veszi a téli vadászat.” (Jankovics Marcell gyűjtése nyomán)

Egy másik számi mesében (Világszép népmesék c. kötet) ismét a Nap kerül agancsvégre. A történet egy sötét országban kezdődik, ahol sosem süt a Nap. Egyszer azonban egy hosszú szakállú bölcs érkezik a sötét országba, csodálatos iramszarvas hátán lovagolva. Elmondja a népnek, azért élnek sötétségben és nyomorban, mert nem ismerik a Napot – tőle viszont megszerezhetik. A nép nem hisz szavainak, kivéve egy bátor ifjút, aki az öreg bölcs tanácsára hajszálakból kosárkát fon, majd a szarvas hátán elvágtat arra a helyre, ahol a Nap található. A szarvas a Napba döfi agancsát, mire egy darabka Nap az ifjú kosarába esik. Mikor a fiú teli kosarával hazaér, hetven gonosz testvére rátámad, megpróbálják megakadályozni, hogy kinyissa a kosarat. A kosár mégis kinyílik, a Nap darabkája felröppen az égre, minden fénybe borul, a gonosz testvérek pedig elégnek. A nép ujjongva élteti a bátor fiút, és azon tanakodnak, hogyan szerezhetnék meg az egész Napot. Ismét ott terem a csodás iramszarvas, és azt tanácsolja, hajtsák a falu közepére a néhai gonosz testvérek szarvasait. Mikor az összes rén a falu közepén áll, hirtelen megiramodnak, egyenesen a Nap felé. Szarvukkal megbökik a Napot, az darabjaira hullik, és mindegyik szarvas agancsára jut belőle. Így szállítják a fény forrását a sötétség földjére; ahogy a mese adatközlője mondta, „ezóta is ott izzik a Nap a tundra fölött.”

A finn-karjalai mesevilágban egy vadász éveken át üldöz egy szarvast, el is fogja, és akolba zárja; az állat kiszabadul, és a Napba vagy a Holdba menekül. Ez a meseváltozat a Kalevalába is bekerült, „Híszi szarvasa” néven.

Dél

Különös módon az ógörög regék világában hasonló történetet találunk: Héraklész egyik „megbízatása” alkalmával évekig üldöz egy arany agancsú szarvast (ráadásul agancsos ünőt!!!), mígnem végre elfogja; ám lévén Artemisz istennő szent állata, az arany agancsú szarvast szabadon kell engednie. A monda azt is megemlíti, hogy az agancsos ünőt egy Taügetosz nevű nimfa, aki a „hyperboreusok” (szkíták) földjén él, ajándékozta Artemisznek. Valószínű, hogy a híres szkíta aranyszarvasok ihlették a monda egykori kitalálóit; esetleg egy kereskedelmi út során maguktól a szkítáktól hallottak valami, az észak-eurázsiai világban általános rén-űző regét, melyet beépítettek a Héraklész-mondakörbe.

Szent Hubertus legendájában a nap helyett egy ragyogó kereszt jelenik meg az agancsok között
Szent Hubertus legendájában a nap helyett egy ragyogó kereszt jelenik meg az agancsok között
(Forrás: Wikimedia commons)

Kelet

A manysik és hantik népmeséiben is minden bizonnyal előfordul-e ez a motívum. Juvan Sesztalov manysi író mesegyűjtésében, a Medveünnep közeledikben a Nap-leányt szállító tüzes szarvasról ír, gyönyörű költői nyelven.

„A Nap nyugovóra tért. Alább és alább ereszkedett az égen, végül a szárnyas szarvas nehezen fújtatva dobogni kezdett patáival a parton. Lehetetlen volt ránézni. Vakított. Patái, szarvai aranylánggal égtek. És ebben a fényben a zöld fű is, a tüskés bozót is, a távoli fák is áttetszővé váltak.”

„A Nap leszállt szarvasáról, és szétbontva arany hajfonatait, szarvasával együtt fürödni kezdett a színt játszó eleven vízben.”

„Kibontott haját megrázta a Nap, és a tó fölött, a távoli erdők fölött elömlött a vérvörös sugárzás. Kicsapta szarvasát csillaglegelőre a tündöklő Nap, és lassan elvonult az arany ködbe…”

Prokopij Szaltikov hanti költő Szánkaraván című költeményében pedig:

„…Vonul a karaván födve olyan csenddel,

Hogy belegörnyed a szarvas meg az ember.

Lenn a szem tévelyeg égbolt-pusztaságban,

Fönn a hold bujdosik felhők bokrosában.

Vánszorog a szánsor, húzzák csüggedt rének-

Ám a vezérszánon felcsendül az ének.

Vén ajkakon dal kél, bölcsességet rejtő,

Dal suhog mint pányva, szíved rabul ejtő.

Emel fejet büszkén a dal hallatára,

S tűz napot a szarvas ágas agancsára….”

Az erdélyi állatalakoskodás „napvivő kecskefigurája” valamikor a fentihez hasonló, téli napfordulós mítoszt jelenített meg. Lehetséges, hogy a kunok, vagy más altaji eredetű nép (akinél a jakutokéhoz hasonló monda létezhetett) vitték be ezt a mítoszt Erdélybe, és a későbbiek során egy vidám, farsangi jellegű játék lett belőle.

A tunguz és jakut népek a téli napfordulóról mesélik: „Egy szarvasünő elrabolja a Napot, és sötétbe borul a világ. A Nap csak akkor tűnik fel ismét, ha egy vadász megöli a szarvast. Csakhogy az ünőnek borja van, s az egy fél év alatt felnőve ismét elrabolja a Napot.”

Végül elérkezünk a szarvasmotívum tőlünk legkeletebbre eső változatához, amit már a Bering-szoros túlpartján, két kanadai indián törzsnél ismernek. Az ő meséikben a tüzet kell megszerezni, elterjeszteni az egész világon. Az egyik változatban egy gonosz törzs őrzi a tüzet, a másikban egy öreg vadász, aki a tengerparton sétálva bukkant rá. Ami mindkét történetben közös, hogy a szarvast küldik a tűzért…a többit már kitalálhatjuk.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 mederi 2015. január 16. 09:51

Véletlenül akadtam erre a linkre, ahol a cikkben kifejtett témáról bővebben tájékozódhat akit érdekel:

www.gyongyharmatoscsudafa.info/oseink-go...azolasaink-tukreben/

4 bágyi 2012. december 31. 12:34

Már a címben pontatlan az idézett regősének szövege, a "gyuladván gyuladjék, oltatván aludjék". Helyesen: gyújtatlan gyúladjék, oltatlan aludjék", akárcsak a hozza hasonlón helyzet-fordulatot használó balladai sorok: " A mennyei harang húzatlan szólalék,

A mennyei ajtó nyitatlan megnyilék"

Azt hiszem nem szükséges magyarázni, hogy miért a fenti javítással helyes a szöveg. Egyébként értékes írásnak tartom, már csak azért is, mert a benne feszegetett felvetések, kérdések egyrészét meg lehet válaszolni, tovább lehet bontani... ha valaki igényli.

3 peterbodo 2011. március 19. 09:27

tudott=tudat

2 peterbodo 2011. március 19. 09:26

Hangosan gondolkodom. Ha rénszarvasra kéne vadásznom ősi módon, hogyan tenném. Azt tudjuk, hogy a legősibb vadászati módszer, amit talán évtízezredeken át alkalmaztak, az volt, hogy üldözték a vadat, és az vagy szikla tetejéről esett le vagy csapdába esett vagy a többi vadász elé szaladt. Bármelyik esetet is nézzük az az ideális irány, ha a szarvas az üldözőt a lehető legjobban látja, a menekülés irányába pedig a lehető legkevésbé. Tehát az üldöző számára az az ideális kép, ha a napot éppen a szarvas fölött látja, lehetőleg nem túl magasan, mert ekkor a szarvast éppen elvakítja a nap. Erre kellett a vadásznak törekednie, így a kép még akkor is előtte volt, ha éppen nem úgy látta. Sok tízezer év alatt ez a kép könnyen a kollektív tudott részévé válhatott.

1 bibi 2011. március 17. 17:07

Szép. Talán érdemes hozzáfüzni, hogy az egyiptomi Apis is napkorongot hordoz szarvai között. Talán két "fenségesnek" érzett természeti dolog (Nap, agancs/szarvas vagy bika) asszociációjáról lehet szó.

Információ
X