nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @bloggerman77: Igen, azt írtam. De mi ebben a baszogatás? Megadtam helyetted egy linket. K...
    2019. 09. 22, 05:41  Hun‒ugor géntangó
  • bloggerman77: @mondoga: "Ha netán blogi elfelejtene válaszolni..." Ezt írtad, nem? Fejesnek írtad, de en...
    2019. 09. 21, 21:27  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @bloggerman77: Tanulj meg olvasni, mielőtt kötözködni kezdesz! A Fejesnek címzett válaszom...
    2019. 09. 21, 20:19  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @bloggerman77: Szállj le rólam, Fejes Lászlónak írtam, nem neked. (Pisa-teszt, óh :D)
    2019. 09. 21, 20:09  Hun‒ugor géntangó
  • Roland2: @Kincse Sz. Örs: Elfoglaltságaim miatt csak rövidebben tudok reagálni:az, hogy - nagyon - ...
    2019. 09. 21, 19:08  Anti-PC shaming
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Villámolvasás – működik?

A világ nagyon felgyorsult, egyre kevesebb idő jut az olvasásra, ugyanakkor egyre csak nő annak az információnak a napi mennyisége, amit írott forrásokból kell megszereznünk. Jó lenne, ha villámgyorsan tudnánk olvasni.

Déva | 2011. március 23.
|  

A gyors tanulással és információfeldolgozással kecsegtető villámolvasási módszer kidolgozója, oktatói azt állítják, hogy  ha megtanultunk olvasni a hagyományos módszerekkel, és képesek vagyunk szükség esetén néhány percre ellazulni, akkor minden előképzettségünk megvan a villámolvasás készségének elsajátításához. Sok pozitív tapasztalatról olvashatunk Paul Scheele Villámolvasás teljes elmével című könyvében és az interneten is. Ugyanakkor vannak kétkedők, akik szerint a módszer nem működik.

„Beiratkoztam egy gyorsolvasó tanfolyamra, és húsz perc alatt elolvastam a Háború és békét. Szó esik benne Oroszországról.”
„Beiratkoztam egy gyorsolvasó tanfolyamra, és húsz perc alatt elolvastam a Háború és békét. Szó esik benne Oroszországról.”
(Forrás: Wikimedia commons)

Több mint 20 éve oktatják a villámolvasást. A módszer  Paul R. Scheele nevéhez fűződik, aki PhotoReadingnek (azaz fotóolvasásnak) nevezte el. Az elnevezés sejteti a módszer lényegét: bizonyos fotófókuszhelyzetbe állított szemmel kell lefotózni a szöveget, s a feldolgozást a tudatalattira, „a nem tudatos irányítású elmére” bízni. A hagyományos olvasásnál és tanulásnál állítólag nem a teljes elménket használjuk fel, míg az új módszernél agyunk nagyobb, de ugyanakkor még feltérképezetlen kapacitását jobban kihasználjuk.

A villámolvasás elnevezés az információk agyunkba juttatásának rendkívül gyors sebességére utal. Ez – a könyv és a tanfolyamok ígérete szerint - akár 25000 szó is lehet percenként.

Hogyan kell csinálni?

A villámolvasás több lépésből áll: felkészülés, előzetes áttekintés, fotóolvasás, aktiválás, sebesolvasás.

A felkészülés abból áll, hogy a villámolvasni szándékozónak át kell alakítania az olvasásról alkotott gondolkodását. Fel kell hagynia a tökéletességre való törekvéssel és a tudattalan információfeldolgozásban való kételkedéssel. Majd testileg ellazult, szellemileg összeszedett állapotot, azaz a gyorstanulás állapotát kell elérnie. (A technikákat itt nem részletezzük.) Az olvasónak tisztáznia kell az olvasási célt, s ez alapján néhány perc alatt felmérni az írott anyagot: ismerkedni a szöveg vagy könyv felépítésével, áttekinteni a legfontosabbnak tűnő részeket, és közben összeírni az olvasási célnak megfelelő kulcsszavakat, melyekkel majd később dolgozik.

A fotóolvasás fázisa magának az írott anyagnak a közvetlen betáplálása az agyba. Ellazult állapotban fotófókuszhelyzetbe kell állítani a szemeket: az egyes szavakra történő fókuszálás helyett az egész lapot beengedni a látóterünkbe, kihasználva a perifériás látás lehetőségeit. Így a fotóolvasó „szkennel” az agyába. Miután néhány másodpercenként lapozva „végigolvasta” a könyvet, és „lefényképezte“ az oldalakat, hagynia kell, hogy agya feldolgozza a bevitt anyagot. Ennek időtartama függhet például a fotóolvasó gyakorlottságától, a szöveg jellemzőitől, és 20 perctől 24 óráig terjedhet. A tanács úgy szól, hogy mindenképpen szünetet kell tartani a fotóolvasás és az aktiválás között, és valami egészen mással kell foglalkozni. A leghatékonyabb szünettartásnak az alvást tekintik, mivel alvás közben dolgozik a leghatékonyabban az elme nem tudatos része, akkor dolgozza fel a napi benyomások nagy részét, a tudatos tudat kizárásával.

A villámolvasás során bevitt információ hatékony eléréséhez szükség van az aktiválásra. Szuperolvasással úgy nézzük át újra a szöveget, hogy fentről lefelé, a lap közepén található szavakon átfuttatjuk a szemünket. Közben fel-feltűnnek a kulcsszavak, amelyekre figyelnünk kell: jelzik számunkra, hol vannak a tartalmi szempontból fontos részek a szövegben. Ezután a fotóolvasónak elmetérképet kell készítenie, ami egy nem lineáris jegyzet (kétdimenziós rajz), ami felidéző szavakból és összefüggéseik ábrázolásából áll. De segíthet az adott problémával kapcsolatos kérdések feltevése, illetve azok megválaszolása is, kiegészítve az elmetérképet. A feldolgozás utolsó lépése a sebesolvasás, ami azt jelenti, hogy az olvasó nagyon gyorsan végigfuttatja a szemét a szövegen az első szótól az utolsóig. Ennek az olvasási módnak a sebessége változó lehet: gyorsan átszalad a lényegtelenebb részeken, és automatikusan lassít a lényegi részeknél. Scheele azzal magyarázza ezt a sebességingadozást, hogy az olvasó agya, mivel már ismeri a teljes szöveget, már megtalálta a szükséges részeket, amelyek hozzásegítik az olvasási cél eléréséhez.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj...
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj...

Kétes működési elvek

Nagy kérdés, hogy működik-e a villámolvasás. Tudományos megerősítéseket egyáltalán nem találunk a módszer hatékonyságára.

Danielle S. McNamara, a Memphis-i Egyetem oktatója, A preliminary analysis of PhotoReading: No sign of magic című tanulmányában cáfolja a villámolvasási módszer hatékonyságát. Kísérleti eredményei arra mutattak rá, hogy minél gyorsabb az olvasás, annál alacsonyabb a megértés szintje. Eléggé felületes a megértés, a kísérleti alanyok a fogalmi jellegű kérdésekre nagyon pontatlanul tudtak csak válaszolni. Ez valószínűleg azért van, mert a tudattalan fotóolvasás során kimarad az olvasásból egy fontos lépés: az előzetes tudással való összevetés és a következtetések levonása, amelyek többek között az új ismeretek integrálása szempontjából fontosak. Ő maga is kipróbálta a villámolvasást, és le is tesztelte magát. A fotóolvasás után úgy érezte, hogy jó volt a megértése, de ezt később túlzott elbizakodottságként értékelte, ugyanis a szövegértést ellenőrző tesztben nagyon rosszul teljesített. A vizsgált fotóolvasók is tévesen ítélték meg a megértésük szintjét, aminek a módszer hatékonyságába vetett túlzott hit lehetett az oka.

Placebóhatás?

Attól persze, hogy elhisszük, hogy jó a teljesítményünk, még nem lesz az, és ez előbb-utóbb kiderül, tesztek nélkül is. A magabiztosságnak persze lehet pozitív hatása a pszichés állapotra. Vegyünk egy vizsgára készülő egyetemistát, aki nem tudott minden kötelező olvasmányt átvenni a megmérettetés előtt. A vizsga előtti napon fotóolvassa az anyagot, amire már nincs sok ideje. A „biztos tudás érzésével” zárja az adatbevitelt – ahogy azt a módszer is javasolja. Ennek a hatására többet és hatékonyabban pihen a vizsga előtt, és valószínűleg nyugodtabban is vizsgázik.

A stressz és a bizonytalanság érzésének mérséklődése, a pihentebb idegrendszer szellemileg összeszedettebb állapotot biztosít számára, így a hagyományos módon korábban elsajátított tudását hatékonyabban tudja elérni és felhasználni a feladatok megoldásához.

Fotóolvasó gének?

Egy köztes megoldásra hajló feltételezés szerint lehetséges, hogy egyes embereknél valóban működik a villámolvasás, azaz a fotóolvasott szöveg tudattalan feldolgozása magas szintű és tartósan tárolódik a hosszú távú memóriában. Azonban legfeljebb egyfajta sajátos képességként fogható fel, ami ritka, és ami inkább az egyedi genetikai adottságokkal lenne magyarázható, mintsem a módszer elsajátításának sikerességével. Tehát a „genetikai hipotézis” (is) kizárja, hogy a villámolvasás az átlagos emberek problémáját megoldhatja. Legfeljebb arra alkalmas, hogy az amúgy is kivételes adottságokkal rendelkező egyénnek segít felfedezni és fejleszteni ezt a kivételes tanulási lehetőséget. A kivételes fotóolvasási képességgel nem rendelkező emberek pedig csinálhatják bárhogy, nem fog működni a módszer. De itt is tudományos bizonyítékok híján vagyunk: a fotóolvasó gének azonosításától (vagy a választól, hogy valóban genetikai sajátosságról van-e szó), még nagyon messze vagyunk.

Ha a fotóolvasó módszer előkészítő, illetve aktiváló műveleteit nézzük, tulajdonképpen nem látunk benne sokkal többet szimpla átolvasásnál, amit amúgy is hasonlóképpen csinálunk, ha csak annyi időnk van, hogy gyorsan átfussunk egy könyvet, és általános képet kapjunk róla. A villámolvasás leginkább egy jól eladható elméletnek tűnik: a laikusoknak lehet, hogy elég az egyéni sikerek tényszerű leírása, de a tudomány ebből semmit nem tud leszűrni. Sőt, úgy tűnik, hogy a fotóolvasás tudományos kiindulópontjai sem eléggé stabilak: bár az említett könyv végén, a bibliográfia felsorol jópár tudományos művet, magában a szövegben csak néhány semmitmondó hivatkozást találunk rájuk.

Egy villámolvasónak azt is jó lenne tudnia, hogy az előírttól eltérő pihenési idők hogyan hatnak a teljesítményére: mennyivel rosszabbul teljesít, ha az eléőírt időpontnál hamarabb vagy később próbálkozik az aktiválással.

Bár a szerző a könyv elején leszögezi, hogy a laikusoknak készült, a hitelesség és a megalapozottság bizonyítékait, ha egyszerűsítve is, de tudományos alapokon kellett volna bemutatnia. Például nem találunk arra vonatkozó mérési eredményeket, hogy egy kezdő villámolvasó esetében az anyag olvasása és a villámaktiválás között miért éppen 24 órának kell eltelnie, és miért elég később, gyakorlott fotóolvasóként fél óra, alvás nélkül. A magyarázatok nélkül hagyott kijelentések kételyeket ébresztenek.

Persze felvetődhetne az a gondolat is, hogy attól még működhet valami, hogy nem tudjuk mérni. Egyértelműen nem jelenthetjük ki, hogy nem, de ami tudományosan nem igazolható, abban jogosan kételkedhetünk. Ráadásul ennyi erővel azt is javasolhatnánk, hogy vizsga előtt lépjünk egy kőre...

Források

Paul R. Scheele: Villámolvasás teljes elmével. Dr. Domján László, Agykontroll, Budapest, 1995.

Danielle S. McNamara: A Preliminary Analysis of PhotoReading: No Sign of Magic

P hoto Reading Versus 7-Speed Reading

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 Olman 2011. március 24. 09:33

Hozzátenném, hogy hagyományos módon olvasok, nem használok villámtechnikákat sem agykontrollos trükköket, de valószínűleg fejlesztett/változtatott valamit a tanfolyam az agyam vizuális ingerfeldolgozási folyamataiban.

3 Olman 2011. március 24. 09:22

Én is részt vettem egy ilyen tanfolyamon. Gyorsabban ugyan nem olvasok, de azóta jelentősen több minden marad meg a fejemben akár egyszeri olvasás vagy felületes átolvasás után is.

2 doncsecz 2011. március 23. 20:01

Az volna a jó, hogyha ebből a gyorsaságból visszavennénk, mert ez csupán mind azért lett így, hogy minél hamarabb le lehessen tenni a malteros kanalat. Kérdés, hogy lesz ez miből majd később folytatni ezt a rohamtempót, mert a készletek, amiket használunk jelenpillanatban fogynak, méghozzá nem kis ütemben

1 Satakieli 2011. március 23. 19:47

Pár éve voltam egy ilyen tanfolyamon. Az az igazság, hogy azóta ki sem próbáltam, így nem tudok érdemben hozzászólni. Inkább maradok a jól bevált "sima" agykontrollos módszereknél. :)

Információ
X