nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Túl szép, hogy igaz legyen – de igaz

Két éven belül akkora üzemet tudnak megépíteni, amely naponta legalább egy tonna környezetbarát benzint állít elő – levegőből.

MTI | 2012. október 24.
|  

Levegőből gyárt benzint egy brit cég árammal: kivonja belőle a szén-dioxidot, majd pedig vízből elektrolízissel kinyert hidrogénnel vegyíti és szénhidrogént, így nyerve benzint. Az eljárás egy kis észak-angliai cég, az Air Fuel Syndication találmánya. Egyelőre még messze van a levegőből folyó benzintermelés az ipari méretektől, de a kísérletek ígéretes eredményűek. Az eljárással – amelyben a szén-dioxidot nátrium-hidroxiddal is elegyítik, mielőtt a hidrogént adnának hozzá – öt liter benzint állítottak elő három hónap alatt – olvasható a The Daily Telegraph című lapban.

A kísérletek már két éve folynak, költségkeretük 1,1 millió font, amelyet névtelenségbe burkolózó pénzemberek adományoznak remélve, hogy idővel igen jövedelmező lesz az eljárás. A cég reméli, hogy két éven belül akkora üzemet tudnak megépíteni, amely naponta legalább egy tonna benzint állít elő.

A forradalmian új eljárást támogatja a Brit Gépészmérnökök Intézete, amelynek tisztségviselői így értékelik: „túl szép, hogy igaz legyen, de igaz”, és hangsúlyozzák, hogy fordulatot hozhat a levegőszennyezés okozta klímaváltozás elleni harcban, mivel az így előállított üzemanyag semmiféle adalékot – például ként – nem tartalmaz, valamint további környezeti előnyökkel jár, ha sikerül az előállításhoz az energiát megújuló forrásokból előteremteni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Szalakóta 2012. október 27. 22:54

Ezzel csak az a baj, hogy áram kell hozzá.

Információ
X