nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tisztaszoftver: elbukták az ingyen Windowst a hallgatók

A hónap elején aláírt új megállapodás a korábbi évekhez képest jóval korlátozottabb felhasználási jogokat biztosít az intézmények és főként a diákok számára. Az utóbbiak által telepített termékek nem jogtiszták többé.

IT café, Barna József | 2011. június 30.
|  

Az IT café június közepén – napokkal annak hivatalos bejelentése előtt – elsőként írt arról, hogy a kormány aláírta a Tisztaszoftver program folytatásáról szóló megállapodást a Microsofttal. Akkor azonban sem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), sem a szoftvercég hazai leányvállalata nem árulta el az IT cafénak, hogy annak feltételei több lényeges ponton megváltoztak. E változásokról a héten a Hwsw.hu számolt be.

Mint kiderült, az oktatási licencprogramot újabb egy évvel, 2012. március 1-jéig meghosszabbító szerződés a korábbi évekhez képest jelentősen leszűkíti a köz- és felsőoktatási intézményeknek, illetve azok dolgozóinak és diákjainak biztosított jogokat – írja az IT café. Egyrészt az intézmények júniustól nem jogosultak a Microsoft szervertermékeinek – többek között az Exchange Server, SQL Server, Sharepoint Portal Server – használatára. Kivételt képez ez alól a Windows Server, melyhez az óvodák kivételével minden közoktatási intézmény egy licencet kap.

Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország oktatási üzletágának vezetője az IT café kérdésére elmondta: egyeztetnek a kormánnyal arról, hogy az informatikai szempontból legfejlettebb iskolák a jövőben is jogtisztán használhassanak más Microsoft szervertermékeket is, ebben az ügyben őszre várható eredmény.

Vagy törlöd, vagy megveszed

A másik, a diákokat érzékenyebben érintő változás, hogy az új megállapodás nem ad otthoni használati jogot a felsőoktatásban tanulók számára, így júniustól kizárólag az intézmények számítógépein, illetve otthon az oktatók és a dolgozók számára biztosított a Windows Upgrade és az Office államilag finanszírozott licence. A kormány és a cég arról is egyeztet, hogy miként adjon otthoni használati jogot a Microsoft Office irodai csomaghoz a szociálisan rászorulóknak – árulta el Sagyibó, hozzátéve, hogy erre a problémára is őszig szeretnének megoldást találni.

Mivel a Tisztaszoftver programban szereplő szoftverek licencei nem kerülnek a használók – vagy a kormányzat – tulajdonába, hiszen az állam csak határozott időre szóló használati jogot vásárolt az intézmények és a diákok számára, e változás érinti azokat a hallgatókat is, akik a program keretében korábban igényeltek Windows és Office termékeket, és azokat otthon használják. Az ő jogosultságuk júniussal megszűnt.

Ők két dolgot tehetnek azért, hogy a szerződésmódosítás miatt ne váljanak illegális szoftverhasználóvá. Vagy letörlik a Tisztaszoftver programban igényelt Microsoft termékeket a számítógépeikről, vagy megvásárolják azokat. Sagyibó Viktor elmondta: az irodai csomag esetében a hallgatók számára kedvezményes konstrukciót kínál a cég, illetve ősztől várhatóan a szociálisan rászorultak ismét fognak Microsoft Office-t kapni. „A közoktatásban tanuló diákok eddig sem használhatták otthoni számítógépükön ingyen ezeket a szoftvereket” – tette hozzá.

Az IT café erre vonatkozó kérdésére ugyanakkor az üzletágvezető elismerte, hogy a Microsoftnak nincs olyan jogosítványa, amellyel ellenőrizhetné a jogosulatlanná vált licencekkel rendelkező termékek eltávolítását.

A cég adatai szerint a program az elmúlt tanévben körülbelül 220 ezer államilag finanszírozott képzésben tanuló hallgató számára biztosította a lehetőséget a Windows és az Office ingyenes használatára, jelenleg potenciálisan ennyi diákot érint a feltételek változása. Azt ugyanakkor a vállalat nem árulta el, hogy június előtt hány tanuló igényelt Campus-licencet.

Úgy tűnik egyébként, hogy e változásokról egyelőre a Tiszaszoftver program központi ügyfélszolgálatát sem tájékoztatták. Amikor tegnap erről érdeklődtünk a weboldalon megadott számon, még azt mondták, hogy továbbra is dolgozzák fel az otthoni igényeket, és küldik ki licencek. Árulkodó azonban, hogy az oldalon található Gyik „átalakítás miatt” nem érhető el.

Nyíltan a nyílt forráskód mellett

A jogosultságok ilyen szűkítése egyben magyarázza, hogy hogyan sikerült az NFM-nek a korábbi év 1,5 milliárd forintos licencdíjából 400 millió forintot lefaragnia. A program elindításáról még az előző Orbán-kabinet egyezett meg annak idején a Microsofttal, majd 2005-ben a szabad demokrata vezetésű egykori informatikai tárca, aztán 2008-ban a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központ (EKK) is meghosszabbította a szerződést. A mostani megállapodást még a korábbiaknál is hosszadalmasabb egyezkedés előzte meg.

A fenti változások lenyomatai a kormányzat azon rendszeresen hangoztatott szándékának, hogy teret adjon a közszférában és az oktatásban a nyílt forráskódú szoftvereknek. Nemcsak a 2009 tavaszán elindított – és a Novell közel teljes szoftverportfóliójának oktatásban történő felhasználást biztosító – HUEDU programot hosszabbították most meg egy újabb évvel, hanem OpenEDU néven egy újabbat is elindítottak. Ez utóbbi részleteiről hétfőn a Bitport számolt be. Az OpenEDU keretében a köz- és felsőoktatási intézmények, azok dolgozói és diákjai kapnak jogot nyílt forrású megoldások használatára, illetve terméktámogatás igénybevételére. A 150 millió forint keretösszegű pályázat nyerteseként az ULX Kft. a Fedora-alapú Sulix rendszert, valamint a Red Hat megoldásait szállítja majd az igénylők számára.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X