-
Sándorné Szatmári: @Sultanus Constantinus: 1 " egy magyar anyanyelvű sosem fog olyat mondani, még véletlenül ...2024. 12. 09, 15:55 Az anyanyelvi beszélő nyomában
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Vajon természetes folyamat eredménye, ha egy nyelv egyszer csak kihal? Vagy nyelvhasználói lecserélik a „trendibb”, praktikusabb többségi nyelvre? Kell-e és lehet-e tenni az (egyre) kevésbé használt kisebbségi nyelvek fennmaradásáért? Hogy látják mindezt a szakértők? Cikkünk – akárcsak az Országos Idegennyelvű Könyvtár konferenciája – ezekre a kérdésekre is választ keres.
Egy kislány az óvodában magyarul beszél a többi gyerekkel és az óvó nénivel is. A nagymamának, aki elmegy érte az oviba, szlovákul meséli el a napját. Amikor hazaérnek, az iskolás testvére már otthon van, így tudnak egyet veszekedni magyarul, hogy amikor apa is hazaér a munkából, szlovákul leteremtse őket – aztán nyugodtan megbeszéljék anyával félig magyarul, félig szlovákul, hogy mi minden történt aznap a hivatalban.
Furcsán hangzik? Pedig nem is olyan ritka. A magyarországi kisebbségek tagjai közül sokan használják anyanyelvük mellett vagy azzal vegyesen a családon belül is a magyart: a környezet nyelvét. Persze már az anyanyelvet meghatározni sem mindig egyszerű: aki kisebbségben szerb nemzetiségűnek vallja magát, nem biztos, hogy anyanyelvének is a szerbet fogja tartani, és nemcsak a vegyes házasságok miatt. A környezet, a többség, a megszokás, a praktikum – mind befolyásolhatják ezt az igencsak bonyolult kérdéskört. A válaszok pedig meghatározzák azt is, hogyan alakul a „kevésbé használt nyelvek” helyzete Közép-Európában.
(Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc)
Egynyelvűségtől egynyelvűségig
A felvetés kétségkívül aktuális: a szlovákiai államnyervtörvény óta fokozott figyelem kíséri a kisebbségi nyelvek és nyelvhasználóik jelenét, jövőjét. Nem véletlen talán, hogy az Országos Idegennyelvű Könyvtár is most döntött úgy, hogy konferenciát szervez, vitára és egyeztetésre ad lehetőséget a téma szakértőinek. A rendezvény a Visegrádi Négyek országaira koncentrált: február 24-én Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról gyűltek össze nyelvészek és szociológusok, kutatók és gyakorló oktatók, hogy hozzátegyék a maguk véleményét vagy felméréseik eredményét az összképhez.
A Kevésbé használt nyelvek helyzete a Visegrádi Négyek országaiban cím a lényegre hívja fel a figyelmet, hiszen – mutatott rá az egyik előadó – feltehetően egyre kevésbé használttá válnak a kisebbségi nyelvek a többségi közegben. Talán még időben kell foglalkozni velük, dokumentálni jelenüket. Borbély Anna, az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatója például a román nyelv magyarországi helyzete kapcsán kiemelte, hogy míg a XIX. századig az egymás mellett élés és az egynyelvűség jellemezte a kisközösségeket, a XX. században (tudjuk be a történelemnek) ez jócskán megváltozott. Az ide-oda tologatott határokon belül élő népeknél ekkor már együttélés és (átmeneti) két- vagy többnyelvűség figyelhető meg. A 21. században viszont – hívja fel a figyelmet a szakértő – egyre inkább az asszimiláció, illetve a nyelvcsere és az egynyelvűség felé haladnak a kisközösségek.
A kérdés az, természetes folyamat eredményének tekinthetjük-e, ha egy nyelvet fokozatosan lecserélnek a nyelvhasználók – akár azért, mert nem praktikus, hiszen rajtuk kívül senki sem beszéli a tágabb környezetben, akár azért, mert ciki az iskolában, vagy mert egyszerűen csak nem beszéli a párjuk. Borbély Anna szerint korántsem természetes az ilyesmi. A folyamat persze „generálódik”, de hogy hogyan alakul, arról mi tehetünk – vallja. Épp ezért nekünk van lehetőségünk arra is, hogy alkalmasint változtassunk rajta.
Hogyan alszik egy nyelv?
Bárhogy is alakul egy nyelv sorsa, a nyelvi emlékezet sok mindent megőriz belőle – tudhatta meg a hallgatóság Miroslav Dudok előadásából. A pozsonyi Comenius Egyetem oktatója többek között arról beszélt, hogyan emlékezik meg a nyelv a kisebbségekről a szóalkotásban, elnevezésben. Sokan talán a szlovákok közül sem tudják, hogy egy-egy archaikus városnév egy korábban ott élt kisebbség nevét őrzi magában. De ugyanígy lehet példaként említeni sok horvát eredetű családnevet a korábban – vagy még mindig – horvátok lakta vidékekről. Úgy tűnik, a nyelvi emlékezet nagyobb jóindulattal van a kisebbségek iránt, mint a politikusok...
Az úgynevezett alvó nyelvekből bőven akad szlovák nyelvterületen. A szundikálást persze nem délutáni kikapcsolódásként űzik ezek a nyelvek vagy nyelvváltozatok – az elnevezés arra utal, hogy ezek a többségi társadalomban nem érvényesülnek, vagy a „norma alatt” helyezkednek el. A számadatok szerint tehát (szó szerint) nem jutnak szóhoz. Tágabb értelemben a Visegrádi Négyekre is alkalmazhatók a szlovák adatok, véli Dudok professzor, sőt Közép-és Dél-Európa más országaiban is találni hasonló példákat. A szerbiai Újvidéken élő szlovákokat például szintén jellemzi az integráció és az akkulturáció (a többségi, domináns kultúrába való beilleszkedés, ahhoz való alkalmazkodás) is.
„Nem tudok én szlovákul, csak tótul”
Ha a beilleszkedést vizsgáljuk, nem mindegy, mi a színtér. Hiszen másféle – és a kisebbségek esetében akár más-más nyelvű – a kommunikáció a postán, az iskolában, a családon belül vagy épp a buszon. Azon felül tehát, hogy sokszor a szűk családban is másként szólnak egymáshoz a családtagok (leggyakrabban az idősekkel beszélnek a kisebbségi nyelven, a gyerekek egymás közt gyakran használják a többi társukkal megszokott többségit), másik nyelven szólnak a kollégáikhoz vagy a szomszédaikhoz is.
Ha azonban azt gondolnánk, hogy a munkahelyen óhatatlanul a többségi nyelv a befutó, tévedünk. A magyarországi kisebbségi önkormányzatok ugyanis – számolnak be a szociológiai kutatások – sokat lendítenek az ügyön. Egy-egy nemzetiség tagjai közül sokan helyezkednek el a saját kisebbségi önkormányzatuk dolgozójaként, ezeken a munkahelyeken pedig – ha már lehet – a kisebbségi nyelvet használják. Pontosabban nyelvjárást. A magyarországi helyzetet vizsgálva ugyanis azt állapították meg a kutatók, hogy az irodalmi, sztenderd szlovák, román vagy ruszin helyett a helyi változat a „domináns”. Még akkor is, ha ezt maguk a beszélők szinte szégyellik. „Nem tudok én szlovákul, csak tótul... Csak ezt a mienket beszélem” – mondják sokan.
Hogy mi a megoldás, vagy egyáltalán van-e? Nos, talán nem is olyan nehéz megtalálni a választ. Egy támogató többségi társadalom jelenthet segítséget és egyben megoldást a problémára, mondják a kutatók. A kisebbségi nyelvek ugyanis akkor erősödhetnek meg újra – hangsúlyozza Borbély Anna – ha felépítik saját bástyáikat a globalizáció ellen, és kialakítják védekezési mechanizmusukat. Segítség nélkül pedig ez nagyon nehéz.