nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Érdekes nyelvészet
Terepjárók a nyelvhalál birodalmában

A nyelvészeket sokszor az a kritika éri, hogy a valóságtól elzárkózva, szobatudósként művelik a nyelvtudományt. Ez sok esetben igaz is, hiszen a nyelvi adatok feldolgozása, elemzése időigényes, hosszabb folyamat, mint azok begyűjtése; ennek ellenére a terepmunka is fontos részét képezi egy nyelvész tevékenységének.

Lévai Ákos | 2012. március 7.
|  

Dr. Szeverényi Sándor, Janurik Boglárka és Horváth Csilla, az SZTE Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének oktatói közös előadásban foglalták össze a veszélyeztetett nyelvek dokumentációjának legfontosabb és legaktuálisabb tudnivalóit. Az előadásra az Érdekes nyelvészet című sorozat keretein belül került sor a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán február 29-én. Az előadók három megközelítésben mutatták be a dokumentációs nyelvészet jelenlegi helyzetét: elsőként fontosságáról, céljairól, majd módszertanáról volt szó; végül pedig a kutatási eredmények alkalmazásáról, a nyelvi közösség segítéséről.

Szeverényi Sándor előadásában hangsúlyozta, hogy a kulturális és nyelvi asszimiláció egyre gyorsuló mértékben veszélyezteti a kb. 10000 beszélőnél kevesebbel rendelkező, kis nyelvek létét. Jelenleg ezeknek a nyelveknek a száma meghaladja a 4000-et, és a Föld minden pontján megtalálhatóak. A ’linguistic fieldwork’, azaz a nyelvészeti terepmunka elsődleges feladata az, hogy lejegyezze ezeket a nyelveket, megőrizze az utókor és a későbbi tudományos kutatások számára. Célként fogalmazódik meg, hogy a nyelvi adatok hozzáférhetőek legyenek, úgynevezett „nyílt múzeumokat” hozzanak létre, ahol annotált (megfelelően elemzett, értékelt) adatokat tárolnak. Lényeges, hogy ezek többcélúak és tartósak legyenek, mert a nyelvészet minden területe számára elérhetőnek kell lenniük. A kutatások utolsó fázisa az eredmények megfelelő prezentációja, előadása konferenciákon, ismeretterjesztő fórumokon, publikációk hagyományos és internetes formában: nemcsak a nyelvésztársadalomnak, de a nagyközönségnek is.

Szeverényi Sándor egy nganaszan szöveget jegyez le Uszty-Avamban (Tajmír-félsziget)
Szeverényi Sándor egy nganaszan szöveget jegyez le Uszty-Avamban (Tajmír-félsziget)
(Forrás: Szeverényi Sándor)

A terepmunka módszertanát Janurik Boglárka foglalta össze, kitérve egy olyan humoros történetre is, amelyet Szeverényi Sándor mesélt el egy nganaszan adatfelvétel kapcsán, és amely az előadás címének apropóját is adta: „nem szeretem a gombát”. A kutatás azt vizsgálta, hogy miként alkotnak a nganaszanok olyan szavakat, melyek ételek szagát, ízét fejezik ki. A kutató megkérdezte az adatközlőt, hogy mit szoktak enni, majd megkérte, hogy nevezze meg, milyen ízű, zamatú, szagú az a bizonyos étel. Az adatközlő válaszolt is minden kérdésre egészen addig, amíg el nem érkeztek a gombához. Azt, hogy gombaszagú, azért nem volt hajlandó mondani, mert nem szerette a gombát. Hasonló történeteket már a néprajz- és népzenekutatók is ismertek, akiknek például nem énekeltek gyászénekeket a falusiak, ha nem volt éppen haláleset. A nyelvileg nem tudatos hétköznapi embernek a gondolkodásmódjában valóság és nyelv között nagyon szoros kapcsolat van, nem tudnak elvonatkoztatni saját nyelvüktől. Nem érzik a szavak határait sem, hiszen sok adatközlő soha nem írt, sőt, nem is látott írott szöveget nganaszanul.

Az eset remekül mutatja, hogy egy sikeres adatfelvétel, vagy egy nyelvtani probléma megoldása ugyan nagyban függ a kutatók felkészültségétől és előkészületeitől, de a „körülmények” nem mindig adottak a tökéletes mintavételhez, és a terepmunkának vannak olyan részei, amelyeket nem lehet könyvekből megtanulni. Ugyanakkor ezek a projektek akár több tízmillió forintos költségvetéssel dolgoznak, és nehezen vagy egyáltalán nem lehet őket megismételni. A cél tehát minél jobb és minél több adat lejegyzése, lehetőleg minden apró körülmény figyelembevételével, hiszen nem tudhatjuk, hogy milyen adatokra lesz majd szükségük a későbbi kutatásoknak. Hogy ez lehetőleg zökkenőmentesen és a lehető legkevesebb hibával működjön, megfelelő közös fórumokra, folyamatos kommunikációra van szükségük a terepnyelvészeknek. Ezt a támogatást nyújtó nagyobb szervezetek (pl. Dobes, Hrelp) képzéseken, konferenciákon, szemináriumokon, kiadványokon keresztül igyekeznek megoldani. Minden igyekezet és a kutatói hozzáértés ellenére is maradnak hiányosságok az adatokban, amelyeket az adott közösséghez való újabb látogatással lehet pótolni. Sajnos ezek az adatfelvételek olykor megismételhetetlenek, mert az előző alkalom óta esetleg kihalt a vizsgált nyelv.

Horváth Csilla egy adatközlőt faggat az udmurtiai Bagras-Bigrában
Horváth Csilla egy adatközlőt faggat az udmurtiai Bagras-Bigrában
(Forrás: Szeverényi Sándor)

Az előadás harmadik részében az előbb említett jelenség, a nyelvek kihalás elleni küzdelem volt a téma. A nyelvészeti dokumentáció eredményeinek felhasználásával a közösségnek visszaadják saját nyelvi és kulturális tudását, amelyet felhasználhatnak a nyelv oktatásához, a nyelvi identitás megerősítésére. Ez a nyelvi revitalizáció, amely a közösség életében elválaszthatatlan olyan területektől, mint a kultúra, közösségi élet és a hagyományok életben tartása. Mivel közösségi folyamatról beszélünk, elengedhetetlen, hogy jól átgondolt stratégiával ellensúlyozzuk a védeni kívánt nyelv hátrányos helyzetét, majd a beszélők számának emelésével hosszabb távon is biztosítsuk fennmaradását.

E mozgalmakra remek példa a walesi nyelv 20. századi revitalizációja, amely az 1980-as évektől igyekezett egy jogokkal nem rendelkező nyelv presztízsét, használtságát és beszélőinek számát gyarapítani. Mára ez sikeresnek tekinthető, hiszen a közösség identitásának fontos részét képezi, hogy tagjai beszéljenek a közös nyelven. Ez már az oktatásban is meggyökeresedett: közösségük nyelvét nem beszélő szülők is fontosnak tartják, hogy gyermekeik walesiül tanuljanak – annak ellenére, hogy ebből semmilyen kézzelfogható kommunikációs előnyük nem származik. Népszerű könyveket (pl. Harry Potter) fordítottak le walesire. Hogy mennyire jól működik a mozgalom, az az alábbi videóból is látható, amelyben egy walesi fiatalember mond véleményt saját nyelvéről és kultúrájáról (sajnos nincs hozzá magyar felirat, de a közepétől hallható eredeti walesi beszéd is).

A revitalizáió különösen életbevágó a kis uráli nyelvek túlélésének szempontjából. Itt gyakran egy vagy két teljes generáció nem beszéli közössége nyelvét, így még nagyobb kihívás hatékony programokat indítani. Az előadó kiemelte az internet, közösségi oldalak, videómegosztók és blogok fontosságát. Ezek azért is kézenfekvőek, mert nem kellenek hozzá különösebb anyagi források, mint a televízió- és rádióadások esetében; interaktívak és elvileg bárki számára elérhetők. A nyelvészek feladata ebben a folyamatban leginkább az, hogy megőrizzék, lejegyezzék a közösség nyelvét, valamint megfelelő nyelvtanokat, szótárakat, nyelvkönyveket írjanak a tanuláshoz, és az anyanyelvi tanárok megfelelő képzését segítsék.

Az előadás végén Horváth Csilla Donna Gerdts nyelvészt szabadon idézve összegezte az elmondottakat: „Azoknak az időknek már vége van, amikor a nyelvész fogta a hátizsákját, kiment terepre, gyorsan összegyűjtötte, amit kapott, hazajött, kiadta, és itt véget is ért a történet”. Ez azt kell, hogy jelentse a nyelvészetnek és az egyes nyelvészeknek is, hogy a tudományos előrehaladás már rég nem kizárólagos cél: a kutatások eredményeit elérhetővé kell tenni és a vizsgált közösség javára kell fordítani.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X