-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Nincsenek véletlenek. Néha mégis előfordulnak – azaz elő találnak fordulni. Írásunkban a talál + -ni segédigés szerkezetet, valamint 16–18. századi szinonimáit (találkozik, esik, történik) mutatjuk be boszorkányperek és magánlevelek alapján.
A magyar segédigék meghatározása vitatott kérdés. Nincs teljes egyetértés a szakirodalomban azzal kapcsolatban sem, hogy mely elemek tartoznak bele a segédige kategóriájába, és milyen kritériumok alapján (a legtipikusabbaknak az akar, fog, kell, szokott, tetszik stb. igék tekinthetőek). Funkcióját tekintve a segédige az igére jellemző tartalmak valamelyikét fejezi ki főnévi igeneves (infinitívuszos) szerkezetben, ilyen a cselekvők száma, személye, a cselekvés ideje, módja, befejezettsége stb. A segédigévé válás pedig annak a nyelvtörténeti változási folyamatnak az egyik iskolapéldája, melynek során a szókincs egy-egy eleme nyelvtani funkciót kap (ez az úgynevezett grammatikalizáció).
A magyarban ilyen szempontból a leglátványosabb változáson talán a fog ige ment keresztül. A grammatikalizáció bemenetéül ennek ma is meglévő, konkrét, ’kézbe fog, markol’ jelentése szolgált. Az a nyelvtani jelentés, ami ebből a konkrét jelentésből kialakult, nem közvetlenül a jövő idő kifejezése volt, hanem az, hogy valaki megkezd egy tevékenységet. A következő példa azt a szövegkörnyezetet mutatja, melybe a konkrét ’fog’ és az absztraktabb ’kezd’ jelentés is beleillik: A béres szolgák is fogják munkájukat (Gyöngyösi 1664). A ’kezd’ jelentésből úgy alakulhat ki a jövő idejű jelentés, hogy jelentéséhez hozzáadódik az is, hogy a kezdeti fázisban lévő esemény csak a jövő időben fog ténylegesen lezajlani. (Nagyon hasonló módon történik pl. az ’akar’ jelentésű igékből kialakuló jövő idejű segédigék grammatikalizációja, pl. az angol will segédigéé: annak alapján, hogy valaki szándékozik megtenni egy cselekményt, a jelentéshez idővel hozzáadódik az a komponens, hogy meg is fogja tenni az adott cselekményt, az akaratlagosság jelentése pedig háttérbe szorul.)
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A Történeti magánéleti korpusz (TMK) egy olyan digitális szöveggyűjtemény, amelyben 16-18. századi szövegek találhatók elektronikusan kereshető formában. Részben boszorkányperek tanúvallomásaiból, részben magánlevelekből áll, mert ezek azok a források, amelyek a legjobban megközelítik ennek a korszaknak a mindennapi nyelvhasználatát, bár természetesen ezek sem tudják a maga teljességében visszaadni az akkori beszélt nyelvet. A korpusz a tmk.nytud.hu címen bárki számára elérhető, fejlesztése az 116217. sz. OTKA-projektum keretében zajlik.
A jelentés- és funkcióváltozást alaktani és mondattani változások is kísérhetik. A fog igének mind ’markol’, mind ’kezd’ jelentésű használatánál lehet, ill. lehetett múlt idejű alakja: Az oroszlán kedig ordítani foga (Pesti 1536). A ’kezd’ jelentésű használat a középmagyarban már ritkulófélben lehetett, árulkodó, hogy a Történeti magánéleti korpusz-ban ilyen példa már nem található. Erdélyben ugyanakkor kialakult a fog-nak egy másik, szintén segédigei jellegű használata, ebben a funkciójában az esemény valószínűségét vagy lehetőségét fejezte ki: Remélem mindazáltal, eddig Isten előbbeni egészségedre fordított, mert az nem egyébtől, hanem a súlyos katarrustól [= hurut] fogott lenni, ki miá itt is sűrűn vannak hasonló panaszok (Károlyi 1719).
A konkrét ’markol’ jelentésű igének egyik bővítménye az az alany, aki a cselekvés tudatos végrehajtója (mint a fenti példában is a béres szolgák). A segédigei jelentéseknél már megjelenhet az olyan alany, amely nem tudatos végrehajtó, hiszen ilyen esetekben valójában nem a segédige, hanem a főige határozza meg az adott igei szerkezet lehetséges vonzatait: Úgyis kövér, piros ember az urad, csak a gyomra fog eldagadni (Bosz 217, 1730). Másfelől a fog főigének tárgyi vonzata van, a segédigék viszont csak főnévi igenevekkel jelenhetnek meg. Emellett a leginkább segédige-szerűen viselkedő magyar igékre a hangsúlyozás szempontjából is sajátos viselkedés jellemző. Ezek olyan mondatokban, amelyekben nincs kiemelt hangsúlyozású elem, maguk elé veszik vagy a főnévi igenevet, vagy annak egy bizonyos bővítményét, hogy ne rájuk essen az igei szerkezet hangsúlya. A következő példában a ki igekötő az, amely a fog segédige elé kerül: a több legényekkel fogadott egy forint ára borba, hogy reggelre a Tibáné ki fog jönni (Bosz 156, 1750). A TMK-ban azonban vannak olyan jövő idejű fog-előfordulások, amelyekben a fog nem rejtőzik más elem mögé, hanem még képes viselni az igei szerkezet hangsúlyát: átányi Zainé lakóházában látván némely füveket csomóban kötve, azokból egy keveset lopott, hogy talán fog használni a megrontott gyermeknek, ha belőle fürdőt csinálna (Bosz. 158, 1754).
A továbbiakban azokat az igéket, illetve egyéb eszközöket vizsgáljuk, amelyek segítségével a TMK szövegeiben az esemény véletlen bekövetkeztét fejezik ki; a szempontok, amelyek alapján azt mutatjuk be, hogy egy-egy ige mennyire volt segédigének tekinthető, ugyanazok lesznek, mint amelyek segítségével a fog változását illusztráltuk, ezen belül is elsősorban a jelentésváltozás, illetve a bővítmények változása.
„Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük” (Teller Ede)
Maga a véletlen a vél ’valószínűnek gondol, sejt, valamilyen hiszemben van’ ige fosztóképzős származéka. A vél bizonytalan eredetű, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint talán ősi örökség a finnugor korból (a jelentések alapján egyaránt levezethetők konkrét ’tapint, megfog’ vagy elvontabb ’észlel’-féle előzményekből). Az érzékelési és gondolkodási folyamatok összefüggését kifejező hasonló kifejezésekkel (mutat, tud, lát stb.) szemben a vél és a véletlen használatában a szubjektív megítélés, illetőleg az olyan tartalmak, jelentésárnyalatok kerültek előtérbe, mint a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a hirtelen, váratlan történések, valamint az esemény résztvevőinek szándékától független következmények.
A Történeti magánéleti korpusz magánlevelezéseiben gyakran úgy jelenik meg a véletlen, hogy a levélírók, mivel tisztában voltak azzal, mennyi minden alakulhat a szándékaikon kívül, egy-egy esemény kapcsán általában több lehetséges következményre is számítanak: Tudakoztassa Kegyelmed, hogyha fogyatkozás találna lenni, kit nem remélek (Barkóczy Krisztina levele 1708); Én ugyan, ha alkalmatosság lesz, csak küldök, hogyha a rézpénzt meg találnák unni, fogyatkozásunk ne legyen (Barkóczy Krisztina levele, 1706). Ha, szívem, azok is postán, s úgy egyéb leveleim oda találtak volna vetődni, azokat is dirigáld utánam (Károlyi Sándor levele, 1723).
A boszorkányperekben felidézett történetek szereplői gyakran keresnek magyarázatot a közösségben történt – nem ritkán tragikus kimenetelű – eseményekre, így elbeszéléseikben főként a ’váratlan’, az ’előre nem látható’ jelentésárnyalat kap nagyobb hangsúlyt: Egykor a fatensnek egy ökre megdöglött véletlenül (Bosz. 80, 1730). A tanúk azonban a véletlennek (vagyis hirtelen, váratlanul bekövetkezőnek) tartott események mögött is gyakran feltételeznek szándékosságot, akarattal történő cselekvést és cselekvőt: bizonyos csikója véletlen a lábáról leesvén, azonnal a fatensnek felesége kemény szókkal fenegette a Pásztornét (Bosz. 216, 1730); gyanakozék, hogy ő volna oka minden véletlen nyavalyának (Bosz. 217, 1730); Ezen véletlen dolog nem egyéb okból esett, hanem hogy Bedécs Istvánnénak egy beteg leánykája lévén, elsőbben Zainé gyógyította, azután pedig más asszonyt hívtak gyógyítani (Bosz. 158, 1754). Ugyanakkor a boszorkányperekben is különféle megoldásokkal fejezik ki a véletlen eseményeket: előhozakodván az ilyetén gonosz és rossz asszonyokról, mondta, hogy ha őneki találnának véteni, kész volna panaszra menni (Bosz. 465, 1751).
A segédigévé válás rögös útján
A 16–18. század során a talál + főnévi igenév szerkezet tekinthető jellemzőnek a ’hirtelen, váratlan, előre nem látható’ jelentés segédigei kifejezésére: ha valamint pénz találna maradni, jó volna – írja Barkóczy Krisztina férjének, Károlyi Sándornak 1698-ban. A jelenlegi TMK-s talál előfordulások mintegy 15%-a ilyen, tehát viszonylag gyakorinak számít ez a szerkezet. A talál segédigévé válását jól mutatja a bővítmény megváltozása; főigeként ’valaki talál valamit’, esetleg ’valamire’, míg segédigeként főnévi igenév a bővítmény: nem is találtam mindenekbe’ kedve szerint szólni (Barkóczy Krisztina, 1705), a fatens azon éjszaka időn ki talált menni az konyhára (Bosz. 282, 1742). A segédigei talál esetében az igekötős szerkezetek már a korszakban sem értelmezhetők ’megtalál’ (itt ’eltalál’) jelentésűként – a meg igekötő itt a hajítani főnévi igenévhez tartozik, s a talál hangsúlykerülése miatt kerül a talál elé: a Fatens háza födelét vájta volna a raboskodó asszonynak a kakasa, kihez egy fácskával hozzáhajíta a fatens, és meg találá hajítani, mely Kakasért összeveszett a fatenssel (Bosz. 221, 1743) hajítván az baltával, inaskát meg találván hajítani, megvágódott (Bosz. 63, 1723).
A korszakban ugyanakkor több hasonló jelentésű ige is elindult segédigévé válás felé, szintén a véletlenséget, váratlanságot kifejező a használatban: ilyen az esik, a történik és a találkozik. Az esik egyik jelentésárnyalata, ami alkalmassá tette a véletlenszerűséget kifejező segédigei használatra, az állapotváltozás, ’valamivé válás’ lehetett: ott egészen az volt a híre, hogy maga is vagy rabbá, vagy másként esett Kegyelmed (Barkóczy Krisztina levele, 1705). Ehhez gyakran hozzákapcsolódik szándéktalanság, a tehetetlenség, olyan szókapcsolatokat eredményezve, mint korszakban jellemző és azóta sem ismeretlen a nyavalyába esett, betegségbe esett. Az esik általánosabb jelentése, az események egymásra következése, a történés kifejezése mentén is elindulhatott a változás: nagy hirtelen a falu felől nagy zúgás esék (Bosz. 37, 1723).
A segédigeszerű használat kialakulásával ezúttal is megváltoztak a ige vonzatai (’kerül valami valahova/valamibe’ vagy ’történik’ + alanyesetű főnév bővítményeket felváltja az infinitívusz): márciusba expediáltatott (’küldetett el’) áprilisba esett megadnom (Barkóczy Krisztina levele, 1705). Az esik ilyen használatának átmeneti voltát mutatja, hogy külön tagmondatként is kifejezhető lenne a bővítményben foglalt tartalom, s az esik a főmondat állítmánya lehet (míg a talál segédige esetében ez nem lehetséges): ’úgy esett (a dolog), hogy áprilisban adtam meg’. Ugyanakkor segédigei jelentés ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy a cselekvő alanynak éppen mik a lehetőségei, képességei: ’úgy esett, hogy áprilisban tudtam megadni (és nem korábban)’. Vagyis nem a hirtelenség, az előre nem látható esemény, következmény válik hangsúlyossá, hanem hogy a beszélő (esetünkben levélíró) akaratától függetlenül sikerültek így az események. Hasonló figyelhető meg a következő részletben is: „dolmány itten nem lévén, mértéket küldene, szívem, kegyelmed, akit szabó mérne meg, mert az elei rámán esnék megvarrni” (Barkóczy Krisztina levele, 1705). Ugyanígy megmutatkozhat az is, hogy a cselekvés előre nem látható, nem tudatos döntés eredménye: amikor aztán az liszttel megindult volna este késő(!) az Malomból, esett jönni szekérrel Miskolc városában lakó Veress Nagy Janos háza mellett (Bosz. 61, 1716).
„Oly állapot történt”
A talál segédigééhez hasonló funkció kialakulása figyelhető meg a történik esetében (a 16. század elejéről már kimutatható a ’véletlen esemény következik be’ jelentése), bár előfordulása szórványosabb: „Továbbá ím küldtünk egy lakatot és egy reteszt fejével egybe, kit magaddal viselj, hogy mikoron történik úton járnod és valamely jobbágyodnál megszállanod, mindjárást rávethesd az ajtóra” – írja Nádasdy Tamás a feleségének 1558-ban. Ennek az igének a bővítménye azonban jellemzően tagmondatként jelenik meg, nem pedig infinitívuszként, tehát a változás átmeneti stádiumban van, egy-egy beszélő / levélíró nyelvhasználatában is váltakozás figyelhető meg: De ha történnék, hogy valami szükséges dolgainkért ez idő közbe haza ha kelletnék két napra mennem, tehát [...] tartasd készen túl az szekeret (Nádasdy Tamás levele, 1559).
A találkozik a mára elavult ’találtatik’, ’található’ jelentésben is gyakran használatos ebben a korszakban, a maitól eltérő vonzattal (alanyesetű névszó): annyi méz találkozott a kasban, hogy egy erős ember alig emelhette föl (Bosz. 114, 1721); Micsoda kis lakatocska találkozott nálad? (Bosz. 101, 1756), Eperjest vagy Lőcsén talán az ötvösöknél valami szép munka találkoznék készen (Károlyi Sándor levele, 1705) – ez utóbbi szövegrészletben szintén megfigyelhető, hogy a történés a résztvevők szándékától független, nem kiszámítható (ezt már a talán is mutatja). Emellett – a talál-hoz képest jóval ritkábban – előfordul a találkozik segédigei használata is: [a tanú] egykor a [ti. boszorkánysággal vádolt személy] házához találkozott menni, senki házánál nem lévén, e Fatens bement a házban (Bosz. 431, 1750). A találkozik ebben a funkcióban, azaz amikor véletlenül bekövetkező eseményt fejez ki, annyiban hasonlít a talál segédigére, hogy ez is csak főnévi igenévvel jelenik meg, azaz – szemben az esik és történik ilyen használatával – ennek nem lehet önálló tagmondatban kifejtett bővítménye.
(Forrás: allthesherlockgifs.tumblr.com/post/75907417180/sh-tags-the-universe-is-rarely-so)
„Véletlenszerű” változatok
Noha a segédigei használat a történik esetében szórványos a korszakban, említésre érdemesek azok az alternatív szerkezeti megoldások, amelyek erre az igére, és ennek jelentésére épülnek, szintén az akaratlanságot, a véletlent, a kontroll hiányát fejezve ki. Jellegzetes változat a történetből és a történet szerint: ha történet szerint sógor uram otthon nem volna, kegyelmed szakassza fel Miklós uram levelét (Telegdy János levele 1590), Egykor [a tanú] egy tyúkját [a boszorkánysággal vádolt személynek] történetből megütötte (Bosz. 30, 1717); a fatens is táncolva felment, és történetből a szekrényből említett Kiss Ferencznek túróját elvitte volna (Bosz. 296, 1755). Időnként ezek a megoldások hangsúlyozzák a szándéktalanságot – a segédigés, vagy segédigeszerű szerkezet mellett: vagy történetből nem találtam-e Görgeitől felküldeni [ti. egy levelet] (Barkóczy Krisztina levele, 1707); Hogyha történet szerint, a seprű az ajtóban talált dőlni, azért leghamarább megharagudott Dorkó (Bosz. 92, 1744), azt tanulta, ha történetből boszorkányokra találkoznék hogy igazan megismerhessen bennük [’felismerhesse őket’], tehát ott azon helyen álljon meg (Bosz. 457, 1653).
Az esik, a történik és a találkozik segédigei használatai visszaszorultak, a történetből és a történet szerint funkcióját pedig a történetesen vette át (ez azonban csak későbbről, a 19. század első negyedétől mutatható ki).
Források
Benkő Loránd (főszerk.) 1967–1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1–3. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Gugán Katalin 2008. A központi segédigék története a középmagyar korpusz tükrében. In: Haader Lea – Horváth László (szerk.) Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 64–76.
Gyöngyösi István: Murányi Venus. 1664.
Kálmán László – Nádasdy Ádám: A hangsúly. In: Kiefer Ferenc (szerk.) 1994. Strukturális magyar nyelvtan 2. Fonológia. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Pesti Gábor: Fabulák. 1536.
Szabó T. Attila et al. (főszerk.) 1975–[2009]. Erdélyi magyar szótörténeti tár 1–[14]. [1–4.] Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, [5–8] Akadémiai Kiadó, Budapest, [9–] Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár.