nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Színesedő” brazil lakosság: már nem fehér a többség

„Színesedik” Brazília lakossága: a legutóbbi népszámlálás eredményeként kiderült, hogy az ország történetében először már nem a fehérek vannak többségben.

MTI | 2011. november 18.
|  

A latin-amerikai ország 191 millió lakosa közül 91 millió vallotta magát fehérnek a 2010-es felmérés során, ez a brazil népesség 47,7 százaléka. 2000-ben a fehérek hányada még 53,7 százalék volt.

A magukat feketéknek mondók aránya 6,2-ről 7,6 százalékra nőtt, a „kevert” – mesztic, mulatt, kreol – kategóriába 11 éve 38,5 százalék, tavaly 43,1 százalék sorolta magát. A kisebbségek közül 2 millióan vallják magukat ázsiainak, őslakosnak pedig mindössze 817 ezren.

Brazíliában 10 évente tartanak népszámlálást, amely elég részletes lakossági felmérés. A legutóbbi révén kiderült, hogy 2000 óta 13,6 százalékról 9,6 százalékra apadt a felnőttek körében az írástudatlanok aránya, a 10-14 év közötti gyerekeknél pedig 7,3-ről 3,9 százalékra mérséklődött. Az iskolába nem járó gyerekek hányada 5,1-ről 3,1 százalékra csökkent. Az úgynevezett termékenységi ráta is lefelé mozdult, immár csak 1,86 gyermek jut minden nőre, míg 2000-ben még 2,38 volt a viszonyszám.

A vagyon megoszlását illetően a lakosság tizede a jövedelem 44,5 százalékát élvezi, míg az alsó 10 százaléknak mindössze 1,1 százalék jut. A népesség bő fele a minimálbérnél kevesebbet keres – adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Brazília a világ egyik legszínesebb etnikumú országa, és szinte teljesen mentes a rasszizmustól, lakóinak zöme „faji demokráciaként” értékeli hazáját.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 scasc 2011. november 18. 10:15

Ez mért lenne meglepő? A sötétebb pigmentáció génje domináns, a világosé recesszív. Mivel a "köztes" (mulatt, mesztic, ...) árnyalatok sem fehér közé számítanak, teljesen várható a monoton növekvő "nem-fehér" eredmény. Egyedül ha a fehérek szigorúan elkülönülnének a nem-fehérektől ÉS magasabb fertilitási rátájuk lenne fordulhatna elő fordított fejlemény.

Információ
X