-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 -re Folytatás: "A -d-re talán a válasz az, hogy fiktív tőre épül, nincs öná...2024. 10. 13, 11:41 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Tudta ön, mit jelenthet az alma a magyar népdalokban? És vajon miért fordul elő olyan gyakran a ló vagy a gémeskút a szövegekben? Néha dúdoljuk, máskor csak hallgatjuk, de sokszor nem is vagyunk tisztában vele, hogy egész jelképrendszerek bújnak meg egy-egy népdalunk soraiban. A magyar népköltészet helyenként sikamlós, máshol fennkölt jelentésű szimbólumaival ismerkedhet cikkünk segítségével.
Nekünk ma már szokatlan lehet, hogy a szerelemről vagy a testiségről dédanyáink és dédapáink még igencsak óvatosan szóltak, szólhattak. Képzeljünk csak el egy békés mindennapjait élő kis magyar falut jó néhány évtizeddel ezelőtt: mennyire lett volna ildomos arról beszélni, hogy ki mivel tölti az idejét, miután lement a nap? Esetleg arról, hogy kinek milyenek a tapasztalatai? Ezeket a tabukat egyrészt a mindennapokat meghatározó vallás, másrészt az apró közösségek erős belső erkölcsi „felügyelete” erősítette. Hiszen kinek lenne ínyére, hogy egy-egy megjegyzése után két hétig róla pletykáljanak?
Mondjam vagy mutassam?
No de beszélni azért mégis csak kell az olyan fontos dolgokról, mint például egy új szerelem, a kedves csalfasága, vagy éppen a szexuális tapasztalatok. Nem kellett félteni eleinket: megoldották a dolgot, méghozzá nem is akárhogyan. A magyar népköltészet szebbnél szebb darabjai hemzsegnek a csalafinta szimbólumoktól, költői képektől – márpedig ezek kiválóan alkalmasak arra, hogy az ember el is mondjon valamit, meg ne is.
Ha tehát rózsás kedvű őseink titkos, de azért (legalább a címzett számára) mégiscsak érthető üzenetet bújtattak a szívszorongató vagy éppen vérpezsdítő dallamok közé, elvileg a szövegek kibontására, megfejtésére is van mód. Csak a kulcsot kell ismernünk. Erre ad módot a néprajztudósoknak a magyar népköltészet szimbolikájáról készült számos kutatása, komoly munkája.
A Magyar Néprajz című sorozat szimbolikával foglalkozó kötete Lükő Gábort emeli ki a kutatók sorából, hiszen 1942-es könyvében ő kezdte el magyarázni népköltészetünk szövevényes jelképrendszerét. „Azóta tisztán látjuk, hogy a népdalokban sokszor emlegetett virágok, gyümölcs- és színnevek határozott jelentéssel bírnak, s a nép rajtuk keresztül áttételesen tud kifejezni gondolatokat, elsősorban a szerelemről és a tőle elválaszthatatlan erotikus élményről” – olvasható a Magyar Néprajzban.
Virágnyelven
Igaz, a titkok megfejtése azért még mindig nem egyszerű. Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy minden tájegységen ugyanazokat a szimbólumokat használták titkolózó eleink, még akkor sem, ha azért van néhány nagyon elterjedt és közismert jelkép is. A rózsa például olyannyira egyértelműen a szerelmest, a szerelmet takarja, hogy megszólításként is használatossá vált a magyar nyelvben. „Hej, rózsa, rózsa, ékös vagy,/ Hajnali csillag, fényös vagy” – szól egyik ismert népdalunk.
Manapság persze nemigen emlegetjük egy házibulin, hogy hová is tűnt a rózsánk a sörrel, vagy nem kérdezzük meg a főnökünket, hogy alkalmasint ki tudunk-e venni betegszabadságot a gyerek miatt, mert a rózsánknak éppen nincs erre módja. Ennek ellenére azért nem kell sokat magyarázni egy irodalomórán, hogy miért fordul elő éppen ez a virág olyan sokszor a népdalok szövegében. De a fentitől elvontabb használatra is van példa bőven: a „déltől estig nyílik a piros rózsa” sorban a rózsa inkább már magára a szerelemre vonatkozik – egész pontosan a rövid ideig tartó szerelemre.
A „virágnyelv” használata mellett a magyar népköltészet a szimbólumok komoly tárházából dolgozik: szintén nagyon gyakori jelkép például a gyümölcs. És szintén erotikus értelemben használatos. A „Piros alma kigurult a sárba” kezdetű népdal mögött például egy szégyenben maradt lány története húzódhat meg. Még szerencse, hogy később a szöveg így folytatódik: „Piros almát felveszem, megmosom,/ A rózsámat ölelem, csókolom”.
A hétköznapokban is alkalmazhatták egyébként az almát jelképként: például az ablakba kitett három piros alma biztatást jelentett az udvarlónak. A félbevágott alma viszont nem sejtetett túl sok jót – ez ugyanis az udvarlás elutasítását jelentette. Nem véletlenül fogalmaz így a dal: „Mit nékem egy almát kétfele vágni,/ Mit nékem a szeretőmtől elválni!”.
A gyümölcsök közül azonban sokkal egyértelműbb jelkép a szilva: szilvát szedni konkrétan szerelmi aktust jelent a dalok szövegében, írja a Magyar Néprajz. „Éva, szívem, Éva, most érik a szilva./ Terítve az alja, fölszedjük hajnalra.” Itt eleve nehézkes lenne a szó szerinti jelentést erőltetni, még ha valaki meg is próbálkozna vele: elvégre ki szedne szilvát az éjszaka közepén? Ha netán továbbra is kételkednénk, meggyőző erővel hathat az alábbi néprajzi gyűjtés: „Szép a pina, mert fekete. Jézus Krisztus teremtette. Lökött bele szilvamagot, Köréje meg prémet rakott”.
Mi bújik meg a búzában?
A gabona sem marad el a többi jelképként szolgáló növény mögött: az mtklub.hu egy bejegyzésében részletesen tárgyalja például azt is, mi mindent jelenthet valószínűsíthetően (a néprajzi kutatások alapján) a búza vagy épp a kender. A kalászosok – némi képi hasonlósággal élve – a nő, a nőiség szimbólumai. A „kenderem kiázott, a tóba' kicsírázott” sor így (csak alig burkolva) a testi szerelemre, az aktusra utal – írja Szepes Erika és Hoppál Mihály munkájára hivatkozva a cikk. De ugyanerre vonatkozhat a búza, illetve a búzaszem kipattanása is. Ha ugyanis a búza beért, és a szeme is kipergett, ott már valószínűleg a szerelembe esés is megtörtént.
Persze nem csak a fehérnép szerepelhetett a népdalok szövegeiben. A dió és a mogyoró a férfiasság szimbólumaként jelenik meg dalainkban – így aztán, ha egy népdalbéli lány belebetegszik a dióba, kétségkívül nem a hasfájás gyötri. Egy népballada például ennyivel „intézi el” a teherbe esést: „Szabó Vilma kiment a kis kertbe,/ Lefeküdt a diófa tövébe”.
Virágok, gyümölcsök, gabonák – mind „kéznél lévő”, jelképnek kiválóan alkalmas elemei a hétköznapi paraszti életnek. Ezeket talán még megmagyarázni, megfejteni sem olyan bonyolult feladat néprajztudósaink számára, legalábbis a gazdag néprajzi gyűjtések birtokában. Miféle titkok bújnak még meg azonban egy-egy sorban, amit a dédapák és dédanyák értettek és használtak? Milyen szimbólumrendszer szőtte át őseink mindennapjait, amiről nekünk csak halvány sejtésünk van? Mennyi jelkép fölött siklunk el, elolvasva egy népmesét vagy eldúdolva egy népdalt? A kérdést megválaszolni talán legalább olyan nehéz, mint magyarázatot adni egy-egy szimbólum titkára.
(A témával a későbbiekben tovább foglalkozunk majd.)
Források:
Magyar Néprajz V., Folklór 1.: Magyar népköltészet
R. Molnár Emma - Vass László: Stilisztikai ábécé. Módszertani Közlemények Könyvtára 11. Tanárok Könyvtára 2. Szeged, 1989.