nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Rezeda, avagy szüntelenül rád gondolok
Csajozzon, pasizzon virágnyelven ön is!

Titkos nyelv: ezt hallva a legtöbben katonai kódokra, rejtjeles kémjelentésekre gondolnak elsőként. Pedig létezik olyan titkos nyelv is, amely messze áll a háborútól. Mi több, a szeretet, a szerelem, a vonzalom kifejezésére szolgált egy olyan korban, amikor árgus szemek védelmezték a fiatal lányok ártatlanságát, és a szemérem megakadályozta bizonyos gondolatok nyílt kimondását.

Németh Lilla | 2009. november 2.
|  

Szeretnélek látni délután, elepedek érted, szüntelenül rád gondolok: volt idő, amikor mindez nem volt szavakkal kifejezhető, ehelyett az egymás iránt gyengéd érzelmeket táplálók virágok segítségével juttatták el egymásnak titkos üzeneteiket. Ahogy Pajor István hites ügyvéd 1833-ban megjelent Titkos szerelem, vagyis napkeleti virágnyelv című könyvének mottója írja a virágokról:

„Hagyd, beszéljék szerelmedet,
Váltsák titkon fel nyelvedet.
Kedveseddel így beszélj:
Nem fenyeget így veszély!”

A fenyegető veszély pedig az volt, ha illetéktelenek is felismerték a csupán egyetlen személynek szánt üzenetet. Nem csak az számított, milyen virágot kapott az ifjú hölgy, hanem az is, hogy az milyen színű volt, fejjel lefelé vagy felfelé, bal kézzel vagy jobbal adták-e át. Nem csoda, hogy sorra láttak napvilágot a szimbólumokat felfedő kézikönyvek. S virágot kapván a fiatal lányok ugyancsak izgatottan szaladtak a könyvespolchoz ellenőrizni, vajon mit óhajtott kifejezni az ajándékkal a kedves lovag. Volt tétje a dolognak, hiszen a vágyakozó üzenetek mellett szép számmal akadtak negatív töltetű szimbólumok is.

Bábeli zűrzavar. A pipacs egyes források szerint azt jelentette, hogy „túl sokat fecsegsz”
Bábeli zűrzavar. A pipacs egyes források szerint azt jelentette, hogy „túl sokat fecsegsz”
(Forrás: MTI/Czimbal Gyula )

Az keresztyén szüzeknek tisztességes koszoroia

A virágnyelv használatára már a Bibliában és a görög és római mitológiában is találunk utalásokat. Míg a keresztény kultúrkörben a virág a tisztaság és erény jelképeként tűnt fel, a mitológiában inkább a hódolat kifejezéseként szerepelt. A görög szép hölgyek számára a mimóza volt a legnagyobb elismerés, a rómaiak pedig a vörös rózsának örültek leginkább. A Hahn-dinasztia idején hasonló célokra állítólag akkora virágos kerteket ültettek a kínaiak, hogy élelmiszer-termelő földművelésre már alig maradt elegendő terület.

A keresztény virágszimbolikáról az egyik legkorábbi művet Valahfrid Strabo (809-849) írta, aki Hortulus című művében a reichenaui kolostor kertjének 24 gyógynövényét vette számba virágzásuk, konyhai felhasználásuk, valamint a gyógyászat szempontjából, úgy, hogy néhány esetben a gyógyító erő mellett a virágok jelképi értelmét is feltüntette.

A lovagkor két legdivatosabb gyógynövénye – és ennek következtében két legelterjedtebb  szimbólumnövénye is – a fehér liliom és a rózsa volt: ezek a népművészetben a mai napig továbbélnek a tulipános ládák mintáiban. A fehér liliomot a testi és a lelki tisztaság, míg a rózsát a titoktartás és a szerelem jelképeként tartották számon.

Válaszul a virágénekek szabados erkölcsöket sugalló szimbolikájára, a 16. századtól sorra jelentek meg az úgynevezett „erkölcsbotanikai” művek, amelyekben a szerzők megkísérelték visszairányítani az olvasók figyelmét a virágok vallási jelentéséhez. Az egyik legismertebb ilyen mű Lucas Martini munkája (1581), amely Péchy Lukács fordításában már tíz évvel megjelenése után napvilágot látott magyar nyelven is Az keresztyén szüzeknek tisztességes koszoroia címen. A mű húsz – abban a korban divatos, – koszorúfonásra alkalmas növényt sorol fel, és ezekhez párosít gyógyhatásokat és különböző erkölcsi tartalmakat.

A szerző a fiatal lányok helyes testi-lelki neveléséhez igyekezett támpontot adni: a húsz növény húsz elsődleges, a keresztény élethez elengedhetetlen erény jelképeként szerepelt. Így lett a "tavaszi első sárga fű" (tavaszi kankalin) az "isten igéjéhez és szolgálatjához való jókedv és szeretet", a "kék viola" (ibolya) az alázatosság, a "rukerc" (százszorszép) a hallgatás, vagy a rozmaring "a leányzóknak tisztaságuk" szimbóluma.

Oldal a Péchy-könyvből
Oldal a Péchy-könyvből
(Forrás: tankonyvtar.hu)

Titkos szerelmi üzenet

Szerelmi kódnyelvként a virágok csak a 18. században terjedtek el szélesebb körben. Ha egy fiúnak akkoriban megtetszett egy leány, nem volt túl sok lehetősége arra, hogy érzelmeit választottja tudtára adja. Az erényes leányokat a szülők gondosan őrizték, a házból is csak kísérettel léphettek ki. A virágok viszont szavak nélkül is beszéltek. Így fejlődött ki a rájuk épülő kifinomult jelrendszer, amelyet megtanulni csaknem olyan bonyolult volt, mint egy idegen nyelvet.

A virágnyelvi kommunikáció a szakirodalom szerint akkor kapott lendületet, amikor egy angol hölgy, bizonyos Lady Mary Wortley Montagu a 18. század elején Keleten járt, és nő létére bebocsátást nyert egy keleti hárembe. Ő volt az első, aki széles körben beszámolt róla, vendéglátóinál miként szokás virágok útján kommunikálni. 1763-ban megjelent írásával (Levelek a Keletről) valósággal felvirágoztatta a virág-ajándékozást.

Az első virágnyelvi szótár 1818-ban látott napvilágot Le Languages des Fleurs címmel: ez több mint nyolcszáz növény jelentését írta le. Ekkor már a költők, zeneszerzők és festők is szimbólumként használták a virágokat alkotásaikban. A 17. században keletkezett csendéletek közül például sokat alaposabban megérthetünk, ha ismerjük a virágok jelképrendszerét. De a hozzáértők számára ugyanígy üzentként szolgálhatnak a népi hímzések, a népdalok, a népmesék, a balladák virágmotívumai is.

Lady Mary Wortley Montagu
Lady Mary Wortley Montagu
(Forrás: jamessmithnoelcollection.org)

Vágyakozás és kioktatás

A virágnyelv népszerűsége a 19. század második felében érte el csúcspontját. A viktoriánus Anglia prűdségéről híres társadalmában hatalmas divattá vált a csokrokkal való kommunikálás, és a szokás lassan de biztosan gyökeret vert más országok kultúrájában is.

Magyarul 1852-ben, Kassay Adolf összeállításában jelent meg az első virágnyelv-szótár.

Ebben például a margaréta a változatosság, a százszorszép pedig az ártatlanság és a viszonzott érzelem szimbóluma volt.

Ennek mintájára számos más gyűjtemény is napvilágot látott a későbbiekben. Egy volt ezek közül a fent említett Pajor István-munka, s egy másik az 1885-ben megjelent Legteljesebb virágnyelv című könyvecske, amely a virágok beszéde mellett a színekkel, a legyezővel, a bélyegekkel, a kesztyűvel, a zsebkendővel és a drágakövekkel való kommunikáció kódjairól is fellebbentette a fátylat. Mi több, öt különböző titkos ábécét is bemutatott.

E zsebkönyv virágokat taglaló részében a babvirág például azt jelentette, „érted bármire kész vagyok”, a bojtorján azt sugallta, „nem akarok nélküled élni”, a gyöngyvirág a „régóta szeretlek” kifejezésére szolgált, míg a mécsvirág felettébb romantikusan azt üzente: „addig tart az igazi boldogság, amíg szeretünk”.

Ezzel szemben az uborkavirág azt közölte, „nem óhajtalak úgy, mint régen”, az aloévirággal azt tudakolta az ajándékozó: „miért kínzol féltékenységeddel?”, az ezerjófű pedig egy aktualitásából sohasem vesztő kérdést szegezett a választottnak: „boldogabb vagy, mint velem lettél volna?”. S szép számmal előfordulnak kioktató üzenetek is: „ne légy kétszínű” (topolyalevél); „a szép ruha nem érdem” (tollas szegfű); „légy szerény” (tatárka) vagy „ne légy oly gőgös” (szilvafavirág). Néhány üzenet egészen kegyetlen, mint például a „rám nézve meghaltál”, amit a havasi szegfű fejez ki.

Végzetes félreértések

A virágnyelvvel csupán egyetlen gond volt: hogy a különböző gyűjtemények tartalma nem feltétlenül fedte egymást. Vagyis ugyancsak nem volt mindegy, hogy a szerelmes fiatalok melyik kiadványból tájékozódtak az ajándékot illetően. Ha nem ugyanabból, a félreértés könnyen végzetessé is válhatott. A Legteljesebb virágnyelvben például a galagonya jelentése a következő: „csak veled szép az élet.” Igen ám, de mi történik, ha az ajándékot kapó fél nem ebből, hanem – mondjuk – a Pajor-féle kiadványból tudakozódik? Ebben ugyanis a galagonya értelme: „szerelmem hasztalan kéred, célod nálam el nem éred”. Ez bizony nem is finom elutasítás. Belegondolni is rossz, hogy egy ilyen apró „banánhéjon” örökre elcsúszhatott egy bimbózó szerelem...

Egyéb nehezítő tényezők is akadtak. Tegyük fel, hogy a lány piros rózsát adott az udvarlójának. Ha úgy sejtjük, hogy ennek csak pozitív töltete lehetett, nagyon tévedünk. Csupán akkor volt ez így, ha a lány a virágot a fiú felé fordítva nyújtotta át. Ha a szárát irányozta felé, akkor az értelem – hipp-hopp – az ellenkezőjére fordult. Piros rózsa bimbója levelestől-tüskéstől, egyenes irányban átadva azt közvetíti: „félek, de remélek”. Megfordítva viszont: „nincs remény”. Szedjük le a töviseit, és az értelem hirtelen megint az ellenkezőjére fordul: „nem kell félni, mindent lehet remélni.” Szedjük le azonban a leveleit, és hagyjuk meg a töviseit: „veszély mindenfelől.” Ha az ajándékozóról van szó, akkor a virágot jobbra billentették, ha az ajándékozottról, akkor balra.

Még a virágok számával is lehetett üzenni. Például attól függően, hogy hány gyöngyvirág volt egy csokorban, utalni lehetett a találkozás órájára (1 szál virág – éjfél után 1 óra). A napokat pedig akáclevelekkel jelölték: a mát egy levél, a holnapot két levél szimbolizálta, és így tovább. Ha a nő válaszként a hajába tette az imádójától kapott virágot, az elutasításról árulkodott, ha viszont a kebelére tűzte, akkor ezzel azt fejezte ki, hogy viszonozza az udvarlója szerelmét. Minden apró részletnek megvolt a maga árnyalt jelentése.

Manapság mindebből nem sok minden maradt használatban. Tudjuk, hogy az ibolya a szerénység jelképe, a vörös rózsa a szerelemé, és krizantémot csak a legritkább esetben adunk ajándékba, mert az hagyományosan a temetőbe kívánkozik. S talán arra is figyelünk, hogy a csokorba páratlan számú virágot kérjünk a boltban. De ma már ez sem mind aranyszabály.

Amit viszont ma is mindenki tud, az talán maga a lényeg: hogy érdemes virággal kedveskedünk annak, akit szeretünk.

Források

A legteljesebb virágnyelv. Eredeti kiadó: Mehner Vilmos 18766-1885.

Új kiadás: Paginarum Kiadó 1998.

Marosvölgyi Klára: A virág, a színek szimbolikája

Köteles Ferenc - Varsányi Péter: Titkos jelbeszéd

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X