nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Szelfik a 19. századból

Nemrég jelent meg egy album, amelyben olyan 19. századi fotókat gyűjtöttek össze, amelyeken egy-egy kisgyerek látható. De ha figyelmesek vagyunk, a kép hátterében észrevehetjük a leplekkel eltakart anyákat is.

nyest.hu | 2013. december 9.
|  

Régen minden jobb volt. Kivéve azt, hogy szelfit kicsit nehezebb volt csinálni. A 19. században például nem lehetett olyan egyszerűen gyerekkel együttfit csinálni, mint manapság. A The Independent bemutatott egy fényképsorozatot, amelyen gyerekek láthatók, a háttérben pedig ruhákkal elfedett alakokként az anyák.

Aki már próbált kisgyereket lefényképezni, az tudja, hogy milyen kihívást jelent a fényképész számára az állandóan izgő-mozgó, pillanatig sem nyugvó gyerek. Ha még azt is hozzávesszük, hogy milyen technikai adottságok álltak rendelkezésre a 19. században, akkor megérthetjük, hogy kerülnek ezekre a bizarr képekre a „szellemanyák” alakjai.

Szelfik a 19. századból
Forrás: independent.co.uk

Az ő feladatuk nyilvánvalóan az volt, hogy nyugton tartsák a gyereket, amíg a fényképész elkészíti a képet. Alakjuk azonban egybeolvad a háttérrel, sokszor homályos, nagy fekete vagy sötét lepedőkkel vannak letakarva – így próbálják elrejteni, hogy tartják gyermeküket az ölükben. Ottlétükről azonban sokszor árulkodik egy-egy kidomborodó orr vagy éppen a karok vonala.

Szelfik a 19. századból
Forrás: independent.co.uk

A fényképek elkészítésének akkoriban igen nagy jelentősége volt: mivel igen nagy volt a csecsemő- és a gyermekhalandóság, igyekeztek megörökíteni a kicsiket még életükben. Ma már kissé morbidnak tűnhet az a szokás, hogy a halott gyermeket is felöltöztették, beállították és lefényképezték.

Szelfik a 19. századból
Forrás: independent.co.uk

Ezek a képek azonban élő, izgő-mozgó gyerekekről készültek – akik tárgyaknak tűnő szüleik ölében ülnek. Most több mint ezer képet gyűjtött össze Linda Fregni Nagler, és egy albumban ki is adta őket. A The Hidden Mother (Az elrejtett anya) című kötethez Geoffrey Batchen fotográfiatörténész írt egy bevezető esszét, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a mennyire más szülői szerepet tükröznek ezek a fényképek. A képek mindegyikén a szülő háttérbe vonul, szinte ki van törölve, hogy a gyerek állhasson a kép középpontjában.

Szelfik a 19. századból
Forrás: independent.co.uk

Forrás, további fényképek

She's behind you: The 'hidden mothers' on the late-19th century equivalent of the selfie

In pictures: The Hidden Mother

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 El Vaquero 2013. december 10. 18:27

Látom, ez a szelfizés megunhatatlan a nyest által részéről nekilyebele. Egyedül a féiszbuk esetében emlékszek ilyen hájpkampányra, mikor a lájkot, lájkolást terjesztették el.

Információ
X