nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Jó helyen, jókor, Jókai
Szabadság, szerelem és jó sok vér

A Jókai-regények alkalmasak arra, hogy egyfajta modern mitológiaként mutassanak lehetséges válaszokat a mindannyiunkban felmerülő örök kérdésekre hazáról, becsületről, szerelemről, történelemről, barátságról és egyebekről. Erről persze szinte lehetetlen meggyőzni azt a diákot, akinek túl korán, már hetedikben A kőszívű ember fiait kellene elolvasnia és megértenie.

Kamrás Orsolya | 2015. október 16.
|  

Jókait olvasni nehéz. Nemcsak a diákok számára az, a felnőtt korosztályból is egyre kevesebben vállalkoznak arra, hogy a magyar irodalom talán legnagyobb példányszámban eladott szerzőjének szövegeit olvassák. Idegen szavakkal teletűzdelt, sokszor dagályos nyelvezete nehezen emészthető a mai olvasó számára, végletesen leegyszerűsített, a mesékhez hasonlóan polarizált világát, olykor szinte az abszurditásig valószínűtlen fordulatait, történetvezetését minden bizonnyal sokan érzik életidegennek.

Jókai Mór (1825–1904)
Jókai Mór (1825–1904)
(Forrás: Wikimedia Commons / Barabás Miklós (1810–1898))

Pedig ha (akár a Google segítségével) megbirkózunk a nyelvezet nehézségeivel, egy olyan prózavilág tárul fel előttünk, amely irodalmunk egyik legnagyobb, világirodalmi mércével mérve is jelentős teljesítménye. Ha nem sajnáljuk a fáradságot, a dagályosság mellett észrevehetjük a nyelvi humort és az iróniát, az egyedülállóan érzékletes leírásokat, a sokszor hatásvadász, de remekül megkomponált párbeszédeket és jelenetezést.

„Írjunk mitológiát”

Mindezek mellett Jókai írói művészetének egyik legnagyobb teljesítménye az, ahogyan monumentális életművében újra meg újra elbeszéli, és újraértelmezi a 19. század közepének történelmi eseményeit. Petőfi barátjaként jelen volt a forradalom kitörésénél, a szabadságharc alatt is ott volt az események sűrűjében. A bukást követően bujkálnia kellett, hogy aztán Jókai-regénybe illő módon (felesége szerzett számára menlevelet Komáromból) meneküljön meg a megtorlásoktól.

Petőfi, Jókai és Vasvári 1848. március 15-én
Petőfi, Jókai és Vasvári 1848. március 15-én
(Forrás: Wikimedia Commons / Barabás Miklós (1810–1898))

Jókai tehát nagy idők tanújaként veti papírra korának eseményeit, teszi mindezt úgy, hogy történetmondásának vezérfonalát nem a történelemkönyvekből, hanem sokkal inkább a mítoszokból veszi. A Jókai-regények sajátosan keverik a tényeket a fikcióval, és bár szereplői között valós történelmi személyeket is szép számmal találunk, ezek a figurák többnyire sokkal inkább emlékeztetnek mitikus hősökre és antihősökre, mint hús-vér emberekre. Ezek a mitikussá formált héroszok ugyanakkor valós helyszíneken, valós történelmi események sodrásában mozognak, valós érzelmi dilemmákat élnek át, ily módon a Jókai-regények alkalmasak arra, hogy egyfajta modern mitológiaként mutassanak lehetséges válaszokat a mindannyiunkban felmerülő örök kérdésekre hazáról, becsületről, szerelemről, történelemről, barátságról és egyebekről.

Jókait olvasni tehát nehéz, de érdemes. Erről persze szinte lehetetlen meggyőzni azt a diákot, akinek túl korán, már hetedikben A kőszívű ember fiait kellene elolvasnia és megértenie úgy, hogy a kerettanterv kötöttségeinek köszönhetően tanórán gyakorlatilag nincs mód a közös, szoros szövegolvasásra. A forradalmi és csataképek rövid történetei (ha pár évvel később próbálkozunk velük), könnyebben befogadhatóak, témájukat tekintve sokszínűek, megformálásukban pedig magukon hordozzák Jókai nagyobb lélegzetű műveinek jellemzőit. Akár a novelláskötet egészét, akár egy-egy szöveget vagy valamelyik több szövegből álló ciklust választjuk elemzésünk tárgyául, Jókainak ez a műve alkalmas arra, hogy a diákokkal megismertessük a romantika irodalmának jellegzetességeit, a magyar romantika, illetve Jókai írói művészetének sajátosságait.

A szabadságharc elbukásának allegóriája
A szabadságharc elbukásának allegóriája
(Forrás: Wikimedia Commons / Zichy Mihály (1827–1906))

Krónika első kézből

A Forradalmi és csataképek 1848- és 1849-ből című novellakötetet Jókai 25 évesen, közvetlenül bujdosásait követően írta. A kötet 1850-ben jelent meg először, ekkor be is tiltották, csak közel két évtizeddel később, 1868-ban jelenhetett meg újra. A novellák többségét a szabadságharc idején született cikkei alapján alkotta meg az író, a történetek mindegyikének van valamennyi valóságalapja, mely a korabeli forrásokban fellelhető.

Az ércleány című novella az alábbi sorokkal indul:

Írjunk mitológiát.

Írjuk le az év eseményeit, híven, valóan, mindent, ami megtörtént, minden csodálatost, emberfölöttit, nagyszerűt, amit láttunk, amit tapasztalánk, aminek szemtanúi voltunk, s akkor mondjuk rá, hogy ez mind mese, mert különben nem fogják elhinni.

A költő álmodta ezeket.

Annyi nagyság, annyi ragyogvány, az embererőt meghaladó tettek vakmerő képei, hol születhettek volna másutt, mint egy fantasztikus agy hagymázos képzetvilágában?

De a könny, mely a fölidézett nevek emlékére a szemet elárasztja, nem fogja-e megmondani, hogy mindez nem álom, hanem egy eltemetett világ halott dicsősége?

A novellák narrátora úgy alkalmazza az idő és a tér viszonyait a végtelenség távlatába helyező mitologikus beszédmódot, hogy közben egy szemtanú alaposságával és a hitelesség igényével számol be az eseményekről.

Osztrák parancsnok a csatamezőn
Osztrák parancsnok a csatamezőn
(Forrás: Wikimedia Commons / Joseph Heicke (1811–1861))

Ez a fentebb idézett néhány mondat a kötet egészének is mottójául szolgálhatna, és remek alkalmat szolgáltat arra, hogy a diákokkal közösen elgondolkodjunk a történelmi hitelesség kérdéséről. Arról, hogyan szerzünk információkat a távolabbi és a közeli múlt eseményeiről, és milyen forrásokból értesülünk arról, ami a jelenben történik körülöttünk. Mi az, amit azért hiszünk el, mert hitelesnek tekintett forrásból halljuk, és mi az, amit azért, mert igazodik eddigi ismereteinkhez, sztereotípiáinkhoz. Mi az igazság 56-ról? Amit az iskolában tanultunk, vagy amit a nagymamám mesélt? Mi az igazság a menekültekkel kapcsolatban? Amit a tévében mondanak, vagy amit a saját szememmel látok?

Jókai novellái kapcsán szembesülhetünk azzal, hogy mindaz, amit a történelemkönyvekben olvasunk, hogy aztán tételekké alakítva leérettségizzünk belőle, vagyis mindaz, amit történelemnek nevezünk, valójában mikrotörténetek sora. Az, amit az utókor sorsfordító eseményként, győzelemként vagy bukásként értelmez, hétköznapi és kevésbé hétköznapi emberek érzéseiből, csalódásaiból, örömeiből, illetve az ezek folyományaiként véghez vitt tetteiből áll össze.

Mindebből az következik, hogy a történelmi események, folyamatok többségének nincs, nem is lehet egyetlen objektív értelmezése. Ami az egyik közösség számára szabadságharc, az a másik számára mindent romlásba döntő, pusztító lázadás, ami az egyiknek dicsőség, az a másiknak szégyenletes bűn.

Egy kevésbé hízelgő ábrázolás: Kossuth huszárok „takarmányozás” közben
Egy kevésbé hízelgő ábrázolás: Kossuth huszárok „takarmányozás” közben
(Forrás: Wikimedia Commons / Joseph Heicke (1811–1861))

A változatosság gyönyörködtet

A Forradalmi és csataképek novelláit összekapcsolja az, hogy mindegyik a szabadságharc valamely eseményéhez kapcsolódik, de a bennük elmesélt történetek igen sokfélék. Megtalálható bennük mindaz, ami felkeltheti a mai olvasó figyelmét is: szerelem, barátság, bosszú, önfeláldozás, véres harc, de már a nyitó novella (A gyémántos miniszter) is többek közt olyan máig aktuális kérdéseket feszeget, mint a korrupció vagy a sajtó politikai manipulációja.

A nemzetkarakterológia, a nemzetiségi ellentétek, a kisebbségek és a többségi társadalom viszonya is több történetben előkerül. Bár a novellák narrátora nem tartózkodik a sztereotip kijelentésektől („szép deli hölgy volt a menyasszony, sötét, fekete hajfürtökkel, halvány, idegzetes arccal, kék szemeiben azon szokatlan fénnyel, melyet kék szemekben csak lengyel nőknél találni” – A honvágy), az ilyen tárgyú novellák esetében mintha a felkavaró, véres történések elmesélése közben is igyekezne kiegyensúlyozott és objektív maradni. A szabadságharc szereplőit sem idealizálja, A gyémántos miniszterben például a magyarok becstelen viselkedése vezet véres konfliktushoz.

Van, ami nem változik: választási menet 1848-ból
Van, ami nem változik: választási menet 1848-ból
(Forrás: Wikimedia Commons / Barabás Miklós (1810–1898))

Ebből a szempontból a legmegrázóbb talán A Bárdy család című történet, mely egy erdélyi magyar nemesi család ellen irányuló, román parasztok által véghezvitt véres pogrom helyenként egészen naturalisztikus leírása. A családot kiirtó feldühödött jobbágyok kegyetlenségét itt ellenpontozza a vezér, Numa embersége, a Szenttamási György című ciklusban kegyetlenkedő szerbek számára azonban már nem mutatkozik semmilyen enyhítő körülmény.

A forradalmi és csataképek nemcsak az elmesélt események, hanem a narrációs technikák tekintetében is tartalmaz érdekességeket. A novellák többségében mindentudó, egyes szám harmadik személyű mesélővel találkozhatunk, de A gyémántos miniszterben megtörténik az az érdekes fordulat, hogy az elbeszélés nézőpontja szinte észrevétlenül megváltozik: az egyes szám első személyben beszélő szemtanú-narrátor elhagyja a történések színhelyét, majd miután becsukódik mögötte az ajtó, tovább folytatja az immár távollétében zajló események leírását. Egy ilyen narratológiai csavar jó alkalmat szolgáltat arra, hogy a diákokban tudatosítsuk az epikai művek elbeszéléstechnikai elemzésének szempontjait, mely hasznukra válik az érettségire való felkészülésben.

Nemzetőrök
Nemzetőrök
(Forrás: Wikimedia Commons / Bellony László (1871–1913))

Az elbeszélői nézőpont kapcsán mindenképp említésre érdemes az Egy bál című szöveg, már csak azért is, mert talán ez az a novella, mely mind terjedelmét, mind történetét tekintve az egyik legkönnyebben feldolgozható a kötet darabjai közül. Ez esetben egy olyan mesélővel van dolgunk, aki közel áll a középiskolás korosztályhoz: egy német bakfis barátnőjéhez írott levelét olvassuk, a nézőpont és a beszédmód ehhez igazodik. A narrátor az életkorából adódó korlátozott tudással és naivitással meséli el a történetét, melyhez a szabadságharc csak háttérként szolgál, középpontjában egy jóképű katona, egy bál, és az afeletti izgalom áll, hogy vajon összejön-e a várva várt tánc a vágyott fiatalemberrel. Tiszta Szent Johanna Gimi, csak a vége keményebb (de ezt persze nem áruljuk el).

A Forradalmi és csataképek nem tartozik Jókai legnépszerűbb művei közé, és azt sem mondhatjuk, hogy mindegyik szövege a szerző a csúcsteljesítményeinek egyike, a novellák színvonala meglehetősen egyenetlen. Míg az Egy bál, a Két menyasszony vagy A Bárdy család kifejezetten jól sikerült szövegek, a Székely asszonyban a szerző meglehetősen „túltolja” az egyszerre balladai és bibliás hangulatot. A vesztes csatából hazatérő férfiakat elkergető, a városkapu elé az úton keresztbe sírt ásó és a várost elfoglaló sereget így feltartóztató székely amazonok története végül igen erőltetetté válik. De az is számtalan tanulsággal szolgálhat, ha irodalomórán azt próbáljuk megfogalmazni, mitől érzünk egy-egy írást jónak vagy kevésbé sikerültnek.

Az idős Jókai
Az idős Jókai
(Forrás: Wikimedia Commons)

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy ha a magyar romantika és Jókai Mór kapcsán (is) a „műveltségi minimum” fejekbe való beletöltése helyett inkább az a célunk, hogy diákjainkat elindítsuk az értő olvasóvá és kritikusan gondolkodó, érett állampolgárrá válás útján, A forradalmi és csataképekben remek szövegbázisra lelünk.

Források

Pénzes Ágnes: A mítosz és azon túl

Microhistory a Wikipédián

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 astrohist 2015. október 17. 19:07

Jókait elolvasni nem is olyan fáraszó és nehéz, mint azt manapság híresztelik. (Igaz, hogy legtöbb írását már nem tizenévesen olvastam el.) Tény, hogy az eléggé gyakran előforduló idegen kifejezések egy része már az én korosztályomnak is gondot okozott, de ez egy-egy lábjegyzettel kiküszöbölhető. Ami a mesevilágát illeti: még mindig sokkal reálisztikusabb, mint a manapság annyira felkapott, erősen ezoterikus hagu regényeké. Arról nem is szólva, hogy sokkal jobban ismerte a maga korának világát, mint azt a mai irodalomtörténet tanítja. Én pl. a "Fekete gyémántok"-ból ismertem meg, hogy hogyan is működött a korai kapitalizmus!

Egyébként az sem teljesen helytálló hogy főhőseinek emberfeletti tulajdonságai már-már elképzelhetetlenek. A 18-19. sz-ban bizony voltak ilyen alakok! Persze nem minden utcasarkon lehetett találkozni velük, és Jókainál valóban nincsen egy szemernyi hibáájuk sem. De pl. tudok olyan, 19. sz-i magyar tudósról aki kiváló céllövő, jó kardvívó, alapos műértő (és a korai fényképművészetben maga is jeles alkotó), tehetséges zeneszerző volt, emellett a maga korának nemzetközi hírű természettudósa, aki a saját költségén berendezett nagyszerű intézményét egy nemes gesztussal a hazájának ajándékozta, és tekintélyes birtokát a az államkincstárnak adta, hogy azt felparcellázva főleg gyümölcstermesztésre földnélküli parasztoknak adják. (Konkoly Thege Miklós.) No perrsze nem sok ilyen ember volt, de Jókainak azért akadtak modelljei. - BQ..

Információ
X