-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
November 9-én tartották volna a népszavazást a katalán függetlenségről, de ez alkotmányjogi problémák miatt véleménynyilvánító konzultációvá szelídült. A katalánok azonban, ha saját érdekeikről volt szó, nem mindig voltak ennyire békések. A 14. században a vérengzésükről voltak híresek. Most a történelmüknek ebbe az epizódjába adunk bepillantást.
Úgy tűnik, a katalán Generalitat alkotmányjogi okok miatt végül meghátrálásra kényszerül a függetlenségi népszavazás ügyében, amit november 9-én tartottak volna. Ám a katalánok korántsem voltak mindig ennyire törvénytisztelőek: a 14. században nevükhöz pusztítás, vérengzés és mészárlás fűződött, a katalán népnév pedig számos nép nyelvén szitokszó maradt évszázadokkal később is...
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A Kis-Ázsiában szinte korlátlanul terjeszkedő törökök ellenében II. Andronikosz bizánci császár kapva kap az alkalmon, s elfogadja Rutger von Blum (katalán nevén Roger de Flor) zsoldosainak segítségét. Az úgynevezett katalán kompánia (latinul Magna Societas Catalanorum, katalánul Gran Companyia Catalana) mintegy 6500 embere már bizonyított a harcban: a Szicíliáért folytatott küzdelmében korábban sikerrel támogatták az Aragón-házat az Anjouk ellenében. Az éppen harc (és így munka) nélkül maradt 6500 almogàver (’könnyű felszerelésű zsoldos’) 1303 végén érkezik Konstantinápolyba, hogy harcba szálljon a törökök ellen. II. Andronikos annyira vár rájuk, hogy zsoldjukat négy hónapra előre ki is fizeti, Roger de Florhoz pedig saját unokahúgát is feleségül adja. A katalán kompánia és a bizánciak közti mézeshetek azonban hamarosan véget érnek.
A pusztítás évei
A törökök ellen harcba szálló zsoldosok többsége az Aragón Korona országaiból származott; nagy részük kétségtelenül katalán volt. Ramon Muntaner, aki maga is a katalán kompánia tagja volt, katalán nyelvű Krónikájában részletesen beszámol az eseményekről, melyek aztán a katalán zsoldosok és a bizánciak közti szakításhoz és az úgynevezett katalán bosszúhoz (katalánul: ’venjança catalana’) vezetnek.
A katalán kompánia eleinte remekül megfelel II. Andronikosz elvárásainak: a katalánok sikert sikerre aratnak a törökök ellenében. A győzelmektől megittasodott kompánia azonban hamarosan önhatalmúlag kezd el tevékenykedni Kis-Ázsiában, s immáron nem csupán a törökök ellen harcol, hanem válogatás nélkül fosztogat. Bizáncnak semmi eszköze nincs a csapat megregulázására, a feszültség nő. 1305 áprilisában pedig, annak reményében, hogy ezzel a zsoldosokat távozásra bírhatják, a bizánciak megölik a kompánia vezetőjét, Roger de Flort.
A vezetője meggyilkolása miatt éktelen haragra gerjedt zsoldoshad Kis-Ázsiából Trákiába helyezi át működési területét, ahol két éven át fosztogattak és gyilkoltak válogatás nélkül. A térség legerősebb katonai erejévé vált katalán kompánia Trákiából Thessaloniki vidékére, majd Thessáliába vonul. Itt a zsoldosok egy éven át élősködnek a helyi lakosság nyakán, majd 1310-ben a burgundi eredetű de la Roche-család által uralt Athéni Hercegség szolgálatába szegődnek. Nem telik el azonban sok idő, a herceg és a katalánok közt hamarosan vita robban ki, mely odáig fajul, hogy 1311-ben a kompánia elfoglalja az 1205-ben a keresztesek által alapított Athéni Hercegséget.
A katalán bosszú utóhatásai és emléke
Mivel a kompánia elismeri hűbérurának Szicília királyát, így az Athéni Hercegség is az Aragón-ház, majd (házasság révén) az Aragón Korona országainak egyikévé válik – egészen 1388-ig. A katalánok a keresztesek által Athénban bevezetett frank jogrend helyébe saját jogrendjüket ültetik, az állam nyelvévé pedig a katalánt teszik (a francia helyett).
A katalánok 14. századi balkáni jelenlétének évszázadokig megmaradt az emléke uralmuk bukását követően is. Joanot Martorell 1490-ben (már a szerző halála után) megjelent Tirant lo Blanch című lovagregényének főhőse például Roger de Flor alakját idézi. Francesc de Montcada (spanyolosan: Francisco de Moncada) spanyol diplomata és író pedig 1623-ban jelenteti meg a Ramon Muntaner Krónikáján alapuló művét a katalán kompánia történetéről. Ebben megjegyzi, hogy a 16-17. század fordulóján a görögök között még élt a mondás: „Sújtson le rád a katalánok bosszúja!” Ivan Vazov (1850–1921) bolgár író és költő 1916-ban született Kalózok című versében idézi meg az Égei-tenger partjain garázdálkodó katalánok emlékét.
A katalán népnév sajátos módon még az albán folklórba is bekerült, ahol egy küklopszhoz hasonlatos, emberevő óriás figurájának neve történetesen éppen Katallani (tkp. ’a katalán’), ami vélhetőleg szintén a katalán kompánia 14. századi balkáni ténykedéséhez köthető.
Felhasznált forrás
Antoni Rubió i Lluch: El record dels catalans en la tradició popular, històrica, literària de Grècia. Publicacions de l’Abadia de Montserrat, 2001.
Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris, Budapest, 2003.