nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Sok kísérleti nyúl kutatót győz?

A nyelvészeti kísérletek létjogosultságáról és módszereiről tartottak kerekasztal-beszélgetést február 25-én az MTA Nyelvtudományi Intézetében. A nyest is meghallgatta az előadásokat.

nyest.hu | 2014. február 26.
|  

Az emberek állandóan mindenfélét mondanak, és azért ez elég zavaró tud lenni. Elsősorban persze akkor, ha nyelvész az ember, és ebben a nagy zűrzavarban kellene rendet teremtenie. Szép hivatás, persze, de azért elég macerás. És az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a nyelvész is beszél egy vagy több nyelvet. Valahogyan össze kell gyűjtenie a nyelvi adatokat, aztán rendszereznie kell őket. Különböző hipotéziseket kell fölállítani a jelenségekkel kapcsolatban, és ezeket valamilyen módszerrel (például kísérlettel) ellenőrizni is kell. De nyelvelméletet ezeknek a lépéseknek a tetszőleges kihagyásával is fel lehet állítani persze. Akkor utólag jön a nagyobb meló: igazolni vagy igazolni cáfolni az elméletet.

A nyelvészetben sokáig nagyon elterjedt módszernek számított az introspekció. A nyelvész a saját nyelvi kompetenciája alapján megítéli a kérdéses nyelvi jelenséget, és meghoz egy döntést: egy adott szerkezet elfogadható-e vagy sem. Az elfogadható, szabályos mondatokat grammatikusnak, a nem elfogadhatóakat agrammatikusnak nevezik; utóbbiakat a szerkezet elé tett csillaggal szokták írásban jelölni. A nyelvész ezután ezekre az ítéletekre építi általánosításait, elméleteit. Ez azért rizikós, mert ha az ítéletei nem mindig jók, akkor a rájuk épített elméleti építmény is elkezd dülöngélni...

A kártyavár összedől...
A kártyavár összedől...
(Forrás: 1.bp.blogspot.com)

Márpedig az introspekció módszerével számos kisebb-nagyobb gond van, amelyek közül most csak néhányat említünk. Problémás, hogy a nyelvész egyetlen beszélő; kérdéses, hogy az ítéletei mennyire egyéniek. Ennél nagyobb probléma, hogy az ítéletét sokszor két dolog is befolyásolja: egyrészt az elmélet, amelyet bizonyítani szeretne, másrészt az a számos további jó, rossz példamondamondat, amelyet előzőleg már megítélt. Egy idő után a különbségek elhalványodnak, az ember elveszti az „egészséges nyelvi intuícióját”. (Aki nem hiszi el, próbálja ki.) Nehézséget okoz az is, hogy sok mondatról érezheti még a nyelvész is, hogy „hát, elmegy, de nem az igazi”. Itt az a probléma merül fel, hogy a mondatokat nem lehet egyértelműen jókra és rosszakra osztani; a kettő között számos átmenet képzelhető el. (Éppen ezért szoktak skálákat is használni a mondatok értékelésére.) Ezen kívül nehezíti az adatok megítélését az is, hogy kontextusukból kiragadott mondatok gyakran helyezhetők úgy szövegkörnyezetebe, hogy elfogadhatóvá váljanak...

Éppen a fenti problémák miatt a nyelvészek egyre többször folyamodnak az introspekciónál bonyolultabb, de reményeik szerint megbízhatóbb adatgyűjtési és -megítélési módszerekhez. Ilyenek a korpuszvizsgálatok, a különböző kérdőíves tesztek, és a kísérletek is.

Ezekről a módszertani kérdésekről tartottak kerekasztal-beszélgetést 2014. február 25-én a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében Elmélet és kísérlet a nyelvészetben címmel. Bánréti Zoltán vitaindítója után É. Kiss Katalin, Gyuris Beáta, Lukács Ágnes és Mády Katalin mondták el, hogy ők hogyan használják a kísérleteket kutatásaik során. A két felkért hozzászóló – Surányi Balázs és Zétényi Tamás – pedig igyekezett további szempontokat fölvetni kísérletezés és elméletalkotás problémáiról.

Kísérlet vagy teszt?

Bánréti Zoltán kutatási területe a szintaxis és a neurolingvisztika, azaz a nyelvi képesség agyi hátterének vizsgálata. Munkája során afáziás, azaz szerzett (baleset vagy valamilyen agyi katasztrófa utáni) nyelvi zavarban szenvedő emberekkel teszteli a generatív nyelvelmélet mondattani hipotéziseit. Az első kérdés, amelyet ennek kapcsán fölvetett Bánréti, hogy miben különbözik egymástól a nyelvészeti teszt és a nyelvészeti kísérlet. Ő maga nem adott választ a kérdésre, de szóhasználatából kitűnt, hogy saját vizsgálatait inkább teszteknek, mintsem kísérleteknek tekinti.

Előadásában egy konkrét kutatását mondta el, amelyben arra volt kíváncsi, hogy az afáziának egy bizonyos, a nyelvtant érintő fajtájában, az agrammatikus afáziában hogyan változik a rekurzió képessége. Noam Chomsky és a generatív nyelvészet szerint a rekurzivitás az emberi nyelvnek nagyon alapvető, meghatározó sajátossága. Azt jelenti, hogy egy szabály a saját kimenetére újra alkalmazható. A rekurzió révén tudunk (tudnánk) létrehozni potenciálisan végtelen hosszú mondatokat, ha lenne rá elég időnk: Pista mondta, hogy Géza említette, hogy Jani elárulta, hogy Gabi megsúgta, hogy Joli leírta, hogy... A teszthelyzet viszonylag egyszerű volt: az alanyok képeket láttak, és a képekhez tartozó kérdésekre kellett válaszolniuk. A kísérletvezető természetesen a válaszok adekvátsága mellett a nyelvtani szerkezetükre is kíváncsi volt. Négyféle típusú kérdés volt, ezek közül egyre vártak válaszként olyan szerkezeteket, amelyekhez a rekurzió művelete szükséges: Mit mondhat a képen levő lány? – A lány azt mondja, hogy fáj a karja.

Mit mond a lány?
Mit mond a lány?
(Forrás: Wikimedia Commons / Avinash Meetoo / CC BY-SA 2 0)

A tesztalanyok azonban nem viselkedtek az elvárt módon. Ahelyett, hogy a fentiekben idézett, beágyazásos szerkezetet használták volna, belehelyezkedtek a képen szereplő alak helyzetébe és a nevében egyes szám első személyben fogalmaztak: Mit mondhat a képen levő lány? – Fáj a karom. A tesztelés másik fázisaiból kiderült, hogy ez a fajta mondatszerkezet valóban nehézséget okoz az alanyoknak, és ezzel a stratégiával kerülték el (szisztematikusan), hogy a problematikus szerkezetet kelljen használniuk. Mindebből és a rekurzióra vonatkozó további tesztekből új következtetéseket lehetett levonni arra nézve, hogy hogyan módosul a rekurzió képessége agrammatikus afáziában.

Szükség van-e egyáltalán kísérletekre?

É. Kiss Katalin a magyar nyelv szintaxisával foglalkozik generatív nyelvelméleti keretben. Nem meglepő, hogy Kellenek-e kísérletek a nyelvészetben? című előadásában amellett az álláspont mellett érvelt, hogy csak nagyon kivételes helyzetekben van szükség rájuk. Alapesetben ugyanis éppen elég az elméletalkotáshoz a nyelvész introspekciója, a nyelvi intuíciója alapján meghozott grammatikalitási ítélet. É. Kiss kiemelte, hogy a gyermeknyelv vizsgálatában fontosak a kísérletek, ugyanakkor kissé nehezményezte, hogy ezek mellé mindig fel kell venni felnőtt kontrollcsoporttal is az adatokat. Saját kutatásaiból olyan konkrét példákat idézett, amelyekben a felnőttek nem produkálták az elvárt eredményt, azaz azt, amit a nyelvész a saját introspekciója alapján elvárt, sőt, amit általánosított. Az igen magas „hibaszázalékokat” a kutató valamilyen „zajnak” tulajdonította, azaz olyan tényezőnek, amely külsődleges a kísérlet szempontjából, és megzavarta az alanyokat. Előadása végén leszögezte, hogy az elméleti nyelvészetben nagyon kevés tere van a kísérleteknek: a gyermeknyelv vizsgálatában szükség van rájuk, a felnőttek nyelvének leírásához azonban nincs szükség kísérletekre.

A gyereknyelv vizsgálatában fontos a kísérlet...
A gyereknyelv vizsgálatában fontos a kísérlet...
(Forrás: Wikimedia Commons / Luis Miguel Bugallo Sánchez / GNU-FDL 1 2)

Surányi Balázs felkért hozzászólóként, mivel maga is generatív szintaxissal foglalkozik, É. Kiss Katalin mondandójához kapcsolódott. Chomsky nyelvelmélet-definíciójából kiindulva megerősítette az előző megszólaló érveit, miszerint az elméleti nyelvész feladata, hogy a mondatokról alkotott ítéletek alapján elméletet alkosson. Elismerte, hogy ma sok vita övezi az introspekció módszerét. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy például a korpuszvizsgálatoknak milyen hátrányai vannak – ti. a korpuszokban negatív adat (agrammatikus mondat) csak elvétve van, márpedig a nyelvész ezekből is fontos következtetésekre juthat. Fontosnak látta fogalmilag elkülöníteni azt, hogy egy mondat nem elfogadható attól, hogy agrammatikus. Elfogadhatatlan ugyanis nem kizárólag agrammatikalitása miatt lehet egy mondat. Azt azonban elismerte, hogy azt az esetet is igen nehéz azonosítani, amikor egy mondat elfogadhatatlansága az agrammatikalitásából ered. Surányi több olyan „metavizsgálatot” idézett, amelyben nyelvészeti folyóiratok, illetve nyelvészeti tankönyvek példamondatait tesztelték, hogy mennyire esik egybe a nyelvészi ítélet a közvélekedéssel a mondatok grammatikalitását illetően. Surányi szerint megnyugtatóan magas százalékban egyezik a nyelvészek ítélete a beszélőkével.

Kísérletes nyelvészet vagy pszicholingvisztika?

Gyuris Beáta a Nyelvtudományi Intézet munkatársa, szakterülete a szemantika (jelentéstan). Előadásában egy általa és Scott Jackson által végzett kísérletsorozatról számolt be, amelyben a magyar nyelvben a kvantorok (mennyiséget kifejező szavak: minden, néhány, valahány, kettő) értelmezését befolyásoló tényezőket vizsgálták. A leírások hagyományosan azt tartják, hogy a magyarban az értelmezés aszerint alakul, hogy ezek a bizonyos kvantorok milyen sorrendben követik egymást a mondatban. Ugyanakkor Hunyadi László már 1981-ben adott egy ellenpéldát:

PÉTER nézett meg MINDENT.

A nagybetűkkel a hangsúlyt jelöltük. A mondat érdekessége, hogy az ige után is megjelenhet egy ilyen hangsúlyos kvantor (a minden), és ennek a mondatnak ugyanaz az értelmezése, mint annak, amikor a kvantor a mondat elején („a szokásos helyén”) jelenik meg:

Mindent PÉTER nézett meg.

Gyurisék tehát ezt a jelenséget próbálták megmagyarázni: kíváncsiak voltak arra, hogy mely kvantorok mutatják ezt a jelenséget. Összesen 3 kísérletet végeztek, amelyekben összesen majdnem 100 fővel töltették ki a tesztjüket. A tesztben az alanyoknak el kellett olvasniuk egy szituáció leírását, majd kaptak egy tesztmondatot. Ennek a jelentését kellett olyan módon megítélniük, hogy két ábra közül ki kellett választaniuk azt, amelyre az jobban illett. A harmadik kísérletben egyszerűsítettek a feladaton: hangzó mondatokat kellett írott parafrázisokkal párosítani. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy azt sikerült bebizonyítani, hogy a minden különlegesen viselkedik a kvtantorok között, és hogy a kvantorok értelmezésének szokásos, eddig elfogadott módja nem állja meg a helyét.

Kísérleti nyúl nyolcvan kvantoros mondat után...
Kísérleti nyúl nyolcvan kvantoros mondat után...
(Forrás: Wikimedia Commons / Monique Haen / CC BY-SA 3.0)

Lukács Ágnes pszicholingvista Készségtanulás és nyelvelsajátítás című előadásában elsőként arra mutatott rá, hogy hogyan különböznek egymástól az egyes iskolák, elméleti megközelítések. A nyelvelmélettel foglalkozók szeretnek inkább kísérletes nyelvészetről beszélni, ők a kísérleteikben arra kíváncsiak, hogy az elméletek által alkotott reprezentációknak van-e pszichológiai realitásuk. A pszicholingvisták viszont inkább arra fókuszálnak, hogy mit tudunk arról, hogy hogyan dolgozza fel a nyelvet az agyunk. Vannak olyan témák, amelyek nem vizsgálhatók kísérletek nélkül; az egyik ilyen, hogy van-e a nyelvelsajátításnak kritikus periódusa. Az előadás nagyobb felében Lukács Ágnes erre irányuló saját kísérleteit mutatta be. Kísérletei azt támasztották alá, hogy a készségtanulásnak nincs kritikus periódusa.

Mády Katalin kísérletes fonetikával foglalkozik, cikkünk címét az ő előadásából kölcsönöztük: Sok kísérleti nyúl kutatót győz. Előadása első felében általánosságban beszélt arról, hogy miért van szükség a nyelvészetben a kísérletekre. Elsősorban azért, mondta, mert az introspekció nem elégséges és nagyon korlátozott módszer. Vannak olyan nyelvi jelenségek (például fonetikaiak is), amelyeket nem lehet introspekcióval vizsgálni.

Ő volt az, aki megválaszolta a vitaindító fő kérdését, hogy miben különbözik a teszttől a kísérlet. Mády szerint a teszt egyszeri adatfölvétel, míg a kísérletnek olyannak kell lennie, ami megismételhető máskor, más személyekkel, más helyzetben. A kísérlet ennyiben több, mint egy teszt. Előadása második felében saját percepciós kísérleteiről beszélt, amelyek különböző hangváltozások észlelésére és megítélésére vonatkoztak. Előadásából  kiderült, hogyan lehet a nyelvészet bizonyos területein hatékonyan kísérletezni.

A zárszó Zétényi Tamás pszichológusé volt. Ő először rangos nyelvészeti folyóiratokban publikált cikkekből válogatott ki a kísérletek leírásának elégtelen voltára utaló részleteket. Majd egy saját kutatásban megmutatta, milyen módszerekkel lehet kezelni azt a helyzetet, amikor az ember nem várt eredményeket kap.

Összességében a kerekasztal-beszélgetésből az derült ki, hogy a nyelvészetben kísérletezni sem egyszerű, és a módszertan sokszor nincs teljesen kidolgozva. Ugyanakkor arról is meggyőződhettek az érdeklődők, hogy vannak akik nem is tartják igazán szükségesnek a kísérletezést. Egy biztos: a módszertannak még van hova fejlődnie.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 nudniq 2014. február 27. 00:37

"a felnőttek nem produkálták az elvárt eredményt, azaz azt, amit a nyelvész a saját introspekciója alapján elvárt, sőt, amit általánosított. Az igen magas „hibaszázalékokat” a kutató valamilyen „zajnak” tulajdonította, azaz olyan tényezőnek, amely külsődleges a kísérlet szempontjából, és megzavarta az alanyokat."

És ezt a véleményét nem vitatták a többiek? Ha egy fizikusnak van egy remek elmélete, de az azalapján elvárt eredményt nem produkálja a kísérlet, azt nem azzal szokták elütni,h "biztos a zaj okozza és kész". Lehet,h tényleg mérési hiba, de ezt újabb mérésekkel illene be is bizonyítani...

3 Sultanus Constantinus 2014. február 26. 10:12

@Molnár Cecília: Hát igen, ezért voltam bajban én is a fordításával. Azt hiszem, a spanyolban az olyan jellegű kifejezéseket nevezik így, mint cuánto 'mennyi', cuanto 'amennyi', tanto 'annyi', mucho 'sok', poco 'kevés', todo 'minden', nada 'semmi', tan 'annyira/oly(an)' (... como 'mint' -- pl. Este libro es tan bueno como ese. 'Ez a könyv ugyanolyan jó, mint az.'), cuán 'mennyire/mily' stb.

2 Molnár Cecília 2014. február 26. 09:58

@Sultanus Constantinus: A hagyományos terminológiában számhatározó van, illetve mennyiségjelző.

A kvantor egyiknek sem felel meg teljesen. Ez valójában egy logikai terminus technicus. Olyan logikai operátor, amely egy halmaz elemeit jelöli ki (minden x, van olyan x). Kvantifikációt a nyelvekben sokféleképpen ki lehet fejezni, egyes szavakkal (minden), de akár többszavas egységekkel (legfeljebb kettő), és egész szerkezetekkel is (létezik olyan..., hogy...).

1 Sultanus Constantinus 2014. február 26. 08:58

"A tesztalanyok azonban nem viselkedtek az elvárt módon. Ahelyett, hogy a fentiekben idézett, beágyazásos szerkezetet használták volna, belehelyezkedtek a képen szereplő alak helyzetébe és a nevében egyes szám első személyben fogalmaztak: Mit mondhat a képen levő lány? – Fáj a karom."

Szerintem ez önmagában még nem jelenti azt, hogy az illető nem képes a rekurziót használni, tehát félrevisz a kísérlet. Ha nekem nem mondják előtte, hogy milyen szerkezetű választ várnak a kérdésre, lehet, hogy én is az egyszerűbb megoldást választom, ahogy minden beszélő általában az egyszerűségre törekszik.

Vagy másik példa. Megkérnek valakit, hogy ragozzon el egy igét jelen időben. Ha nem tudja, akkor az beteg? Nem feltétlenül, legfeljebb nem tanult soha nyelvtant és nem tudja, miről van szó.

Ez a "kvantor" szó nagyon tetszik, legalább most már tudom, mi a spanyol cuantificador magyar megfelelője, sosem tudtam lefordítani (nem ezt hívták egyébként hagyományosan mennyiséghatározónak?).

Információ
X