Amikor tanárként dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy – legalábbis iskolai körülmények között – szinte lehetetlen tanulni. Ha mégis megvalósul, az óriási ajándék, szinte csoda, és ezt érdemes mindig észben tartani és megköszönni. A tanulásnak ugyanis nagyon komoly akadályai vannak; és ezekbe az iskola falai között talán még gyakrabban ütközünk bele, mint másutt. Most a tanév végével ideje számot vetni munkánk mindennapjairól, és szembenézni a valósággal.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A reggel 8-kor kezdődő órákra a diákjaim többsége rendszeresen álmosan érkezett, mert túl korán volt még. Akik nem késtek, ott ásítoztak a tanteremben azokra a rettenetesen kényelmetlen asztalokra dőlve és az ágyukra gondolva. Akik késtek, azokon látszott, hogy még percekig nem tudnak szabadulni a reggeli forgalom és a budapesti tömegközlekedés visszásságaitól. Legszívesebben a világba kiáltották volna felháborodásukat, de nem tehették: ez mégiscsak egy iskola, és óra van. Akinek a reggeli rohanásban még arra is volt ideje, hogy az óra előtt közvetlenül betömjön valamit reggelire, az most végre megnyugodva csöndesen emészt. Aki kávézott is, az annál elégedettebben emészt: ő tényleg mindent megtett, hogy fölébredjen. De ne ragadtassuk el magunkat: a reggeli kávézóknak körülbelül az óra közepétől pisilniük kell a kávé dehidratáló hatásának köszönhetően. Aki nem reggelizett, arra ezen az órán tör rá a farkaséhség – az változó lehet, hogy kire mikor. Testük a tanteremben koplal, míg képzeletük már a büfében ücsörög egy jó szendvics vagy kakaós csiga és egy forró tejes kávé mellett. Ettől persze csak még éhesebbek és szomjasabbak lesznek.

Megnyugtatásul: A szerző egy főiskolán tanított, nem középiskolában. [A szerk.]

Most a másnaposokról ne is beszéljünk, hiszen a mi diákjaink sosem isznak, de akkor semmiképp, amikor másnap iskola van! Maslow pedig a piramisa romjai alatt, fülét-farkát behúzva szűkölt a tanterem sarkában.

Maslow-piramis
(Forrás: norbertpusztai.com)

Diákjaim valószínűleg nem ezeken a „hajnali” órákon szembesültek azzal a közismert ténnyel, hogy felgyorsult világban élünk, de valahogy mégis eltelt az első másfél óra. A szünetben ki-ki kielégíthette fiziológiás szükségleteit. Nagy reményekkel vágunk neki a délelőtt 10-kor kezdődő órának. De mielőtt azt hinnénk, hogy végre ideálisak a körülmények a tanuláshoz, érdemes körülnéznünk a teremben, nehogy megcsaljuk önmagunkat. Van, akinek ez az első órája, tehát nagyjából ugyanazokon a fázisokon megy át, mint az, aki 8-ra jött. Akinek pedig ez a második órája, kicsit már fáradtabb (az első óra mindenkinek kemény volt). Akik korán reggeliztek, azok ezen az órán kezdenek el éhezni, az óra felétől már csak az ebédre gondolnak. És ezeket a gondolataikat meglehetősen ösztönzik az ebédlőből kiáradó illatok: először jön a pirított hagyma illata, a rántott husi szaga viszont már az óra végének közeledtét jelzi. Akik viszont a szünetben kaptak be valami tízóraifélét, azoknak a reggeli éhezés után ezen az órán jön el a paraszimpatikus reflexek által dominált nyugalom: az emésztés, a regenerálódás ideje ez. Az esetlegességekről, amilyen egy első órai zéhá vagy dolgozat, esetleg egy különösen nehéz előadás, már ne is beszéljünk. Maslow pedig a szekrény tetején ülve lógatja a lábát, és mosolyog azon, hogy sokan azon csodálkoznak, hogy építhették meg az ókori egyiptomiak azokat a hatalmas piramisokat...

Ezt volt nehéz fölépíteni...? – Ha-ha-ha.
(Forrás: Wikimedia Commons / Hedwig Storch / CC BY-SA 3.0)

Csodával határos módon a második óra is eltelt komolyabb személyi sérülés nélkül. Itt az ebédszünet, a nap fénypontja! Mindenki túljutott a délelőttön: a legtöbben fölébredtek (aki nem, arról ezen a ponton lemondunk), keményen dolgoztak az első két órán, tényleg hatékonyan telt az idő. Jóleső elégedettséggel fogyasztja el ki-ki a megérdemelt ebédjét. Aki nem reggelizett egyáltalán, most az is jóllakik. És akinek ideje és pénztárcája engedi, még egy kis desszerttel és délutáni kávéval is megajándékozhatja magát. A körülmények tehát ideálisnak tűnnek: jóllakott, vidám nebulók érkeznek az ebéd utáni órára. És tényleg az ebéd utáni óra első 15-20 percében még a legtöbben ébren vannak: épülhet az a piramis... Utána viszont óhatatlanul beköszönt a sziesztaidő: fiziológiás szükségleteink kielégültek, biztonságban vagyunk, jó meleg van – és egy nagy közös kajakómázásban egyesül a tanterem apraja-nagyja. Tanárként annyit tehetünk csupán, hogy lehalkítjuk a hangunkat, és behúzzuk a függönyt, ha betűz a nap. A természet diadalmaskodik. Még Maslow is elszenderül ilyenkor a tanári asztal alatt.

Sziesztaidő
(Forrás: Wikimedia Commons / Roman Bonnefoy / GNU-FDL 1.2)

Az ebéd utáni órán mindenki kialudta magát. A koránkelők is, az éjszakázók is, és még a másnaposok fejfájása is enyhül. Az ebéd utáni jóllakottság érzése még megvan, most senki sem éhes. A nap végére összerázódtunk azért! Mondja valaki azt, hogy nem lehet ideális körülményeket teremteni a tanuláshoz... „De tanárnő, ez az utolsó óránk!” – És tényleg: hogy is lehetne tanulni az utolsó órán, amikor már a hátunk mögött van egy hosszú, fárasztó nap. Gondolatban ilyenkor már tényleg mindenki csak azt várja, hogy hazamehessen vagy edzésre vagy mindegy hova, csak már innen mehessen. „Mi reggel 8 óta itt rohadunk tanulunk!” Maslow pedig beletörődően bólogat.