Nemrégiben a buszon az egyik tinédzser, akinek a fél fülébe be volt dugva az mp3-lejátszója, odanyújtotta a másik fülhallgatót a társának: „Ez a kedvenc számom, már rongyosra hallgattam”. A busz sötétebbik sarkában megbúvó nyestnek erre felcsillant a szeme: „Ezek szerint az mp3-at is lehet rongyosra hallgatni!” – A tinédzserek valószínűleg nem értenék, mi ebben olyan nagy felfedezés, miért ne lehetne rongyosra hallgatni...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Annak sincs semmi értelme – gondolhatná a nyelvészkedő hajlamú fiatal –, hogy atomra (atomrészegre) inni magunkat, mert az atom nem részeg; a rongyosra hallgat valami hasonló fura, de kifejező kép. És végül is érthető is: a sokat hordott ruha vagy cipő rongyos; miért ne lehetne a sokat hallgatott mp3-fájl is képletesen rongyos? – Hát persze, hogy lehet, ahogyan akit porig aláznak, az sem feltétlenül szó szerint csúszik a porban, és akit szénné égetnek, az biztos, hogy nem szó szerint válik hamuvá.

Egy klasszikus, a témába vágó mém
(Forrás: Facebook)

Csakhogy a kép nem ennyire átvitt! A magnókazettát ugyanis tényleg rongyosra lehetett hallgatni. Talán a bakelit lemezt is ugyanígy. Ezeknél a hordozóknál a meghallgatások számával valóban csökkent az anyag minősége: a magnószalag tényleg elrongyolódott, rosszabb esetben elszakadt, a bakelitlemez kopott, karcolódott. Ilyen értelemben az mp3 vagy akármilyen digitális hordozó nem tud fizikailag lerongyolódni. A hordozók (CD) tönkremehetnek, és persze a lejátszók is elromolhatnak, azokra mégsem mondjuk (feltehetőleg), hogy rongyosra hallgattuk őket.