nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Hallás közben” kellett válaszolni
Rendben zajlottak a német érettségi vizsgák

Fennakadás nélkül, problémamentesen zajlottak a német írásbeli érettségi vizsgák, mely tárgyból középszinten 1.073 helyszínen 25.032-en, emelt szinten pedig 51 helyszínen 2.447-en vizsgáztak - tájékoztatott az Oktatási Hivatal.

Edupress | 2011. május 9.
|  

A diákok szövegértését klímapolitika, állatvilág, valamint sport témákban mérték fel, míg íráskészségüket egy barátjuknak megírt levéllel, illetve tetszés szerint egy, a fiatalok vásárlási szokásairól szóló vagy a nyaralásukat megtervező fogalmazással kellett bizonyítaniuk. A szöveghallgatási feladatok között több rövid hír mellett a mobiltelefonok történetét mutatták be.

A német nyelv írásbeli érettségi vizsga mind közép-, mind emelt szinten négy elkülönülő részből tevődött össze. A középszinten érettségiző diákok rendelkezésére összesen 180 perc állt. Az első, 60 perces részben olvasott szöveg értése volt a feladat, a másodikként pedig a nyelvhelyességi feladatsor szerepelt, melyet 30 percig írhattak a diákok. A hallott szövegértési részt 30 perc alatt írhatták meg a tanulók, végül az íráskészséget mérő feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, 60 percben. Ez utóbbi két részből állt, a vizsgázóknak először egy megadott levelezésre kellett válaszolniuk, majd két téma közül választhattak, amelyből fogalmazást kellett írniuk.

Emelt szinten ugyanezek a feladattípusok alkották a matúrát, ám a rájuk fordítható idő eltért, sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 percig tölthették a teszteket a tanulók. Segédeszközt kizárólag az íráskészség vizsgarésznél vehettek igénybe, amikor nyomtatott szótárt használhattak.

A hallott szöveg értése okozhatott csak problémát

Az idei középszintű érettségi vizsga feladatai nem voltak se nehezebbek, se könnyebbek, mint az elmúlt években – mondta el Pappné G. Judit némettanár, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatóhelyettese. Többnyire a tanulók ismereteinek megfelelő általános témák szerepeltek – jegyezte meg az igazgatóhelyettes. A vizsgázóknak először a szövegértési feladatokkal kellett megbirkózniuk: az első szöveg gyerekeknek szervezett, a környezetvédelemről és a klímapolitikáról szóló sajtókonferencia programjához kapcsolódott, a második feladatban egy osztrák sziklamászóval, Angela Eiterrel készített interjú, míg a harmadik feladatban egy mese szerepelt. Ezek a diákok szerint is könnyen megoldható, érthető szövegek voltak – számolt be tapasztalatairól Máhrné Horváth Éva, a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola némettanára. A második részben, a nyelvhelyességet felmérő feladatok, híradások szövegei szerepeltek többek között a fekete párducról, és a New York-i kakasokról. Ez megegyezett a korábbi évek vizsgafeladatainak nehézségével, így nem okozhatott gondot az érettségizőknek – fogalmazott a Tóparti Gimnázium szaktanára.

Mindkét némettanár arról számolt be, hogy a diákok idén a szöveghallgatást találták a legnehezebbnek. Újdonság volt ugyanis az elmúlt évekhez képest, hogy egyszerre kellett hallgatniuk a szöveget és leírniuk a helyes válaszokat – mondta Pappné G. Judit, aki szerint ennek ellenére sem volt nehéz ez a feladat. Az utolsó rész az íráskészséget mérte fel, itt egy adott és egy választott téma alapján kellett fogalmazást írniuk a maturálóknak. A kötelező fogalmazás egy e-mail megírása volt, amiben a vizsgázóknak az elmúlt hetükről kellett beszámolniuk. Ezt követően vagy egy nyaralást kellett megtervezniük, vagy egy újságcikkre kellett reagálniuk, amiben a fiatalok pénzköltési szokásairól mondtak véleményt. Ezek mind begyakorolt feladatok voltak, vagyis azoknak a vizsgázóknak sem okozhattak gondot, akik nem emelt szinten tanulták a németet – fogalmazott Máhrné Horváth Éva.

A május 9-ei írásbeli vizsgák (horvát, német, román, szerb, szlovák nemzetiségi nyelv és irodalomból valamint német és szlovén nemzetiségi nyelvből) mindenütt rendben megkezdődtek, folynak – tájékoztatott az OH, melyhez bejelentés, megkeresés ezekkel kapcsolatban ma nem érkezett.

Ezen a héten nemzetiségi nyelvekből, informatikából, latinból, biológiából és társadalomismeretből, valamint kémiából és földrajzból tehetnek mindkét szinten érettségit a tanulók. Május 17-étől kezdve a fizika, az egyéb idegen nyelvek, a rajz, a média- és a mozgóképismeret, a dráma illetve a különböző szakmai tárgyak írásbeli vizsgáit kell teljesíteniük az azokra jelentkező tanulóknak. Ezek a vizsgák május 23-áig, az írásbeli vizsga lezárultáig tartanak.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X