nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ponta megúszta a plágiumügyet

A román legfőbb ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, és nem indít bűnvádi eljárást.

MTI | 2013. május 23.
|  

Nem indítanak bűnvádi eljárást Victor Ponta román miniszterelnök ellen, hiába tett feljelentést ellene tavaly augusztusban három politikus plágium gyanújával – közölte kedden a román legfőbb ügyészség. A kormányfőt Mihail Neamţu, Adrian Papahagi és Augustin Ofiţeru, a jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) politikusai panaszolták be az ügyészségen, azt állítva, hogy egy a nemzetközi jogról szóló, 2010-ben megjelent, Daniela Comannal közösen írt 292 oldalas könyvének 113 oldalát más szerzők munkáiból másolta, megsértve a szerzői jogot.

A feljelentők szerint az általuk plágiumnak tartott szövegrész szó szerint szerepel Victor Ponta doktori dolgozatában is, így az esetleges jogsértés kizárólag a miniszterelnököt terheli. A 1996 óta hatályos román szerzői jogi törvény három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetetéssel, vagy bírsággal bünteti a szellemi termékek jogtalan eltulajdonítását.

A román legfőbb ügyészség kedden megerősítette, hogy bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, és nem indít bűnvádi eljárást. Az ügyészség a román szerzői jogvédő hivatal (ORDA) szakvéleménye alapján hozta meg döntését. Răzvan Casmoiu, az ORDA szaktestületének vezetője a jobboldali kötődésű Hotnews.ro hírportálnak megerősítette: márciustól kezdődően dolgoztak a jelentésen, de annak tartalmát csak az ügyészség hozhatja nyilvánosságra.

A Nature című brit tudományos hetilap tavaly június 19-én megjelent írásában azt állította, hogy Ponta disszertációjának több mint a fele plágium. A dolgozatot az oklevelet kiadó bukaresti tudományegyetem etikai bizottsága plágiumnak minősítette, de az oktatási minisztérium szerint a tanintézmény illetéktelenül vizsgálódott: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 blogen 2013. május 23. 10:22

Azért vannak itt fokozatok:

0 plágiumkő, Berlin: Karl-Theodor zu Guttenberg nem mond le, miután a sajtó megszellőzteti, hogy plagizált és kezdetben a saját párttársai is kiállnak mellette. De később, még hivatalos eljárás indítása előtt lemond, miután kiderül, hogy akadémikusok és tanárok több tízezres tömege helyénvalónak tartaná a lemondását.

750 km-re délkeletre, Budapest: Schmitt Pál nem mond le, miután a sajtó megszellőzteti, hogy plagizált és kezdetben a saját párttársai is kiállnak mellette. Később se mond le a társadalmi nyomás hatására sem a hivatalos vizsgálat megindulta előtt. Miután a magyar felsőoktatás renoméját védendő hivatalos vizsgálat kimondja, hogy plagizált jobb hijján lemond.

1300 km-re délkeletre, Bukarest: Victor Ponta nem mond le, miután a sajtó megszellőzteti, hogy plagizált. Társadalmi nyomás nincs. Mikor a román felsőoktatás renoméját védendő hivatalos vizsgálat indul ellene a hatalmát felhasználva megfosztja a hivatalt jogkörétől és az ügyet saját hivatala hatáskörébe utalja, amely a nyilvánvaló valóság ellenére is kimondja, hogy "nem történt plágium". A saját párttársai mindvégig kiállnak mellette.

Információ
X