Az, hogy mennyire vagyunk képesek tájékozódni egy számunkra ismeretlen területen, a nyelvünktől is függ – állítják a kutatók. Jó példa erre, hogy azok a népek, akik az égtájak alapján tájékozódnak, sokkal rosszabbul teljesítenek egy mesterséges térben megrendezett tájékozódási feladatban, mint azok a népek, akiknek nyelvében létezik a jobbra és a balra fogalma is (vagyis az egocentrikus gondolkodás, nem csak a geocentrikus).

Tézisük alátámasztására a kutatók egy nicaraguai siketnéma csoportot vizsgáltak, akik elszigetelten nőttek fel, és az évtizedek folyamán saját jelnyelvrendszert fejlesztettek ki. Az új nyelv kezdeti használói csak az égtájakhoz viszonyítva tudtak tájékozódni (pl. északra, délre), ám az évek során tovább fejlődött a nyelv, és egyesek a csoportból elkezdtek a maguk pozíciójához is viszonyítani, amikor be kellett tájolni valamit (pl. tőlem jobbra, balra).

A kutatók kísérletet hajtottak végre a csoport tagjaival: 16 egyént vizsgáltak mind a régebbi, mind az újabb nyelvhasználók közül. A feladat szerint letettek egy érmét valahol a szobában, és miután az alany látta, az hol helyezkedik el, bekötötték a szemét, megpörgették, és ezután meg kellett mondania, szerinte hol is van az érme. Az égtájak alapján tájékozódók rosszul teljesítettek, mi több, hosszan gondolkoztak, és nehézséget jelentett nekik a válaszadás. Mondhatni: nem találták a szavakat. A másik csoport azonban meggyőzően teljesítette a feladatot.

A szakemberek szerint a nyelvalapú helymeghatározás hiánya tehát megnehezíti a tájékozódás folyamatát – írja a Nobel Intent. Vajon valóban a nyelv határozza meg a tudatot?