nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @zegernyei: "A magyar nyelv finnugor eredetének bizonyítása és az egyre sokasodó kora közé...
    2019. 08. 23, 21:52  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @zegernyei: "A kinyilatkoztatás tehát megtörtént, már csak a tényeket kell hozzáigazítani....
    2019. 08. 23, 21:41  Hun‒ugor géntangó
  • seta92: @Cypriánus: Németh, Klima és társaik nem hajlandók szóba állni Neparáczkiékkal, aztán meg ...
    2019. 08. 23, 20:29  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @zegernyei: @zegernyei: Jó, felejtsük el a címet, mert bár az bosszantott fel elsőre, vélh...
    2019. 08. 23, 20:16  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @Fejes László (nyest.hu): a nyíltan és vállaltan politikai üzenetekre gondoltam. Nem lenne...
    2019. 08. 23, 17:34  Hun‒ugor géntangó
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tagadó elemek
Öngyilkos? Akkor máshogy beszél!

A kutatások azt bizonyították, hogy az öngyilkosságra hajlamos személyek nyelvhasználata eltér másokétól. Miben áll a különbség?

Grétsy Zsombor | 2010. szeptember 21.
|  

Közismert, hogy Magyarország már évtizedek óta súlyos helyzetben van: a világ öngyilkossági és öngyilkossági kísérleti statisztikáinak a legkomolyabban érintett csapatában található hazánk. Igaz volt ez az egész XX. században. 1968 és 1987 között pedig magasan a „világelsők” voltunk. A külföldi szakemberek elképedve kérdezgették is, miért van ez. Mivel nem volt lehetőség több tudományágat bevonó kutatások végzésére, pontos magyarázatot nem adhatunk. Mára már változott a helyzet: öngyilkossági mutatóink úgy a rendszerváltozás időszakától, 1988-tól olyan komolyan csökkentek, amilyen mértékben ez máshol nem volt megfigyelhető – több mint harminc százalékkal esett vissza a hazai öngyilkosságok arányszáma. Ez nagyon örömteli fejlemény, de túl nagy örömre nem ad okot, hiszen az öngyilkossági adatokra tekintve látható, hogy jelenleg így is a hetedik helyen állunk a világ országainak sorában.

Leonardo Alenza (Madrid, 1807 - 1845):  Los románticos o Suicida
Leonardo Alenza (Madrid, 1807 - 1845): Los románticos o Suicida
(Forrás: wikimedia commons)

Az öngyilkosság-kutatók sokáig az ún. „fekete doboz”-modell alapján néztek az öngyilkos (szuicid) magatartásra. Ezért csupán az öngyilkos tett és az az előtti kommunikációs események láncolatának szabályszerűségeit vizsgálták, csak ezt tekintették közvetlenül vizsgálhatónak; úgy vélték, hogy a személyiségen belüli, ún. „intrapszichés” folyamatokra csak következtetni van mód.

A beszéden keresztüli vizsgálat

Dr. Boncz István habil. (a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara, Szent-Györgyi Orvos-centrum pszichiátere) viszont már 1999-ben azt fogalmazta meg, hogy az úgynevezett Ringel-féle preszuicidális szindróma (az öngyilkosság előtt kialakuló viselkedési elváltozás; tudatbeszűkülés, csökkent agresszivitás, fantáziavilág) nagyon (esetleg az azonosságig) hasonló a hipnózis alatti sajátos, módosult tudatállapothoz, ezért érdemes ezt a hipnózis alatti állapotot modellként használni az érdekében, hogy jobban megérthetőek legyenek az öngyilkos-magatartás külső és belső milyenségén túl a személyiségen belüli folyamatok is.

Boncz ennél a feltevésnél természetesen tovább is ment: a hipnózisos modell alapján kezdte vizsgálni az öngyilkos magatartás bizonyos elemeit. Ennek célja nem csupán az volt, hogy fontos szabályszerűségeket tárjon föl, hanem az is, hogy ezek a fölismerések hasznosuljanak az öngyilkosság megelőzésében (így annak kezelésében-utógondozásában is).

Ringel szerint minden öngyilkosságot vagy komolyabb kísérletet azonos lélektani konstelláció előz meg. Ezt a konstellációt igen különböző lélektani problémák válthatják ki, tehát maga az öngyilkosság a személyiség feszültségeinek egyfajta meghatározott kifutási útja. E konstelláció az „öngyilkosság előtti szindróma”, vagy „preszuicid szindróma”. Ennek három lényegi jegye:

  1. fokozódó dinamikus beszűkülés: a személyiség érdeklődései és motivációi a külvilág felé csökkennek és szűkebbek, érzelmi beszűkültség, az emberi kapcsolattartás szegényessége vagy hiánya;
  2. az agresszivitás gátlódása (az agresszív indulat nem tud megnyilvánulni, súlyos a frusztráció, amely nyomán indulati feszültsége nő: öngyilkosság előtt a személyiség általában önmagára haragszik);
  3. a saját értékrendbe és életszemléletbe vetett hit jelentős csökkenése s menekülés a fantáziavilágba (a külvilágtól elvont pszichés energiák a fantáziavilágot hajtják meg, a fantáziatevékenységben érik meg az öngyilkosság gondolata és terve).

Első lépésként az öngyilkossági kísérletet már elkövetett emberek szuggesztibilitását (azaz a hipnózisra való fogékonyságát) kellett megvizsgálni. Ez azért is fontos, mert a szuggesztibilitás segíthet például a Werther-effektus megértésében. (Az öngyilkossággal foglalkozó szakemberek Werther-effektusnak hívják az utánzásos, tanulásos, modellkövetéses öngyilkosságot, utalva ezzel Goethe 1774-ben megjelent regénye, a „Die Leiden des jungen Werthers” főhősének öngyilkosságát követő „járványra”. A probléma megjelenését a különféle médiumok is kiválthatják, elsősorban a televízió. Az ilyen „divatok” hatással lehetnek az  elkövetési módok területi eloszlására is).

Az egyik alapvető kérdés, hogy egyáltalán van-e különbség a szuggesztió iránti érzékenységben azok között, akik követtek már el (sikertelenül) öngyilkosságot, és az átlagos magyarországi lakos között – egész pontosan: a „volt öngyilkosok”, egy vizsgált kontrollcsoport tagjai és az úgynevezett magyar standard között.

A másik fő probléma, hogy észlelhető-e valami jellegzetesség, illetve megfogható különbség a motoros (izommozgató – pl. a beszédmozgások izmait) és a kognitív (megismerő, értelmező) tesztekben az öngyilkosságra hajlamos személyiségűek és mások között?

A szóasszociációs és a nyelvészeti (lingvisztikai) vizsgálatok

A tudattalan megismerésének az lehet az egyik módja a szóasszociációs teszt. Az asszociáció során a tudattalan működését a „feladott” szóra adott „válasz” reakcióidejével és a válaszok tartalmának értékelésével lehet jellemezni, föltárni. Alapvetően tehát azt célszerű összehasonlítani, hogy mekkora a reakcióidő éberen, illetve hipnózisban, valamint hogy mekkora a szuicid magatartásukat már „bizonyítottak” és a kontrollcsoport tagjai között.

A nyelvi vizsgálatok olyan lexikai-szemantikai (szókincsbéli-jelentéstani) sajátosságok keresésére, feltérképezésére szolgálnak, amelyek különösen erősen jelen lehetnek az öngyilkosságot már megkísérelt emberek hipnózishoz kötődő spontán beszédében (ún, „álomlátás”).

Lényeges, hogy a válaszok tartalmi-minősítési (például pozitív-e vagy negatív, milyen tematikus irányultságúak az asszociációk) elemei mennyire függenek attól, hogy a tesztlanay éber vagy hipnózisban van, s mennyire befolyásolja őket az egyén öngyilkossági hajlama. Az is érdekes, hogy mindezek a szempontok kapcsolatba hozhatóak-e az ember környezeti mintáival (általánosan elfogadott, hogy az öngyilkos magatartás bizonyos mértékig tanult „nem adekvát problémamegoldási stratégia”-k).

A vizsgálat: szóasszociációs teszt, álomtartalom-elemzés, nyelvészet

A szükséges hipnotikus állapotban a kísérletvezető a szavakat egyenként mondja a vizsgált személyeknek, akiknek az első eszükbe jutó szóval kell válaszolni. A reakcióidőt az ingerszó első szótagjának a kimondásával kezdődő és a válaszszó első tagjával befejeződő időtartam jelenti. Természetesen ehhez elengedhetetlen hangfelvételt készíteni a vizsgálatról.

A nyelvi (lexikai, szemantikai) jellegzetességek vizsgálata során az alanyoknak azt kell elmondaniuk a saját szavaikkal, hogy milyen álmot láttak a hipnózis alatt. Ezekről a beszámolókról is hangfelvételt kell készíteni, majd írásban rögzíteni. A számláláskor csak a szavak tövét veszik figyelembe, a toldalékolásokat nem. Boncz István az eredményeket „A magyar nyelv szépprózai gyakorisági szótára”-nak (Füredi–Kelemen, 1989) adataival hasonlította össze.

Mit mond a beszéd?

Már magában az is érdekes eredmény, hogy kiderült: a korábban öngyilkosságot megkísérlő személyek egyértelműen érzékenyebbek a hipnózisra, mint a legtöbb ember. Viszont azok, akik szuicid mintát is mutató környezetből jöttek, de maguk nem szuicid hajlamúak, nem különböznek a nem ilyen közegből érkezőktől.

A szóasszociációs próbák kimutatták, hogy a szuicid hajlamúaknak mind éberen, mind hipnózisban hosszabb a beszélgetéskori reakcióideje, mint az nem hajlamosaknak. Az első, illetve a többedik öngyilkossági kísérletet elkövetők reakcióideje közt is található különbség: az tapasztalható, hogy az utóbbiak reakcióideje hosszabb.

A válaszszavak kategóriáinak vizsgálata azt mutatja ki, hogy az öngyilkosok csoportjának tagjai mind éberen, mind hipnózisban gyakrabban „kapcsolnak” (asszociálnak) kórosan, mint a kontrollcsoport tagjai. Ez azt jelenti, hogy a megértő-értelmező képesség valamelyes mértékű torzulása következtében számos inger a halállal vagy az öngyilkossággal kapcsolatos asszociációként kerül a szuicid személyiség közelébe.

Az álombeszámolók tartalmának nyelvészeti elemezése azt muatta, hogy az öngyilkos csoport tagjai háromszor több tagadó jellegű nyelvi elemet használnak, mint az öngyilkos magatartást nem mutatók. Ezek a tagadó elemek öngyilkos hajlamúak álomelbeszéléseiben  háromszor gyakrabban bukkannak föl, mint a magyar nyelv szépprózában a gyakorisági szótár szerint.

Az öngyilkossági tettet már elkövetettek csoportjában a rokoni kapcsolatra utaló szavak sokkal gyakoribbak, mint a kontrollcsoport tagjainál. A rokonok, családtagok álomban való megformálódása a család szocializációban játszott fontos szerepét bizonyítja. Ugyanezt támasztja alá a szóasszociációs teszt is: az öngyilkos hajlamúak sokkal gyakorabban asszociálnak ilyen kifejezésekre.

A következtetések

Az erősen hipnábilis egyének éber állapotban is jól reagálnak a szuggeszciókra, tehát szuggesztibilisek. Az érintetteknél sokkal hatékonyabbak azok a külső tényezők, amelyek a szuicid viselkedésmintát megelevenítik, tetté formálják.

A tömegkommunikációs csatornákon, a televízión érkező közléseknek is fontos szuggesztív hatásuk lehet öngyilkossági folyamatokra. A televíziónak adott, szinte „családtag” helyzete a realitásérzék elvesztéséhez vezethet. A tömegkommunikációs hatás hasznosítható is lehetne, ha pl. a híradás egy adott destruktív esemény kapcsán a negatív konzekvenciákat is említené (pl. a saját és másoknak okozott károkat, szenvedést), illetve történhetne említés olyan esetekről, amelyek kilátástalannak vélt helyzetek sikeres megoldásáról is szólnának: természetesen mindebben nemcsak a szószerinti tartalom, hanem a megfogalmazás stílusa, modalitása, nyelvi milyensége is nagyon jelentős tényező.

A tagadó nyelvi megnyilatkozás (Kézdi Balázs: „negatív kód”-ú kommunikáció) lehet a Ringel-féle preszuicidális szindróma beszűkült állapotának a jele. A tagadás a legklasszikusabb elhárító mechanizmus. A tagadás lehet az a társadalmi értékek, normák meggyengülésének a jele: az egyén úgy látja, hogy csak helytelen eszközökkel érhet el célokat – megfelelő életkörülményeket, életminőséget. Ellentét van a kulturális normák, célok, valamint az emberek lehetőségei között.

A talált nyelvészeti megnyilatkozások: a tagadás, a negatív modalitású szavak, a családtagok említése segíthetnek felismerni a segélykérő kommunikációt (cry for help). A tagadás általános nyelvi megjelenése kapcsán feltétlen kiemelendő az elfogadó hozzáállás: a szuicid állapotban az ember nem akar így tovább élni, ez az élethelyzet számára elviselhetetlen; ebben az állapotban a racionális meggyőzéssel, „lebeszéléssel” reménytelen és fölösleges próbálkozni.

A fentieket észben tartva odafigyelni egymásra, odafigyelni a beszédre! – ezt a gondolatot szerettük volna megosztani, erre szeretnénk fölhívni mindannyiunk figyelmét.

Források

Kézdi Balázs (1995): A negatív kód, Kultúra és öngyilkosság, Pécsi Tudománytár, Pécs, Pannónia Könyvek

Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e a magyar? (2006. 01. 29.): Új Ember

http://www.idegen-szavak.hu

Temesváry, B., Boncz, I., Maglóczky, E., Piczkó, K., Szilárd, J. (1991): Intra- és interpszichés faktorok a szuicidium pszichodinamikájában, TBZ Bulletin XX. 144–151.

Kovács, Z., Janka, Z., Boncz, I., Maglóczky, E. (1993): Influence of hypnotic trance on emotional experience of music: a quantitative assessment. Proceedings of the 6th European Congress of Hypnosis in Psychotherapy and Psychosomatic Medicine, 77–80.         Vienna

Szupera, Z., Rudisch, T., Boncz, I. (1995): The effect of the cue-controlled modification of the level of vigilance on the intentional inhibition of seizure in patients with partial epilepsy, The Australian Journal of Clinical Hypnotherapy and Hypnosis, 16:35–40.

Buda Béla (2001): Az öngyilkosság, Orvosi és társadalomtudományi tanulmányok, Második, bővített kiadás, 33–42, Animula

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 Grétsy 2010. szeptember 21. 20:17

@BPE: Ja! És a "lelkiismeret-furdalást" nem hiszem, hogy néhány ms-on kéne mérni. Arról jó lenne külön szólni, hogy nem ms-okról szól a felismerhetőség. Ezt csak azért mondom, mert a nővéremnek beszélt cráy for help-esen egy házban lakója és öngyilkos is lett, de ez egy kiterjesztett öngyilkosság volt, szóval a gserekeit ölte meg először aztán utána a metró alá ugrott. Ó túlélte az egészet és azóta is avval élhet. De a két gyerek halott. És a tesőm meg tök kiborult, amikor mondtam neki hogy éreznie kellett volna hogy mi van. Ez nem néhány miliszekundum volt...

2 Grétsy 2010. szeptember 21. 17:59

Kedves BPE!

Tökéletesen igaza van!

Az az elrettentő helyzet, hogy nemcsak az ismerősök-rokonok, de még egyes szakemberek sem ismernek föl mondjuk egy "cry for help"-reakciót, az csak hazánk általános lelki kultúrájának végtelen alacsony nívóját mutatja! Az USA-ban (persze mi röhögünk az amerikai filmeken, hogy mindenki jár a pszichológusához) mindez azért elképzelhetetlen...@BPE:

1 BPE 2010. szeptember 21. 14:15

Néhány éve még (nyelvész) doktori disszertáció is született ebben a témában, és talált is jellemző jegyeket a búcsúlevelek nyelvi megfogalmazásában.

Viszont az utolsó mondat nem túl szerencsés. Értem én, hogy a család meg a barátok állnak legközelebb az öngyilkosságra készülőhöz, és nekik van a legnagyobb esélyük észrevenni, hogy valami nem stimmel. De amikor képzett pszichiáterek/pszichológusok nem veszik észre a bajt, sőt mondjuk egy öngyilkossági kísérlet után fél nappal hazaküldik a kórházból, akkor ne keltsünk bűntudatot a rokonságban, hogy egy-két tagadó megniylatkozás meg néhány ms reakcióidőeltolódás alapján igazán felismerhették volna.

Információ
X