nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Móricz Zsigmond, díszpolgár

Díszpolgári címet adományozott posztumusz Leányfalu önkormányzata a település egykori lakójának, Móricz Zsigmondnak.

MTI | 2012. május 28.
|  

A gesztussal az író emléke előtt kívántak tisztelegni halálának 70. évfordulója alkalmából – mondta el az az MTI-nek Nyíri Csaba polgármester hétfőn.

"Személye meghatározó volt a település életében – emlékét ma utca- és iskolanév őrzi -, mint ahogy Leányfalu is kiemelkedő jelentőségű hely volt Móricz számára" – fogalmazott Nyíri Csaba. Móricz Zsigmond Leányfalun írta többek között a Légy jó mindhalálig című regényét, az Erdély trilógiát, az Életem regénye című önéletleírását, de itt született a Napló is.       

Leszármazottai ma is abban a házban élnek, amely az író által az 1900-as évek elején vásárolt telken épült fel, és ahová 1936-ban költözött véglegesen. Itt élt például az író két lánya, Lili és Virág, ma pedig unokája, Kolos Virág és családja lakja a házat, de megfordult Leányfalun az író fogadott fia, Móricz Imre is – mutatta be a település és az író kapcsolatát a polgármester.     

A posztumusz díszpolgári cím adományozásáról április 24-én döntött a testület, az ünnepélyes aktusra pünkösd vasárnapján került sor, ahol a család nevében Kolos Réka, Kolos Virág és Móricz Imre, valamint az író dédunokája, Rindt Kata vette át a díszoklevelet. "

"Az írófejedelem egyben Pócsmegyer díszpolgára is lett, hiszen a két település a múlt század közepéig összetartozott, és Móricz a pócsmegyeri református templomába járt, ahol a presbiterek padjában volt helye, édesanyja, Pallagi Erzsébet pedig a pócsmegyeri temetőben nyugszik” – tette hozzá a polgármester.     

Az idei év ünnepi eseményei sorában június 30-án kerül sor a Móricz Zsigmond Társaság ünnepi közgyűlésre Leányfalun, szeptember 8-án Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke emlékezik az íróra a pócsmegyeri templomban ünnepi istentisztelet keretében, és szeptemberben rendezik meg az országos Móricz-prózamondó versenyt a leányfalui általános iskola szervezésében – hívta fel a figyelmet a településvezető.  

Nyíri Csaba elmondta: kéréssel fordultak Tarlós István főpolgármesterhez, hogy az író halálának évfordulóján, szeptember 5-én ismét a helyén állhasson a főváros egyetlen egészalakos Móricz-szobra, melyet a 4-es metró építése miatt kellett eltávolítani a Villányi út és a Móricz Zsigmond körtér sarkáról.   

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X