nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mohamed-rajzolás miatt betiltották a Facebookot

A pakisztáni kormány elrendelte szerdán a Facebook nevű közösségi oldal május végéig történő teljes bezárást, mert Mohamed-rajzolási versenyt hirdetettek meg rajta a felhasználók között.

MTI | 2010. május 20.
|  

A pakisztáni fiatalok körében is közkedvelt internetes portálon arra buzdították a közösségi tagokat, hogy május 20-án küldjenek Mohamedről készült rajzokat. A „rendezvény” szervezői kezdeményezésükkel annak a muszlim bloggernek a megnyilvánulása ellen akartak tiltakozni, aki a minap megfenyegette a South Park amerikai rajzfilmsorozat készítőit, amiért medvének öltöztetve jelenítették meg a prófétát az egyik idén játszott epizódban.

„A szélsőségesek nem vehetik el tőlünk a szólásszabadsághoz való jogot és nem fognak minket elhallgattatni a fenyegetéseikkel” – olvasható a rajzversenyt hirdető facebookos oldalon.

A próféta ábrázolására való felhívás Pakisztán-szerte és sok más iszlám országban is felborzolta a kedélyeket tekintettel arra, hogy az iszlám tiltja Mohamed bármilyen képi megjelenítését.

A Pakisztán déli részén fekvő Karacsiban kedden mintegy 2000 diáklány gyűlt össze, követelve a kezdeményezést toleráló Facebook betiltását, kicsit arrébb pedig több tucatnyi fiú jelent meg az „istenkáromlók elleni szent háborút” sürgető transzparensekkel.

A pakisztáni kormány a „népharagra” reagálva felszólította az internetszolgáltatókat, hogy azonnal hatállyal tiltsák le május 31-ig a közösségi oldalhoz való hozzáférés. Az internetszolgáltatók a kabinet felszólítására meg is kezdték a lahóri legfelsőbb bíróság határozatának végrehajtását: szerdán már országszerte nehézkessé vált az oldal elérése.
Hamid Szaeed Kazmi, Pakisztán vallásügyi minisztere azt mondta, hogy a tilalom csak átmeneti megoldás lehet, és javasolta a kormánynak egy iszlám konferencia mielőbbi összehívását a Mohamed ábrázolásának kivédését segítő intézkedések kidolgozására.

Az egész oldal letiltása mindenekelőtt a fiatal felhasználók körében vált majd ki nemtetszést, akik sok időt töltenek a virtuális közösségben – mondta a pakisztáni internetszolgáltatók vezetője. A Facebookhoz való hozzáférés korlátozása nem egyedülálló eset; a népszerű közösségi portál Kínában állandó tilalom alatt áll, bár az többféle módon is kijátszható. Amikor Mohamed-karikatúrák jelentek meg egy dán lapban 2005 szeptemberében, tiltakozáshullám kezdődött szerte a világon, főleg a muzulmán országokban. A 2006 elejére erőszakossá váló tiltakozási akciók mintegy 50 ember életét követelék.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X