A konzervatív német napilap magyar származású szemleírója, Georg Paul Hefty bevezetőjében a cigány és a roma kifejezések közötti különbséget boncolgatta. Utalt arra, hogy a cigány kifejezést „jóindulatúan” gyakran a roma szóra módosítják. A politikai korrektségnek ez a formája azonban elleplezi a valóságot – mutatott rá Hefty, utalva arra: amióta a fiatal magyar demokráciában az országban élő valamennyi kisebbség önkormányzatot kapott, e kisebbség szervezete is Országos Cigány Önkormányzatnak nevezi magát. És vajon ki határozhatja meg jobban, hogy milyen gyűjtőfogalom alatt egyesül, mint az az etnikai kisebbség, amelyről ténylegesen szó van? – vélekedett a cikkíró.

Hefty szerint a cigány kifejezés elfogulatlan használatának más „kétségbevonhatatlan” támogatói is vannak. Ezek közül elsőként Kállai Ernőt, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát említette, aki maga is ehhez a kisebbséghez tartozik. Ugyancsak a „tanúk” közé sorolta a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató, továbbá Szociológiai Kutatóintézetének vezetőjét, Szarka Lászlót, illetve Tibori Tímeát.

Magyarországon természetesen a roma kifejezést is használják. Ezzel azonban nem minden olyan nő és férfi ért egyet, akit e kifejezés alatt értenek – vélekedett a német újságíró, megemlítve, hogy Németországban a szintik sem értenek egyet azzal, hogy „leegyszerűsítve” a roma névvel illetik őket.

A cikkíró ezt követően mindennek történelmi gyökereivel foglalkozik, utalva arra, hogy a cigányok Magyarországon élő három népcsoportja egymástól jelentős mértékben eltérő történelemmel rendelkezik. Hefty az első csoportba sorolta azoknak a cigányoknak az utódait, akik a 14. században érkeztek Magyarországra, és akik eredeti nyelvüket régen elvesztették. Hefty szerint őket említik romungróként, azaz magyarcigányokként, és arányuk kereken 70 százalékot tesz ki az összes magyarországi cigány között.

A második legnagyobb csoportot többnyire oláh cigányoknak nevezik, akik a 18. században vándoroltak be az országba. Eredeti nyelvüket, a romani nyelvet messzemenően megőrizték, és ők jelentik a tulajdonképpeni romákat: mindennek kapcsán Hefty megemlítette, hogy a nyelvnek részben az egyes törzsek évszázados foglalkozásához kötődve regionális, illetve helyi dialektusai vannak. Az oláh cigányok – azaz a szó szoros értelmében a romák – a magyarországi cigányság egyötödét adják.

A legkisebb cigány etnikai csoportként említette a cikkíró azt a csoportot, amely a 19. század második felében – az iparosítás kezdetekor – vándorolt be Magyarországra, többnyire Baranya és Somogy megyébe. Magukat beás cigányoknak nevezik, nyelvük a beás nyelv; a cigányság 10 százalékát teszik ki.

Hefty a továbbiakban hangsúlyozta: bár a cigányságon belüli etnikai csoportok aránya nagyjából megállapított, senki nem tudja pontosan, hogy valójában hányan is vannak. Ennek kapcsán utalt arra, hogy noha a legutóbbi népszámlálás csak 180 ezer cigányról beszélt, a legtekintélyesebb magyar kutatók ezt a számot körülbelül ennek háromszorosára becsülik, sőt felső határként ennek négyszereséről is lehet hallani. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a cigányok romaként történő említése miért kérdéses, Hefty Békési Ágnes kisebbségkutatót idézte, aki egy cikkben rámutatott, hogy a három etnikai csoport nem keveredik egymással.

A cikkíró végül hosszan idézte Szarka Lászlót, aki a cigányok helyzetével kapcsolatban többek között kifejtette, hogy a körükben jóval gyorsabban nő a munkanélküliség, mint a magyarok között. Utalt arra is, hogy a két nagy párt és akkori kormányfőik – Orbán Viktor a Fidesz és Gyurcsány Ferenc a szocialisták részéről – különbözőképpen reagáltak a három etnikai csoport elkülönítésére. Az erős integrációtól a szegregációig terjedő receptek a pártok közötti rivalizálás, illetve a választási kampányok témájává váltak – idézte Hefty Szarka Lászlót.