nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tudósítás a 10. Oktatási Szakkiállításról
Mellmodellekről, külföldi tanulmányutakról és egyebekről

Egy fiatal lány komoly arccal fókuszál a kezében makrancoskodó sebésztűre, amivel egy vágást igyekszik éppen összevarrni egy emberi bőrimitáción. Mellette egy fiú egy műanyagbábu újraélesztésén fáradozik. És ez csak két lehetőség a sok száz közül, amit az érdeklődők kipróbálhattak a 10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

Németh Lilla | 2010. január 29.
|  

10 000 négyzetméter, 150 kiállító, 2 nap alatt átlagosan 40 000 látogató – ezek a puszta számok. Őszintén szólva az utolsó adatot némi kétkedéssel fogadtam – valóban ennyi embert érdekelnek a taneszközgyártók, nyelviskolák, tankönyvkiadók, szakképző intézmények és külföldi egyetemek portékái? Aztán amikor a kiállítás első délelőttjén viháncoló tinédzserek egész kis tömege masírozott velem együtt a metrómegállótól a rendezvény helyszínéül szolgáló SYMA csarnokig, már egyáltalán nem esett nehezemre elhinni, hogy az érdeklődés valóban élénk az Educatio Kiállítás iránt.

Mellmodellekről, külföldi tanulmányutakról és egyebekről
Forrás: Földi Imre / MTI

Multimédiás csodavilág

Interaktív tábla, mini computer, érintőképernyős asztalka: a zöld (esetenként fekete) táblán, szimpla krétán és rojtos szélű térképeken nevelkedett generáció el sem tudja képzelni, miféle modern eszközcsodák állnak ma a diákok rendelkezésére. Bevallom, ezekre voltam a legkíváncsibb, mert friss tanárszakos diplomával a zsebemben az ötéves képzés alatt egyetlen egyszer hallottam csupán a multimédiás eszközök létezéséről, látni viszont még sosem volt szerencsém őket. (Nem mentegetőzésből mondom: az ország legjobb egyetemeiről frissen kikerülő szakemberek túlnyomó többségének még arról sincs fogalma, hogyan is kell elképzelni egy digitálisnak nevezett táblát.)

A kínálat óriási: kiválasztok egyet az interaktív táblát kínáló számos stand közül, és odalépek a táblán elmerülten rajzolgató bemutató kisasszonyhoz. Örül, hogy megzavarom, egy szuszra sorolja is a sokfajta funkciót. Ma már – érvel – képtelenség lekötni a diákok figyelmét azzal, hogy egyszerűen a táblára irkálunk. Felgyorsult a világ, és az oktatásnak is követnie kell a tempót. Az interaktív tábla pedig – ami gyakorlatilag úgy működik, mint egy hatalmas, érintőképernyős monitor – bármilyen foglalkozáson hasznot hajt. Történelemóra? Amikor a tanár éppen Széchenyiről beszél, egyet kattint a táblán, és megjelenik egy kép, tegyük fel, Széchenyi szülőfalujáról. Vagy egy rövid videó a Hídemberből. Matekóra? Felírjuk a képletet a táblára, és az nyomban megjelenik egy grafikonon ábrázolva. Angolóra? Párosítsuk a képeket és a szavak jelentését. Szinte végtelen a lehetőségek száma...

Én is csaknem megmámorosodom, ám ekkor hirtelen eszembe ötlik a volt osztályfőnököm – most olyan hatvan felé járhat –, ahogy egész órán át fel-alá sétál, és közben halk, monoton hangon voltaképpen felolvassa a tankönyv aktuális fejezetét. Valahogy nehéz őt elképzelni, amint lendületesen kattintgat az interaktív táblán. Na igen – bólogat a táblaszakértő –, ezt a generációt már nehéz rávenni arra, hogy újat tanuljon; aki otthon sem használ számítógépet, és fogalma sincs arról, mi fán terem az internet, valóban elutasító. Pedig a tábla mellé oktatás is jár, és az eszköz ma már – köszönhetően az állami pályázatoknak – csaknem minden iskolában megtalálható. A fiatal tanárok viszont szívesen fogadják. (Már aki a pályán marad – kiderül ugyanis, hogy beszélgetőtársam is pályát módosított tanár. „Eladtam a lelkem” – summázza egy sóhajjal.)

Tovább barangolok a multimédia világában, és kiszúrok egy osztályteremnek berendezett standot, ahol a mini padokon mini PC-k sorakoznak. A standfelelős máris szolgálatkészen magyarázza; kiváló eszköz ez, mert a tanár gépe összeköttetésben áll a diákokéval, így percről percre nyomon lehet követni, hogyan haladnak a feladattal a nebulók, vagy akár a számonkérés is megoldható gépen keresztül. Ráadásul a masina csepp- és törésálló. És természetesen emellé is jár oktatás. Kérdezem az értékesítőt, elégedett-e a forgalommal, mire bizonytalanul hümmög – az oktatókat és iskolaigazgatókat inkább délutánra várják. De hála a pályázatoknak, azért nem panaszkodnak. Kitöltök még egy memóriafeladatot, amivel meg lehet nyerni az egyik csudamasinát, aztán tovább ballagok.

Ez nem reklámszöveg

Személyes kapcsolat: talán ez a legfontosabb azok közül, amit egy effajta kiállítás kínálni tud. A száraz információkat egy felvételi tájékoztatóból is ki lehet olvasni, de ki mondja meg, hogy a kiszemelt szak valóban olyan-e, mint amilyennek a tájékoztatót tanulmányozó diák gondolja? Márpedig a kiállítás elsődleges célközönsége az éppen felvételi előtt álló középiskolások népes csoportja. Számukra próbálják megkönnyíteni a döntést azzal, hogy a rendezvényen hagyományosan jelen van Magyarország valamennyi felsőoktatási intézménye, és azoknak számos hallgatója, akik mind lelkesen és türelmesen magyarázzák az egyes szakokkal kapcsolatos tudnivalókat. Hogy az a szerencsés, aki konkrét pályaálmokkal érkezik, meggyőződhessen, valóban helyesen választott-e, a bizonytalan pedig meghatározó impulzust kaphasson.

Mindezt alátámasztja Péter, az SZTE elsőéves fogorvos hallgatója: „Minden évfolyamból vagyunk itt, úgyhogy sokféle kérdésre tudunk válaszolni. Én például még jól emlékszem a felvételi procedúrára és az első év buktatóira, ezekről sokat tudok mesélni. És el tudjuk mondani azt is, hogy milyen a szegedi egyetemen tanulni”. És milyen? – érdeklődöm. „Röviden? Nagyon jó. És ez nem reklámszöveg: én még nem találkoztam olyannal, aki ne szeretne ott.” (Válasza meggyőző: ha történetesen már egyszer nem jártam volna ki a szegedi egyetemet, most bizonyára nekifutnék.) Búcsúzóul Péter még felajánlja, hogy a felsőbb évesek szívesen megvizsgálják a fogaimat a rögtönzött fogorvosi székben, de azt inkább kihagyom.

Helyette megszólítók két arrafelé bóklászó fiatal lányt, mennyire elégedettek a kiállítással. Az egyik feldobva meséli, hogy a Zeneművészeti Egyetemen akar továbbtanulni, s amit itt megtudott, csak megerősítette az elhatározásban. A másik félszegen közli, hogy nem igazán tud dönteni a nemzetközi gazdálkodás és a szociális munkás szakok között – de utóbbi felé talán jobban hajlik. Mindketten 17 évesek – és még mondják, hogy a mai fiatalok nem érdeklődőek.

Mellmodellekről, külföldi tanulmányutakról és egyebekről
Forrás: Kollányi Péter / MTI

Indulj el egy úton...

Rengeteg ember hömpölyög a Kommunikációs Főiskola és az ELTE Pszichológia Tanszékének standja körül; mit sem változtak az utóbbi idők sztárszakjai – gondolom naivan, majd észreveszem, hogy az egyiknél szerencsekeréken vászonszatyrot, illetve babzsák-labdát sorsolhatnak maguknak az érdeklődők, a másik helyen pedig makulátlan zöldalmákat osztogatnak.

Ez egyébként az egész kiállításra jellemző: csaknem minden pultnál nyereményakciók igyekeznek odacsábítani az érdeklődőket. „Írj próbanyelvvizsgát, és nyerd meg a vizsgád árát!”, „Tölts ki egy tesztet, és nyerj tankönyvet CD-melléklettel!” De ami a minimum: kellesse magát a pulton legalább egy kis csoki, cukorka, vagy valami érinthető, tapintható, színes valami (az orvosoknál például egy műanyag mellmodell, amin tumorokat lehet kitapintani, ennek nagy sikere van) – különben a kutya sem néz feléd.

Direkt arrafelé veszem az irányt, ahol csak el-elvétve szállingóznak az emberek. Meglepve tapasztalom, hogy ez a hely nem más, mint a külföldi egyetemek standjai. Spanyolország, Olaszország, Anglia, Belgium, Hollandia – és még sok más ország tanintézménye kínálja szakjait. Azon töprengek, vajon a külföldi tanulmányok ára tartja-e vissza az érdeklődőket, a kalandvágy hiánya, vagy egyszerűen csak az, hogy itt angolul kéne szót érteni a hirdetőkkel, amikor megszólít egy disztingvált hatvanas úr az egyik holland egyetemtől. Érdeklődöm, nem gondolja-e, hogy a magyaroknak túlontúl drága egy külföldi diplomát finanszírozni, mire ingatja a fejét: a holland állam például olyan kölcsönt ad a külföldi diákoknak, hogy a végzettség megszerzése esetén azt egyáltalán nem kell visszafizetni.

Egy másik standnál még ennél is érdekesebb ajánlatba botlok: egy nonprofit szervezet önkénteseket toboroz, egy évet lehet Dániában eltölteni, majd fél évre irány Afrika. A dánoknál zsebpénz és teljes ellátás ellenében speciális nevelésigényű gyerekekkel kell foglalkozni, miközben felkészítenek az afrikai „misszióra”. Ez pedig nem más, mint egy valódi, önálló segélyprojekt a kertészet, az egészségügyi felvilágosítás vagy az oktatás terén. Rápillantok az érdeklődők listájára: meglepően sokan kérnek e-mailben bővebb felvilágosítást. A programról mesélő fiatal lány csillogó szeme önmagáért beszél.

S ha már külföld, vetek egy pillantást a nemzetközi nyelviskolák portékáira is. Ezek segítségével szinte bármilyen nyelvet lehet gyakorolni a világ szinte bármely pontján – igaz, hogy a nyelvtanulásra vágyóknak meglehetősen alaposan a zsebükbe kell nyúlni ehhez. Londonban egy kéthetes nyári kurzus 250 ezer forint, Fokvárosban pedig már 200 ezerért is elmélyíthetjük nyelvtudásunkat.

Parlez-vous francais?

Szívesen befizetnék egy kis nyelvgyakorlásra mondjuk Nizzában – de elegendő készpénz híján inkább úgy döntök, hazafelé veszem az irányt. Kifelé nem tudok ellenállni a még mindig a bejárat előtt didergő orvosnövendékeknek, akiknél a sebvarrást lehet gyakorolni. Kezembe veszem a tűt – csak úgy fickándozik a kezemben. Egy valamire legalább biztosan rádöbbentett a kiállítás: jó, hogy nem orvosnak mentem.

Információ
X