Mivel lehetne motiválni a tanárokat? Erre a kérdésre tízből tíz ember valószínűleg egyként vágná rá ugyanazt: több pénzzel. Magyarországon azonban a tanárok nem gazdag emberek, és egyelőre nem is tűnik úgy, hogy ez a helyzet megváltozna – ezzel szembe kell nézni. Akkor hát mi mással lehetne jókedvre és még nagyobb munkabírásra serkenti a pedagógusokat?

„Anyagi siker híján motiválhatja a tanárokat az, ha belenéznek a tanítványaik szép, okos, tudásszomjtól csillogó szemébe. Ez valóban tud erőt adni, csakhogy ezen kívül van még más is, ami segíthet” – véli Medgyes Péter, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Angol Nyelvtanárképző Intézetének vezetője, aki maga is nagy tapasztalattal rendelkező tanár. A számos nyelvkönyvet, tankönyvet és tudományos szakcikket jegyző oktató április 17-én tart előadást a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének idei konferenciáján, ami a Motiváció – a tanulás hajtóereje címet viseli.

Medgyes Péter
(Forrás: Kovács Attila/MTI)

Ami segíthet abban, hogy a tanárok jobban érezzék magukat a bőrükben, az nem más, mint az elismerés – vallja Medgyes Péter. „Sokan panaszkodnak a tanárok munkájára, sokan nyilatkoznak róluk lesajnálóan; úgy látszik, mi egy síró nemzet vagyunk. Pedig az elmúlt húsz évben derekas munkát végeztek a magyar pedagógusok, és sok mindent elértek, amiből önbizalmat meríthetnének”.

Az előadó szerint különösen igaz ez a nyelvoktatásra. Európai szinten ugyan még mindig hátul kullogunk az idegen nyelvet tudók számát tekintve, a rendszerváltás óta mégis megháromszorozódott azoknak a száma, akik megtanultak valamilyen idegen nyelvet. Vagyis a nyelvtanítás egyértelműen sikerágazatnak tekinthető hazánkban.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Medgyes Péter azokat az eredményeket részletezi majd előadásában, amikre az elmúlt két évtizedben büszke lehet a nyelvtanárok társadalma. Ha rövid távú projektekre gondolunk, ilyen volt például az orosz nyelvtanárok átképzése közvetlenül a rendszerváltás után. Akkor nem kevesebb mint 5 ezer tanár „nyergelt át” sikeresen az angolra vagy a németre. A hosszú távú programok közül pedig pozitív példaként említhető a kéttannyelvű iskolák és a nyelvi előkészítő osztályok létrejötte.

„A tanárok látszólag nem szorulnak rá az önbizalom-növelésre, hiszen amikor a katedrán állnak, úgy tűnik, hogy ők a császárok. Valójában azonban anyagi és társadalmi megbecsültség híján igenis rájuk fér a dicséret. Szükségük van rá, hogy valaki képletesen szólva megsimogassa a buksijukat, és tudatosítsa bennük, hogy hasznos állampolgárai az országnak” – fogalmaz az oktató.