nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Meddig szidhatók még a politikusok Kelet-Európában?

Mégsem bírságolják meg azokat, akik nyilvánosan szidják a politikusokat Szlovákiában – tudta meg az MTI Hírcentrum Daniel Lipsic szlovák belügyminisztertől.

MTI | 2012. január 3.
|  

A Duna TV hétfő esti Híradójában a belügyminiszter azt mondta, „egy szabad társadalomban mindenkinek joga van azt mondani, amit szeretne. Lehet ez sértő, néha akár vulgáris is – ennek természetesen nem örülök, de így van. Az államnak pedig nincs joga ítélkezni afölött, hogy melyik kijelentés helyénvaló vagy helytelen egy demokratikus köztársaságban.” Felelőtlen munkatársai hibáztak, aminek személyi következményei is lesznek – tette hozzá a belügyminiszter a Híradóban.

A cseh hírügynökség hétfőn azt jelentette, hogy akár 500 euró (160 ezer forint) bírságot is fizethet Szlovákiában az, aki kocsmában vagy az utcán szájára veszi egy politikus nevét, ha a szlovák parlament elfogadja az erről szóló törvénymódosítást.

A hírügynökség úgy tájékoztatott, hogy a szlovák belügyminisztérium szorgalmazza a szigorítást, amelynek értelmében tilos nyilvánosan szidni az államfőt, a minisztereket, a parlamenti képviselőket, a bírákat, de a fegyveres erők tagjait, a polgármestereket és a közalkalmazottakat sem szabad.

Aki mégis nyilvánosan szidalmazza azokat, akiket a szigorítás értelmében nem szabadna, az közrend megzavarásának vétsége címén vonható felelősségre. Eddig ennek a bírsága 165 euró volt, a tervezet a triplájára emelné az összeget.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X