nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Magyar utcaneveket Nagyváradon!

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt javasolja, hogy hozzanak létre Nagyváradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen utcanévbizottságot – jelentette ki pénteken az MTI-nek Csomortányi István, az EMNP partiumi szervezési igazgatója.

MTI | 2012. március 3.
|  

Az EMNP helyi vezetője azt követően javasolta ezt, hogy Nagyvárad román többségű városi közgyűlése elvetette az RMDSZ-nek azt a határozati javaslatát, miszerint a város utcáinak nevét magyarul is tüntessék fel.

Az RMDSZ és az EMNP álláspontja eltér egymástól abban, hogy az elfogadásra javasolt magyar utcanevek a történelmi elnevezések legyenek-e vagy a jelenlegi román utcanevek tükörfordításai. Az RMDSZ a tükörfordítást javasolta, mivel szerintük így jogilag indokolható a kérés, az EMNP viszont ragaszkodik a történelmi nevekhez.

Csomortányi szerint azonban konszenzus születhet a két szervezet között, ezért a jövő héten megkeresik az RMDSZ közgyűlési frakciójának tagjait, és kezdeményezni fogják egy közös bizottság létrehozását.
Ennek a testületnek helytörténészek bevonásával össze kellene állítania egy olyan utcanévjegyzéket
mondta, amely mindkét fél, és a nagyváradi magyarság számára is elfogadható.

Rámutatott: vannak például olyan utcák, amelyeknek két-három történelmi magyar nevük is van. Azt kell majd megállapítani, hogy ezek közül melyik a legelterjedtebb a köztudatban tette hozzá. Csomortányi szerint csak azon utcák esetében fogadható el a tükörfordítás, amelyek nem rendelkeznek magyar történelmi elnevezéssel. Nagyváradon mintegy húsz százalékra tehető az ilyen utcák száma.

A szervezési igazgató szerint a magyar politikai és civil szféra összefogásával nyomást lehet gyakorolni a román többségű városi tanácsra a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X