nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Lőttek a Facebook-os adatvédelemnek?

Újfajta társadalom, újfajta adatvédelem – ezzel magyarázta meglepő kijelentését Mark Zuckerberg, a Facebook megalapítója. Szerinte ugyanis az adatvédelem nem érdekli a Facebook felhasználóit.

IT café, Dajkó Pál | 2010. január 12.
|  

Hatalmas visszhangot váltottak ki a világ egyik legnépszerűbb online szolgáltatása, a Facebook alapító tulajdonosának szavai. Mark Zuckerberg San Franciscóban, a három neves IT-portál által alapított díj, a Crunchies átvételekor adott interjújában pénteken azt mondta beszélgetőtársának, Michael Arringtonnak, a TechCrunch

megalapítójának, hogy az adatvédelem eddigi korszakának vége van, a világ megváltozott.

A fenti megállapítás Mark Zuckerberg szavainak sommás összefoglalása, érdemes megnézni, hogy pontosan mit is mondott. A 25 éves elnök-vezérigazgató úgy véli, hogy a felhasználók számára egyre kevésbé fontos a magánélet védelme, mellyel kapcsolatban oly sok jogi eljárás indult már az internetes korszak beköszönte óta. Zuckerberg kijelentette, hogy a társadalmi normák folyamatosan átalakulnak, megváltoznak, s az emberek ma már nem várnak el és nem követelnek meg olyan szigorú privacy-védelmet, mint a múltban: „Amikor a kollégiumi szobából elindultunk [a Facebook], az emberek még azt kérdezték: »Vajon miért is tennék én fel bármilyen információt az internetre?« Az utóbbi öt-hat évben viszont a blogolás óriási mértékben terjedt el. Az emberek egyre több információt osztanak meg egymással könnyedén, különféle módokon, s egyre nyitottabban, egyre több ember számára teszik elérhetővé őket”. A nyilatkozat folytatásában Zuckerberg kifejtette, hogy épp azért kellett megváltoztatniuk adatvédelmi szabályaikat, hogy jobban szolgálhassák ki a felhasználók igényeit: „A rendszerben játszott szerepünk az, hogy állandóan megújítsuk és frissítsük a saját rendszerünket, hogy az megfeleljen a jelenlegi társadalmi elvárásoknak.” (A videóban 2:30 körül kezdődik a vitatott rész.)

A Facebook-tulaj szavait – különböző mélységben és minőségben ugyan, de – szinte egyöntetű elutasítás és felháborodás fogadta a szaksajtóban. A Facebook álláspontja szerint viszont Zuckerberg kijelentéseit kiragadták szövegkörnyezetükből, és a média igyekezett szenzációvá felfújni mondatainak félreértelmezését. A cég szóvivője szerint a vezető csak arról beszélt, hogy „a társadalmi normák változnak az interneten, s a Facebook erre válaszol, többek között azzal, hogy az embereknek több és jobb eszközt nyújt ahhoz, hogy eldöntsék, mit és kivel osztanak meg a világhálón. [...] A Facebook küldetésének legfontosabb része volt mindig, hogy olyan eszközöket adjon a felhasználók kezébe, melyekkel ők maguk rendelkeznek saját adataik felett”.

A kommentárok viszont nem ilyen megengedőek. Kevin Bankston, az Electronic Frontier Foundation (EFF) jogvédő szervezet ügyvédje aggodalmait fejezte ki Zuckerberg szavaival kapcsolatban, s felidézte, hogy a Facebook törekvései eddig is azt bizonyították, hogy az oldal folyamatosan erodálja felhasználói adatvédelmet. Bankston megemlíti azt az ellenérvet is, mely a legtöbb kritizáló kommentárnak is alapja: cinikus és hamis Zuckerberg azon hivatkozása, hogy a társadalmi normák változnak, s a Facebook csak az új elvárásoknak kíván megfelelni, mivel a több mint 350 millió felhasználóval rendelkező szolgáltatás a társadalmi normák kialakításának egyik fontos ágense, vagyis kiemelt felelősségük van e normák betartatásában és alakításában. Bankston szerint egyszerűen arról van szó, hogy a Facebook olyan normákat igyekszik kialakítani, melyek segítik azt, hogy a cég több bevételt termeljen.

A Facebook nem is oly távoli múltja egyébként hemzsegett a botrányoktól, melyek jó része épp az adatvédelemmel (időnként az adatkereskedelem gyanújával) kapcsolatos: a Beacon nevű vállalkozásról (mely a felhasználók számára biztosított vásárlási lehetőségeket) 2008-ban kiderült, hogy a harmadik felek adatgyűjtésre használták a megoldást; azt, hogy a cég korlátlanul rendelkezzék a felhasználók adatai felett, csak az amerikai kereskedelmi felügyelet tudta megakadályozni az EFF által indított jogi eljárással; a kanadai kormány beperelte őket az adatvédelmi törvények megsértése miatt; a nemrég bevezetett új adatvédelmi elveket sorozatos támadások érik, s ez ügyben is indultak már eljárások.

Információ
X